Fogadni Mernék: Déri Csaba hosszabbítást tippelt a Falco-Körmendre

Szerinte virágkorát éli a Vas megyei kosárlabda, ehhez méltó rangadót vár hétvégén. 

Déri Csaba a 18. fordulóval kapcsolatban tippelt rovatunkban, amelyből négy mérkőzést már lejátszottak, háromra pedig az előttünk álló hétvégén kerül sor. Az eddigi négy találkozóból kettőt talált el a Falco és a Körmend korábbi játékosa, illetve edzője és most sincs könnyű dolga: éppen egy Falco-Körmend szerepel a programban.

Jelölések: H=Hazai, X=Hosszabbítás, V=Vendég

Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK V
A Magyar Kupában mindkét csapat szépen szerepelt, a Paks nagyon jó formában van, de Tarrant nem játszott még tétmeccset, talán még nem álltak össze teljesen, így szolnoki győzelemre tippelek. 

Alba Fehérvár - Pécsi VSK-VEOLIA H
Az Alba nagyon mély és komoly kvalitásokkal rendelkező kerettel bír, a hazai pálya is segíti, míg a Pécsnél Brooks beépítése még folyamatban van. Illetve az Alba nyilván szeretne visszavágni az őszi mérkőzésért. 

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend X
Mindkét csapatban voltam edző és játékos is, nem szívesen tippelek, így azt mondom, hogy döntetlen, vagyis hosszabbítás lesz. A meccs abszolút kétesélyes, mindkét csapat teltház előtt játssza a meccseit, a FIBA Europe Cupban szerepel és élcsapatként elfér egymás mellett, a Vas megyei kosárlabda a virágkorát éli.

fotó: kosarsport.hu

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus