Fodor Márton: el kell kezdenünk nyerni

A Kaposvár visszatérő veteránjának továbbra is vizesedik a térde, van újabb sérültjük is, de szerinte ezzel most már nem lehet takarózni.

 

Nehéz fél év van mögötte, mit láttál kívülről, hogyan élted meg ezt az időszakot?

- Nagyon nehéz volt számomra ez az időszak, sose jó egy játékosnak kívülről néznie a meccseket, rám szerintem ez hatványozottan igaz. Most meg kell műteni, nem kell megműteni, aztán megműtöttük, de... mindegy, túl vagyok rajta. Amit láttam és ez már így volt az előszezonban is, hogy a szoros végjátékokat nem tudtuk megnyerni, ez folyamatosan jellemző volt ránk, így 5-9-cel állunk, de mindenki látja, hogy ez simán lehetne 9-5 is, ez van. A sorsolásunk sem lesz egyszerű most már, nehéz félév elé nézünk...

Hogyan érezted magad a hazai debütálásodon?

- Nagyon örültem annak, hogy újra hazai közönség előtt játszhattam, nagyon vártam ezt, de pont az volt a baj, amiről beszéltem: ezt a meccset meg kellett volna nyernünk, bőven tíz pont feletti előnyünk volt. A Paks ugyan listavezető és jó, hogy szoros meccset játszottunk velük, de ezeket itthon egyszerűen meg kell nyerni. Nem kaphatunk ki így és ez valahogy idén hiányzik a csapatból, az előző két szezonban ezeket a meccseket mindig behúztuk, csalódott vagyok. Ráadásul ugye ha ezekből egyre több van, az nem segít a csapatkohéziónak sem. Tizenegyedikek vagyunk, nincs miről nagyon beszélni, egyelőre csalódás ez a szezon, ezt mindenki látja és érzi. 

Mit gondolsz, miben kell javulnotok a folytatásban?

- A végjátékokban. Tisztább fejjel, okosabban, megfontoltabban kell játszani, egy ilyen eredménynél, mint ami most a Paks ellen volt, rá kell ülni a labdára és meg kell nyerni a mérkőzést, nem pedig hagyni, hogy az ebben jó ellenfél szedje a támadópattanókat és dobjon 6/6 triplát a végén, ez megengedhetetlen. Nyilván a védekezésünk sem az igazi, abban javulnunk kell, az nem is kérdés, a támadójátékunkban pedig "csapatabbnak" kell lennünk. A statisztikák is mutatják, hogy a srácok ott vannak a legjobbak között, hárman-négyen is, de ez egyelőre pontosan semmit sem ér, inkább ezek a számok szolgálják a csapat érdekeit és akkor jönnek a győzelmek is. Persze a szerencse sem áll mellettünk, most is az utolsó pillanatokban Will Tomi egy földön guruló labdából dobott hármast, de szerencséje csak jó csapatnak van, azért meg kell dolgozni és ez nem közhely, hanem nagyon is igaz.

Az öltözői hangulat nyilván nem az igazi.

- Előttünk van egy félév, de nyilván nem "hepi" a hangulat... persze voltak sérültjeink, stb., de másoknak is voltak, más is volt rossz periódusban, ezzel takarózni mindig nem lehet. Attól még a táblázaton azt a helyet foglaljuk el, amit látunk és ez nagyon nem jó, mert a cél az, hogy a legjobb nyolcba kerüljünk és ez iszonyatosan nehéz lesz. Jó lenne tudni, hogy lesz-e negyedik légiós vagy nem lesz, úgy fest, hogy Horváth Marci kidőlt hosszabb időre (úgy tűnik, hogy gerincsérve van - a szerk.), úgyhogy ott megint hárman maradtak úgy, hogy Grebi három hónapot kihagyott... én sem vagyok a topon. Ezek nehéz dolgok, de nem lehet ezzel takarózni, az ellenfél nem azt nézi, hogy neked fáj-e a térded vagy a kisujjad, hanem átgázol rajtad. El kell felejteni, ami volt, megyünk Nyíregyházára, jön a ZTE, megyünk a MAFC-hoz... most már el kell kezdenünk nyerni, hogy egyáltalán beszélhessünk arról, hogy legjobb nyolc.

A Kaposvár tavaszi sorsolását nézve úgy tűnik, hogy ez nagyon rossz sorsolás, ha gyenge a csapat és nagyon jó, ha jó a csapat - szinte minden komoly csapatot fogadtok és főleg a papíron gyengébb együttesekhez mentek idegenbe.

- Így van, egyetértek, bár idegenben mindig borzasztó nehéz nyerni bárki ellen, ráadásul mi még egyet sem nyertünk saját pályánktól távol, tehát Nyíregyházán is borzasztó nehéz lesz, főleg úgy, hogy a Kaposvár nagyon régen nyert ott utoljára. Jó csapatnak kell lennünk és kiemelném a "csapat" szót, ez lesz a kulcs.

Te mennyire vagy, vagy mikor lehetsz 100%-os?

- Próbálok a csapatnak segíteni, örülök, hogy pályán lehetek, vannak gondjaim persze, a térdem vizesedik, közel sem vagyok 100%-os, de én nem szeretnék ezzel foglalkozni, szeretném a maximumot nyújtani és remélem a mester is úgy gondolja, hogy egyre több lehetőséget ad nekem. Nem érdekes az én helyzetem, az a lényeg, hogy nyerjünk, mert a görcs, a stressz ott van mindenkiben, szoros meccset vesztettünk és ha visszaemlékszel, az előszezonban pontosan ugyanez volt a képlet. Még egyszer mondom, nincs más út, el kell kezdenünk nyerni!

slide: delfinek.hu

fotó: sonline.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus