FIBA EC: Dzunics szerint a védekezéssel volt gondjuk

Az Alba Fehérvár trénere szerint a küzdéssel nem volt gond, védekezésben viszont túl sokat hibáztak.

Az albakosar.hu interjúja Dzunics Braniszlavval a tegnapi vereség után:

- Az utóbbi időszak vereségei után jól jött volna a győzelem. Egységesebbek voltunk, mint a PVSK-val szembeni, szombati találkozón, hajtottunk végig, a harcossággal most sem volt gond, de nyerni ezúttal sem tudtunk. A Charleroi erős csapat, megérdemelte a sikert, jobban játszottak nálunk. Főleg védekezésben múltak felül bennünket, túl sok hibát vétettünk, könnyű kosarakat engedtünk nekik. Bár volt pillanat, amikor visszavettük a vezetést, igazából nem találtuk a ritmust az egész mérkőzésen. Nehéz időszakban vagyunk, a pozitívumokból kell építkeznünk. A nemzetközi kupában két vereséggel kezdtünk a csoportban, reálisan nézve, innen már nagyon nehéz továbbjutni, de természetesen nem adjuk fel. A bajnokságban is rendkívül nehéz meccsek várnak ránk – közölte vezetőedzőnk, Dzunic Branislav.

Forrás, Foto, Slide - albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus