Első kézből: Nelson szerint a gólpassz csapatstatisztika

A PVSK irányítója újra tripla-dupla közelében járt, győzelemre vezette csapatát. Dolgozik a tempódobásán, kritikus önmagával szemben - őt kérdeztük.

Megszereztétek az első győzelmeteket, méghozzá az Alba ellen.

Hú, annyira jó volt megnyerni az első meccset! Nagyon nagy szükségünk volt rá. A kulcs az volt, hogy egyszerűen mindenki csapatjátékot játszott, keményen küzdött és mindezt tudtuk tartani negyven percen keresztül.

Szoros meccseket játszottatok előtte is, de valami mindig hiányzott.

Jól játszottunk a korábbi meccseken, de azt is tudtuk, hogy tudunk mi ennél jobban is. Minden találkozón a negyedik negyedben kaptunk ki, ott engedtünk túl sok pontot. Egyszerűen nem tudtuk keményen lezárni a meccseket, ez volt a kulcs.

Remek meccset játszottál ismét, te voltál a csapat vezére.

Szerintem jól tettem a dolgom, de mindig kritikus vagyok magammal szemben és most is úgy érzem (ahogy mindig), hogy tudom én ezt jobban is csinálni. De persze a győzelem a legfontosabb és ha tudom kontrollálni a mérkőzést, a tempót, irányítani és helyzeteket teremteni, akkor úgy gondolom, hogy jól játszottam.

Veljko Budimir és Halász Ákos is nagyon sokat tett a győzelemért, jól ment nekik a játék.

Igen, Veljko és Ákos is igazán remekül játszott. Amikor Veljko ilyen agresszív, mint most, akkor nagyon nehéz levédekezni, mert rendkívül sokoldalú. Ha pedig Ákos bedobja a triplákat, az ijesztő az ellenfélre nézve, hiszen a sebessége miatt amúgy is nehéz megfogni, ez egy plusz opció. De összességében azt gondolom, hogy a csapat együtt játszott remekül az Alba ellen.

Később csatlakoztál a kerethez, de gondolom sok minden nem változott…

Hát igen, egy kicsit későn csatlakoztam a csapathoz, de mivel itt voltam az előző szezonban is, nem igazán tűnt fel (:

Mit gondolsz, mit tudsz te adni leginkább a csapatnak és miben kell fejlődnöd?

Úgy érzem, hogy az erősségem a sebességem és az, hogy el tudok jutni a festékbe. Vagy az is, ahogy a leindításokat vezetem, de ha tudnék fejleszteni a labdavezetésből eleresztett tempódobásaimon, legalább annyira, hogy konzisztens legyen, azt hiszem, jóval veszélyesebb lehetnék (gyakorlom!!!).

Jelenleg a harmadik helyen állsz a ligában a hat gólpassz/meccses átlagoddal.

Na igen, de gólpasszokat adni igazán csapatstatisztika szerintem, hiszen az nem elég, hogy én az üresen lévő társamhoz passzolok, neki be is kell dobnia a helyzetet. Szóval ha sok gólpasszal zárom a meccset, az azért van, mert jó a csapatom, nem pedig miattam.

Az első győzelem után hogyan tovább?

A következő meccsünk Jászberényben lesz, ahol mindig nagyon nehéz nyerni. Rendkívül jó dobóik és jó hátvédjeik vannak, Dramicsanyin pedig kiemelkedően játszik. Viszont ha olyan keményen tudunk védekezni, ahogy tettük azt az Alba ellen, fizikálisak tudunk lenni és a saját játékunkat játsszuk, akkor magabiztosan mondhatom, hogy meg tudjuk verni őket!

fotó, slide: pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus