Ez a játék már közel van ahhoz Körmenden, amit Zollner szeretne

Pedig eleinte meglepte a vasiakat a DEAC védekezése - Mandics örül a győzelemnek, de szerinte nincs önbizalmuk - a támadópattanókon és az eladott labdákon ment el a Kaposvár mérkőzése. 

Egis Körmend - DEAC 113-82

Matthias Zollner: Úgy gondolom, hogy egy nagyon feszült mérkőzést láthattunk ma. Arra számítottunk, hogy a Debrecen nagy csatába kényszerít minket, ahogy tették az első félidőben. Az első félidőben hihetetlen százalékkal (közel 60%) dobták a hármasokat. Ha tudták volna tartani ezt a második félidőben, akkor elmondhattuk volna, hogy nagyszerű csapatuk van nagyon jó dobókkal. Egy kicsit megleptek minket ezzel az felcserélt 1-5 védekezéssel. Az első félidőben nem találtunk olyan megoldást, ami jó lett volna. Nem készültünk túl sokat a felcserélt védekezésre még, mert még más dolgokra kell koncentrálnunk. De a második játékrészben sokat játszottunk tranzíciós játékot és ebben nagyon nehéz csapatvédekezést játszani és nagyon boldog vagyok, hogy a játék intenzitását sikerült 40 percen keresztül megtartani. Ez már egyre közelebb van ahhoz, amit szerintem állandóan játszanunk kell. Természetesen ez a légkör is nagyon sokat segít nekünk mindig. Jó érzés mindig itthon játszani. Remélem, hogy így tudjuk folytatni szombaton is. A szurkolóink nélkül, azaz inkább kevesebb szurkolónk előtt, akik minden bizonnyal szép számmal jönnek Székesfehérvárra is, nehezebb lesz majd játszani idegenben, de remélhetőleg jó mérkőzést fogunk játszani. Sok sikert kívánok a Debrecennek, de mindenek előtt jó utat haza és sok sikert az elkövetkező mérkőzésekre.

Berényi Sándor: Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak. Nyilvánvalóan teljesen megérdemelten nyertek. Amit szerettünk és amiért dolgoztunk az elmúlt időszakban, az az volt, hogy megszervezzük úgy a támadásunkat, hogy azt az óriási nyomást, amit a Körmend alkalmaz, azt fel tudjuk oldani valamelyest. Ebből nagyon keveset sikerült viszontlátni a pályán. A másik amire készültünk, hogy vigyázzunk a labdára és ne adjunk el belőle sokat. Egyik sem sikerült. Ennek köszönhető a nagy különbség, ami elsősorban a második félidőben alakult ki. Illetve amit még beszéltünk, az az, hogy ne engedjük a körmendieket nagyobb futásokat megcsinálni. Ez szintén teljes csőd volt a második félidőben, hiszen 2x3 perc volt az az időszak, amikor 20 pontot "ránk vertek." Sok időnk nincsen ezen szomorkodni, mennünk kell tovább, vasárnap fontos mérkőzést játszunk otthon a Kecskemét ellen. Le kell szűrnünk a tanulságokat és fejlődnünk kell ezekben a dolgokban. Azt még szeretném megjegyezni, hogy nagyon jó volt látni, hogy Puteszt óriási szeretettel fogadta a publikum a mérkőzés után, azt gondolom, hogy nagyon meg is érdemli ezt és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a mi klubunk kötelékében áll és segíti a szakmai munkát. Nekem is nagyon jó érzés volt és gondolom, hogy számára is felemelő volt. Még egyszer gratulálok a Körmendnek és sok sikert kívánok nekik.

Németh Ákos: Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült győzni itthon. Mindenképpen szerettünk volna visszavágni az első fordulóban elszenvedett vereségért. Úgy gondolom, hogy az első félidőben nem játszottunk túl jól, bár így is dobtunk 55 pontot, de engedtünk az ellenfélnek 48-at. Viszont a második félidőben sok eladott labdára kényszerítettük őket és ezáltal sikerült megnyerni a mérkőzést. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást.

Daniel Amigo: Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben jól játszottunk. A harmadik negyedben az ellenfél el tudott lépni tőlünk egy nagy futást bemutatva és tudták ezt tartani ezelőtt a nagyszerű publikum előtt.

Naturtex-SZTE-Szedeák - Kaposvári KK 81-73 - hosszabbítás után

Andjelko Mandics: A győzelem ellenére felemás érzéseim vannak. Egyrészt büszke vagyok a srácokra, másfelől viszont úgy érzem, hiányzik az önbizalmunk. Ennél a klubnál mindenki bízik ezekben a játékosokban, mégis önbizalom nélkül játszunk. Sokszor mint a futballisták egy kihagyott ziccer után, fogtuk a fejünket, pedig a nagy játékosok is elrontanak dobásokat. Szerencsénk is volt, lett volna lehetőségünk lezárni a meccset, de ez nem sikerült, a hosszabbításban viszont felülkerekedtünk ellenfelünkön.

Fekete Ádám: Gratulálok a Szegednek! A lepattanókból és az eladott labdákból hússzal többször dobhatott rá a Szedeák, ez döntötte el a mai meccset. Volt több olyan szituáció, ahol eldönthettük volna a mérkőzést, de ez nem sikerült.

Alekszandar Ponjavics: Egyre jobban játszunk, legutóbb a Szolnok ellen a szerencse is hiányzott. Ma a vártnál nehezebben nyertünk, gratulálok a csapatomnak, mert nagyot küzdöttünk, védekezésben lassabban kezdtünk, de csak a győzelem számít.

Baki Gergely: Gratulálok a Szegednek! Sajnos sokkal több második esélyt adtunk ellenfelünknek, rengeteg eladott labdánk volt, és sok támadólepattanót engedélyeztünk. A hosszabbításban többen is hibáztunk, amit nagyon sajnálunk, hiszen egy fontos meccset szerettünk volna megnyerni.

fotó: hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus