Golomán: "Izgatottan várom a következő szezont"

Golomán György a tavalyi és előtte álló nyári munkáról, a UCLA-s szezonjáról, sérüléséről és válogatottbeli helyzetéről nyilatkozott.

Kezdjük az elején, a 2015-ös nyárral. Jól sikerült a felkészülésed, Steve Alford mester nagyon pozitívan nyilatkozott a nyári munkádról, s úgy vélte, te fejlődtél legtöbbet a szünetben, egy alattomos sérülés azonban elvitte a fél szezonod. Milyen munkát végeztél azon a nyáron, s hogyan élted meg az azt követő időszakot?

Igen, nagyon jól sikerült az előző évi nyaram, fizikálisan sokat fejlődtem, a dobásom sokat javult, és nagyjából mindenben fejlődtem, amiben akartam - ezt az edzőim is látták, és jelezték nekem. Minden úgy ment, ahogy elképzeltem és elterveztem. Októberben egy edzésen fájdalmat éreztem mindkét sípcsontomban, amit először nem vettünk komolyan, de pár edzés után a fajdalom nem múlt el, sőt meg zavaróbbá vált. Ekkor elmentem MRI vizsgálatra, ami fáradásos törést mutatott. Ez kapásból legalább két hónap kihagyást jelentett, és csak ezután kezdhettem el a rehabilitációt.

Gondolom kellőképpen motiváltan vártad a visszatérést. Úgy sikerült, ahogy szeretted volna?

Természetesen motiváltan vártam, de a rehab kicsit hosszabb lett, mint terveztük, és három hónapig nem csinálhattam semmit a lábaimmal. Így mikor visszatértem, természetesen nem tudtam úgy mozogni, úgy egyensúlyban játszani, ahogy terveztem, vagy szerettem volna. Ez elég frusztráló volt, mivel amellett, hogy nekem nem úgy ment, ahogy szerettem volna, a csapatomnak sem ment a játék, és ilyenkor egyszerű elveszíteni a motivációt.

Olvashattuk egyes fórumokon, többek között a Bruinsnation.com-on, hogy voltak, akik úgy gondolták, hogy igénybe kellene venni a csapatnak nálad a Redshirt lehetőséget. Felmerült ez a csapatnál, hogy kiüld a teljes szezont, vagy egyáltalán nem?

Elgondolkoztam a redshirt lehetőségén, de ahogy mondtam, a csapatomnak nem ment a játék, és én úgy éreztem, hogy tudnám őket segíteni, és emellett a szezon fele még hátra volt, ezért úgy éreztem, hogy az én fejlődésem szempontjából is előnyös lenne, ha tovább játszanék.

Erősen hullámzó szezont produkált a csapat, nem úgy alakult az idény eredményességi szempontból, ahogy tavaly tervezték. Milyen volt a csapaton belüli hangulat, s Te magad miként élted meg a szezon második felét?

A szezon végére már nemigen volt motivációja a csapatnak, sok mindent próbáltunk, és nem jött össze semmi, ezért elég rossz volt a hangulat az öltözőben, de úgy érzem, együtt maradtunk és nem mutogattunk egymásra, hogy ki mit hibázott el. Inkább együtt próbáltuk kitalálni, hogyan tudjuk kijavítani a hibáinkat.

Mi a további program a nyárra?

Szerintem ezek a nehéz időszakok teszik jobbá az embereket és csapatokat, és ilyenkor lehet a legjobban fejlődni és erősebbé válni. Ezért izgatottan várom a következő szezont, hogy ezt megmutassuk. Meg kell ismételnem az előző évi off-season munkámat, ami sajnos idén is a válogatott programjának kihagyásával jár. Kértem a csapatomat, hogy engedjenek el, de főleg azok után, amik történtek, nem fűztem hozzá sok reményt, hogy elengednek.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus