Csirke Ferenc szerint még bőven van munka a PVSK-nál

A Pécs trénere gratulált a Szolnoknak - idén a rájátszás a csapat célja - a fiatalok beépítése is fontos feladat lesz. 

Szombaton 18 órakor a Szolnoki Olaj ellen kezdi meg bajnoki szereplését a PVSK-VEOLIA - a keret több fontos helyen is átalakult, Csirke Ferenc vezetőedző szerint pedig van is még min dolgozni. 

- Van még meló bőven, az biztos – ismerte el Csirke Ferenc a csapat honlapjának adott interjújában. - Az utóbbi hetekben nagyon sok dolgot kellett gyakorolnunk, hiszen azért sok minden változik a játékunkban a korábbiakhoz képest. Például újdonság lesz, hogy Budimir nem csak négyes, hanem hármas poszton is is szerepelni fog, az teljesen új lesz, hogy a két magas emberünk mellett ő is fenn van a  pályán. Ennek persze megvan a nehézsége, de az kétségtelen, hogy megnőttek a variációs lehetőségeink.

- Először is gratulálok a Szolnoknak, hogy továbbjutottak a FIBA Europe Cupban, ugyanakkor azért ez nem biztos, hogy nekünk olyan jó – magyarázta Csirke Ferenc a hétvégi meccsel kapcsolatban. - Hiszen a Szolnok elég későn állt össze, egy ilyen siker azonban nagyon össze tudja rántani a társaságot.

A bajnokság végén természetesen ismét a legjobb nyolc közé szeretne kerülni a társaság. 

- Természetesen azon leszünk, hogy akárcsak az elmúlt években, most is bejussunk a rájátszásba. Az azonban biztos, hogy brutálisan kemény szezon előtt állunk. Amellett, hogy az élcsapatok továbbra is erősek, van például a mezőnyben egy Paks meg egy Sopron, amely tavaly még csak nyolcba sem jutott, idén azonban nagyon megerősödött. Sopronban is most derült kik, hogy öt légióssal kezdik az évet. Szóval nehéz lesz. Kis túlzással idén bekerülni nekünk a nyolcba, nagyjából egy bajnoki döntővel érne fel. De igyekszünk ugyanúgy menni előre, mint eddig. Meccsről meccsre kell haladni, és a lehető legtöbb meccset meg kell nyerni. Majd a végén összeadjuk a  győzelmeket, és meglátjuk, hogy az mire lesz elég. Az azért jó lenne, ha a hazai szereplésünk kapcsán meg tudnánk ismételni az előző bajnokságot, amikor csak háromszor kaptunk ki Pécsett. Az hosszútávon feltétlenül előnyünk lehet, hogy 9-10 játékost tudok majd rotálni. Ez tavasszal, amikor majd háromnaponta jönnek a meccsek, sokat érhet.

Ezen felül még egy plusz feladattal is számol a tréner. 

- Ebben a bajnokságban nagyon fontos feladat lesz, hogy Demeter Attilából és Simon Kristófból igazi NB I-es játékosokat faragjunk. Számomra személy szerint ez legalább akkora motivációval szolgál, mint az, hogy a csapattal bejussunk a legjobb nyolcba.

forrás és fotó: pvsk-panthers.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus