Dzunics szerint Lóránt kiesése a legnagyobb veszteség

Az Alba Fehérvár trénere szerint legjobb játékosuk hiányában a többiektől még több plusz kell, de megpróbálnak továbbjutni - a másodedző, Peresztegi Nagy Ákos szerint a magyar bajnok továbbjutása hatalmas bravúr lenne.

Dzunics Braniszlav a csapat hivatalos honlapjának, az albakosar.hu-nak nyilatkozott a mai, Pinar Karsiyaka elleni BL-visszavágó előtt:

- Több sérülttel rendelkezünk, Lóránt Péter kiesése pedig a legnagyobb veszteség. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, a legjobb játékosunkat veszítettük el a BL visszavágója előtt – közölte Dzunic Branislav vezetőedzőnk a vasárnap esti edzést megelőzően. 

– Mindenki tudja, Lóri nagyon fontos eleme a játékunknak, a pénteki mérkőzésen is remekelt, 24 pontja mellett 12 lepattanót szedett. Nem csak ott nyújtott rendkívüli teljesítményt, a Kalev/Cramo elleni, keddi selejtezőn is hasonlóan eredményes volt, valamint jól játszott Észtországban is. Természetesen nélküle is megpróbálunk továbbjutni, a holnap pályára lépő játékosoknak mégtöbb pluszt kell hozzáraknia, hogy meglegyen a továbbjutás, de nehéz dolgunk lesz.

Az albakosar.hu-n arról is olvashattok, hogyan érkezett meg a magyar bajnok Izmirbe, és mi volt az Alba tegnap esti programja!
 

A gárda hivatalos honlapja a másodedzőt, Peresztegi Nagy Ákost is megszólaltatta, aki az alábbiakat nyilatkozta a holnapi meccsről:

"... Nehéz meccs vár ránk hétfőn este, nagyon jó csapattal találkozunk. Hazai pályán két ponttal nyerni tudtunk, otthon is száz százalékot kellett nyújtanunk a győzelemhez. Tisztában vagyunk vele, hogy idegenben sokkal nehezebb dolgunk lesz. Horton jó ideje sérült, Macon és Simpson a combjával bajlódik, ráadásul nagyon megnehezíti a helyzetünket Lóránt Péter kiválása. Center poszton meglehetősen hiányosak vagyunk. A rossz előzmények ellenére nem feltartott kézzel megyünk a csatába, bízom abban, hogy sikerül hibákra kényszerítenünk a vendéglátókat. Hazai pályán talán jobban remeg a Pinar játékosainak keze, mint Fehérváron, reményeink szerint ezúttal kevésbé lesznek hatékonyak kintről. Az igazság az, a Karsiyakának gyenge pontjai nincsenek, magabiztos, külső dobókkal rendelkeznek és belső posztokon is rendkívül erősek. A továbbjutásunk hatalmas bravúr lenne. Mindent meg fogunk tenni, hogy sikerüljön."

A tréner beszélt a tegnap esti edzésről és a csarnokról is - az albakosar.hu-n, ezen a linken olvashattok erről.

Forrás - albakosar.hu
Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus