Felkészülés közben! Interjú Peresztegi Nagy Ákossal!

Javában tart az U16-os fiú válogatott felkészülése Marcaliba a B-divíziós Európa-bajnokságra, mely július utolsó két hetében kerül megrendezésre. Az edzőtábor közben a csapat vezetőedzőjének, Peresztegi Nagy Ákosnak volt ideje, így készségesen válaszolt kérdéseinkre, melyekben a válogatott helyzetéről, kialakításáról, az utánpótlás versenyeztetéséről és az edzőtáborbeli teendőkről kérdeztük.

Hol tartanak jelen pillanatban a felkészülésben?

 

A 16 fő keret június 11-én, hétfőn megkezdte a közvetlen felkészülést az Európa-bajnokságra. Egy öt és fél hetes edzőtábort kezdett meg a csapat akkor. A teljes időt Marcaliban fogjuk tölteni, mindig hétfőn kezdünk és szombat délelőtt egy felkészülési mérkőzéssel fejeződik be a hetünk. Így a csapattagoknak van egy szombat délutánja, teljes vasárnapja, hogy pihenjenek, hazautazzanak, hétfőn délre kell visszaérkezniük Marcaliba.

Mindig azt hangoztatják, hogy a jelenkori Magyar Válogatott keret a legerősebb. Ön is így tartja, vagy vannak olyan játékosok, akiket szeretett volna meghívni, de valamilyen oknál fogva mégis hiányoznak a keretből?

Alapvetően egy három éves megelőző munka után lettek kiválasztva a játékosok, akiket kollégámmal, Váradiné Szarka Ildikóval végignéztünk az országban. Két embert emelnék ki. Az egyik Török Balázs, aki sajnos térdsérülést szenvedett egy országos döntőn és nem gyógyult meg, nem volt olyan állapotban, hogy a munkát el tudta volna kezdeni. A paksi Pap Márk mondta le a válogatottságot, miután ösztöndíjat nyert és augusztus közepétől az Egyesült Államokban fog tanulni. Kérte, hogy tekintsek el a válogatottba történő behívásától, mivel nyáron még pihenni szeretne és a családjával tölteni az idejét. Alapvetően ez az a két ember, aki ott lehetett volna, de ezen okok miatt nem kerültek be keretbe. De ahogy mondta egyértelmű, hogy ez a 16-os keret áll rendelkezésemre és közülük kell kiválasztanom az általam vélt legjobb tizenkét játékost, akikkel sikeresen vívhatjuk meg az Európa-bajnokságot.

Május végén, Székesfehérváron rendeztek egy U16-os tornát, melyet megnyert a válogatott. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak az esemény alatt?

 

Egy nagyon jó állomás és erőfelmérő volt a fehérvári torna. Két különböző stílusú nemzet utánpótláscsapataival tudtunk megmérkőzni. Gondolok itt a Zombori szerb csapatra és a spanyol Alicante-re. Ha az eredményt nézzük, akkor nagy különbséggel nyertük minden mérkőzésünk, de nem hátradőlős találkozók voltak, hanem volt szerencsénk agresszív védekezés ellen a saját játékainkat gyakorolni. Minden egyes helyzetért meg kellett dolgozni, jó felvezetője volt ez az Európa-bajnokságnak, mert ott is hasonló, kemény stílusú játékra számíthatunk.

Az elmúlt években folyamatosan fejlődik az utánpótlásképzés, illetve a fiatalok versenyeztetése. Az említett tényezők hozadéka látható a játékosok fejlődésében, teljesítményében?

 

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége nagyon komoly munkát végzett már az elmúlt években és ez így lesz az előttünk álló években is, hogy az utánpótlásunkat fejlessze, és magasabb szintre emelje. Nagyon pozitív tapasztalattal bírt, hogy az U18-as fiúknál kiemelt bajnokság lett. Ennek hozadékaként a 2012/2013-as idényben már az U16-os is kiemelt bajnokság lesz, ami biztos, hogy elősegíti a játékosok fejlődését. Egyrészt több mérkőzést tudnak játszani, másrészt ezek a találkozók nem lesznek előre lefutottak, egész évben szoros, kiélezett meccseket tudnak majd játszani. Így nem csak egy rövid időszakra korlátozódik a bajnokság, hanem mondhatom azt, hogy szeptembertől egészen májusig lesz lehetőségük a srácoknak mérkőzéseket játszani. Ez biztosan előrevetíti a fejlődésüket. Nagyon bízom abban, hogy ezzel a tapasztalattal felvértezett U18-as válogatottunk is jó eredményt tud majd elérni az Európa-bajnokságon.

Miként fog felépülni az Önök előtt álló bő öt hét az Európa-bajnokságig?

 

A bajnokság végén voltak a játékosaink, amikor a múlt héten elkezdtük az edzőtábort. Valaki már túl volt egy regeneráló és pihentető edzéssorozaton, valakivel ezt a tábor elején kellett megcsinálni. De volt hét olyan játékosom, aki a felkészülést megelőző hétvégén még öt mérkőzéses diákolimpia döntőn vett részt. Nem lett volna szerencsés, ha már az elején kifacsarjuk őket, és július utolsó két hetére, amire készülünk, addigra teljesen kiégett, leharcolt játékosokat kaptunk volna. Az első hetekben két nyomvonalon haladva dolgozunk a kollégámmal. Alapvetően a cél az, hogy fizikálisan olyan állapotba kerüljön a teljes keret, hogy a Európa-bajnokság nehéz lebonyolításának meg tudjanak felelni. Taktikai szempontból egyértelmű, hogy a csapatvédekezésünket kell lépésről – lépésre összerakni, illetve a támadótaktikát kell megismerni a csapatnak. A meglévő repertoárt kell egy picit bővítenünk és ennek az elmélyítése, valamint ezen elemeket a felkészülési mérkőzéseken jól begyakorolni, ez lesz a fő feladatunk az elkövetkezendő hetekben.

Az U16-os fiú válogatott kerete:

Antoni Csanád Zoltán, Ács Balázs, Ungi Keve, Forray Gábor, Golomán György, Hódi Patrik, Kovács Bence, Kovács Máté, Mészáros Bence, Meleg Károly, Nagy Levente, Popgyákunik Balázs, Pungor Szabolcs, Rátvay Tamás, Vágvölgyi Ákos, Zrínyi Viktor

A válogatott további programja:

2012. június 18-23: Edzőtábor, Marcali

2012. június 25-30: Edzőtábor + 2 felkészülési mérkőzés a szlovák válogatottal, Marcali

2012. július 2-7: Edzőtábor + 2 felkészülési mérkőzés a lengyel válogatottal, Marcali

2012. július 9-14: Edzőtábor + 2 felkészülési mérkőzés, Marcali

2012. július 16-18: Edzőtábor, Pasarét

2012. július 19-29: Európa-bajnokság, B-divízió, Románia

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus