Az NBA-pontkirályt is felülmúlta a Sopron új játékosa

Milos Boriszov személyében kitűnő játékost igazolt az év elején a Sopron. A montenegrói kosaras a legutóbbi fordulóban, Szombathelyen bizonyította, mekkora erőssége is lehet új csapatának. Vele beszélgettünk, őt próbáljuk meg bemutatni olvasóinknak

- Milos, hogyan alakult eddig a karriered, melyek voltak pályafutásod főbb állomásai?

- Montenegróban, Bijelo Polje városában születtem. Ott is kezdtem kosarazni, majd tizenhat éves koromban kerültem Szerbiába, Versecre a Hemofarm csapathoz. Ott két évet mint utánpótlás korú játékos töltöttem, majd még nyolc, azaz összesen tíz évet játszottam a csapatban, mindig két-két éves szerződéseket kötve. Két és fél éve Olaszországba szerződtem, a Teramo csapatához. Az ott töltött évad után visszatértem Szerbiába, a Radnicski Kragujevac nevű együtteshez. Ennek a csapatnak a színeiben már játszottam Magyarországon, Szolnokon az Adria Ligában. A most zajló szezon elején a Vojvodinához kerültem, amolyan nyílt szerződéssel, ami azt jelenti, hogy ha érkezik egy kedvező ajánlat, akkor eligazolhatok. A soproni csapat megkeresett, s most az SKC játékosa lettem.

- Amelynek színeiben két vereség után Szombathelyen lehettél először győztes csapat tagja, ráadásul igen jól is játszottál...

- A két vereség után érthetően volt némi nyomás a csapaton. Szombathelyen azonban úgy érzem, végre igazán csapatként játszottunk, mindig kerestük a jobb helyzetben lévő társat, s ezúttal a dobóformánk is megfelelő volt. Nagyon kellett ez a siker, éreztem a srácokon. Hét végén jön az első hazai mérkőzésem a csapatban, nagyon várom már, a srácok sok szépet meséltek a soproni mérkőzések remek hangulatáról.

- Milyenek az első benyomásaid az SKC-ról?

- Azt gondolom, hogy emberileg és tehetség, tudás tekintetében is jó, sokra hivatott társaságba kerültem. Az azért sokat jelent, hogy Filip Barovics személyében honfitársam is játszik a csapatban. Egyre inkább kezdem érteni, érezni a csapat által képviselt stílust, játékot. Nagyon remélem, sikerül egy jó eredményt elérni a csapattal.

- A szabad idődben mit csinálsz szívesen?

- Nőtlen, szabad ember vagyok. Egyelőre ismerkedem Sopronnal, Filip meg a női csapat szerbül, horvátul jól beszélő játékosai segítségével. Nagyon tetszik, kellemes, hangulatos városba kerültem.

- Volt, vagy van példaképed?

- Volt, de csak fiatalabb koromban, méghozzá egy olyan játékos, akivel később egy csapatban játszhattam, Vlado Scsepanovics.

- Beceneved?

- Bora.

- És az NBA-ban kedvenc csapatod?

- A  jó néhány évvel ezelőtti, nagyon erős Sacramento Kings - többek között Peja Sztojakoviccsal a soraiban.

- Pályafutásod eddigi szakaszából mi az, amire a leginkább büszke vagy?

- Először is arra, hogy még nagyon fiatal játékosként tagja lehettem a Hemofarm az Adria-Liga elődjét, a Goodyear Ligát megnyert csapatának. Aztán azt is nagy dolognak tartom, hogy a 2011-es litvániai Európa-bajnokságon játszhattam a montenegrói válogatottban. És van egy felejthetetlen élményem, a Hemofarm csapatával a Besiktas otthonában játszottunk Európa-kupa mérkőzést. Az ellenfélnél játszott az NBA korábbi nagy sztárja, pontkirálya, Allen Iverson. A mérkőzést három ponttal megnyertük, (a végeredmény 94-91 lett a javunkra) és 14 pontot dobtam.

A mérkőzés statisztikájából kiderül: SKC új szerzeménye felülmúlta az NBA pontkirályát. Boriszov 14/6, Iverson pedig 15/9 pontig jutott, igaz teljesítményindex tekintetében az amerikai zseni csak 11-gyel, a Sopron új játékosa pedig 20-szal zárt.

A hihetetlenül alakuló meccs krónikája és statisztika itt: http://www.eurocupbasketball.com/eurocup/games/results/showgame?clubcode=BES&gamecode=4&seasoncode=U2010#!boxscore

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus