Borult a nyári program, de nem bánja - interjú Ruják Andrással

Bekerült a Sztojan Ivkovics vezette férfi kosárlabda válogatott keretébe Ruják András, aki tevékeny részese volt a Sopron KC remek évadjának, jelentős szerepet vállalt abban, hogy a soproni együttes a Magyar Kupában ezüst, a bajnokságban pedig bronzérmet szerzett.

- Gratulálunk, mikor és hogyan tudtad meg, hogy bekerültél a keretbe?

- Ha jól emlékszem, a bronzcsata már befejeződött, megszereztük a harmadik helyet, de a döntő még zajlott, amikor hívott a válogatott technikai vezetője, Plézer Gábor, hogy július hetedikén nekem is "jelenésem van", akkor kezdődik a válogatott felkészülése, ott kell lennem, bekerültem a keretbe.

- Hogyan fogadtad a hírt?

- Természetesen nagyon örültem a meghívásnak, hiszen egy sportoló egyik fő célja, álma, hogy bekerüljön a nemzeti csapatba. Ezt most elértem, és ez örömteli, de remélem, hogy nem csupán a bő keret egyik tagja leszek.

- A soproni szurkolók már korábban is szívesen láttak volna a válogatottban. Mit gondolsz, miért éppen most jött el a te időd?

- Ezért, meg természetesen a Sopron sikeréért dolgoztam egész évben. Úgy gondolom, lehet, hogy meghívásom a csapat sikereinek is köszönhető, meg annak, hogy ezeknek az eredményeknek az elérésében volt némi részem.

- Hogy értékeled, saját pályafutásodban a nemrég befejeződött volt a legjobb évad?

- Szerintem korábban is volt már a mostanihoz hasonló szezonom. Annyiban talán mégis léptem előre, hogy bár idén is akadtak hullámvölgyeim, összességében kiegyensúlyozottabb volt a játékom, mint korábban, stabilabb, egyenletesebb lett a teljesítményem - lehet, ennek is része volt a válogatottba történt meghívásomnak.

- Hogyan alakul a nyarad?
- Azzal, hogy bekerültem a válogatottba, felborult az egész nyárra tervezett programom, de ezt természetesen csöppet sem bánom. Nem nagyon lesz nyaralás, inkább itthon, a környéken fogok majd találkozni, dumálgatni azokkal a barátokkal, ismerősökkel, akikkel a szezon során nem vagy csak keveset tudtam.

fotó és slide: Jene Sándor

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus