Csirke Ferenc a bőség zavarával küzd

Jelenleg tizenhárom, hasonló képességű magyar játékossal tréningezik a csapat - a három légiós jövő héten érkezik. 

– Nem kell széthajtani a csapatot ebben az időszakban. Bár mindenki jó formában tért vissza, azért szépen, fokozatosan igyekszünk felépíteni a felkészülési programot. Egyelőre mindenki lelkes és keményen dolgozik - mondta Csirke Ferenc a bama.hu-nak.

A lelkesedésre már csak azért is szükségük lesz a pécsieknek, mert egy sor felkészülési meccset játszanak majd a következő hetekben – az elsőt mindjárt most pénteken, Pakson. Halász Ákoséknál egyelőre nincsenek itt a légiósok, ugyanakkor az ASE külföldi játékosai már javában tréningeznek.

– Jövő héten viszont már itt lesz minden külföldi kosarasunk, szóval a többi meccsen már ők is játszanak majd. Igazából a szeptember 11-én kezdődő PVSK-kupa lesz az első erőmérő. Az ellenfelek is jók lesznek: a Kaposvár, az Eszék és a MAFC. Ellenük kosarazva már pontosabb képet kaphatunk arról, hogyan is állunk - tette hozzá a vezetedző.

Az már biztos, hogy számszerűleg jól állnak a pécsiek: ahogy a fentiekben írtuk is, jelenleg tizenhárman edzenek – ha ehhez még hozzátesszük a három légióst, akkor nem túlzást azt mondani, hogy a bőség zavarával kell megküzdenie majd a trénernek.

– Ráadásul, és ez most nem túlzás, közel azonos képességű kosarasokkal dolgozom, azaz szó nincsen arról, hogy könnyű szívvel mondhatnám, hogy te és te, mehettek a B-csoportos gárdánkhoz – árnyalta a képet Csirke Ferenc.

fotó: szegedma.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus