Első kézből: Nermin Hujdurovic

Új rovattal jelentkezünk, minden héten egyszer, az NBI/A-csoport aktuálisan legjobban teljesítői közül szólaltatunk meg valakit. Az első fordulóban óriási meccset játszott a bosnyák Nermin Hujdurovic, aki 39 ponttal vezette győzelemre a Nyíregyházát a Zalaegerszeg ellen, ezzel kiérdemelve a Hét Játékosa címet. Elsőként ő beszélt az NYKK győzelméről, saját teljesítményéről, a csapatról, a bajnokságról és a folytatásról.

Hujdurovic 39 pontját 15/19-es mezőnymutatóval érte el, 8/10 büntetőt értékesített, emellé 11 lepattanót is leszedett, valamint kiharcolt kilenc faultot, VAL-száma így brutális, 56-os értéket mutatott.

Hogyan élted meg az első nyíregyházi mérkőzésedet?

- Rendkívül ideges voltam a találkozó előtt, hiszen ez volt a nyitómeccs a szezonban, új csapat, hazai pálya, hazai szurkolók és úgy éreztem, muszáj jól játszanunk, nem okozhatunk csalódást. Sikerült jól játszanunk és nagyon büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a remek csapatteljesítménynek.

Mi volt a kulcs? Szoros első félidő után a harmadik negyedben lógtatok meg.

- Az volt a kulcs, hogy nem adtuk fel az előre jól kitalált taktikánkat, ami nagyon jól működött védekezésben és támadásban is, viszont nem tudtunk üres kinti dobóhelyzeteket teremteni. Ezen tudtunk változtatni a harmadik negyedben, itt már végre megvoltak ezek a helyzetek, amiket be is tudtunk dobni és teljesen a mi akaratunk szerint zajlott a meccs.

Nem akármilyen meccsed volt, 39 ponttal mutatkoztál be.

- Nem tudok sokat mondani erről, ez összességében egy remek csapatteljesítmény volt. Arra játszottunk rá, amit gyengeségüknek véltünk, ezt pedig a pozíciós játékban találtuk meg. A csapattársaim sorra adták oda nekem a labdákat és a dolgok úgy alakultak, ahogy szerettük volna, ahogy elterveztük. Meg kell mondanom, nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen fontos szerepet játszhattam a csapatom játékában és ennyit tehettem a győzelemért.

Egy meccs után mit gondolsz a magyar bajnokságról?

- Azt hiszem, a bajnokság igen jó, néhány csapat lenyűgözött, amikor játszottunk ellenük, különösen az Alba Fehérvár. Igazából eléggé meglepődtem az itteni kosárlabda szervezettségi szintjén, őszintén szólva nem gondoltam, hogy ennyire jól szervezetten működnek itt a dolgok. Egyszerűen csodálatos!

A csapatról mit gondolsz, mik lehetnek az erősségeitek?

- Jó pár fiatal játékosunk van és érdekes szezon elé nézünk. Magunknak kell bizonyítanunk és a kihívások olyan dolgok, amiket én élvezek. Remélem, meg tudok felelni úgy, ahogy a csapattársaim is. Azt hiszem, megmutattuk mindenkinek, hogy tudunk jól játszani, de mindkét lábbal a földön kell maradnunk és nem szabad elragadtatnunk magunkat. A szezon hosszú és keményebben kell dolgoznunk, hogy fejlődni tudjunk csapatként, ha nyerni akarunk. A legnagyobb erősségünk mindenképpen a csapatjátékunk és a csapatmunkánk, egymásért játszunk, és ha ezt így tudjuk végig vinni, remek évünk lesz.

Egyébként hogyan érzed magad Magyarországon és Nyíregyházán?

- Voltam már korábban párszor Magyarországon és igazán szeretem az országot. Budapest az egyik kedvenc városom a világon, alig várom, hogy legyen annyi szabadidőm és elmehessek újra. De Nyíregyházáról is csak pozitív élményem van eddig, rendkívül békés és nyugodt város, de azt sem lehet mondani, hogy semmi nem történik. A szülővárosomra, Tuzlára emlékeztet, hasonló méretű hely. Úgy hallottam, a tél nagyon hideg, imádkozom érte, hogy az idei annyira ne legyen…

Mit vársz a következő mérkőzésetektől?

- Nem tudok igazán sokat a Körmendről, de azt igen, hogy tavaly jól szerepeltek a bajnokságban, jó helyen végeztek. Az biztos, hogy ez egy hazai mérkőzés lesz, tehát egyértelműen csak a győzelemre gondolunk!

fotó és slide: szon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus