Gondok között várja a Pécs a Paksot

Bödör Bence súlyos sérülése (öt-hat hónapot hagyhat ki) után megfogyatkozott a Pécs kerete, betegség is sújtotta a csapatot és Sztojanovics sem léphet még pályára - a bama.hu Csirke Ferencet, a gárda vezetőedzőjét kérdezte az Atomerőmű elleni nyitány előtt. 

Összességében eggyel kevesebb játékossal vághat neki a PVSK az idei NBI/A-csoportos bajnokságnak és bár Budimir és Nelson megtartása komoly fegyvertény, Csirke Ferenc nem feltétlenül elégedett.

– Ráadásul ez a „mínusz egy” mostanra „mínusz kettő”, hiszen Bödör Bence megsérült, s legalább fél év pihenő vár rá – mondta el a bama.hu-nak Csirke Ferenc vezetőedző. – Ám az emberhiány csak az egyik gond. Legalább ilyen nagy baj, hogy most nincs olyan meghatározó magyarunk, mint az előző szezonban. Halász Ákos és Bíró Olivér ugyan sokat fog játszani, de ők azért még mindig a fiatalságot képviselik. Horti Bálint és Harazin Tamás korábbi csapataikban csak perceket kaptak, úgyhogy náluk meg az a kérdés, tudnak-e mondjuk három negyedet a pályán tölteni. Mindennek egyszerű az oka: nem vagyunk gazdag klub, úgyhogy akiket kinevelünk, azokat a nálunk tehetősebb egyesületek előbb-utóbb elviszik.

A szakember a Paks elleni nyitányról is beszélt.

– Az Atomerőmű egyik erőssége, hogy a magyar mag egyben maradt – mondta el baranyai portál kérdésére.  – Hozzájuk csatlakozott két gyors amerikai légiós, szóval nagyon erős csapattal találkozunk. Mi is készülünk belőlük becsülettel, de a helyzetünket lényegesen nehezíti Bödör Bence sérülése, illetve az, hogy a héten Bíró Olivér, Harazin Tamás és Horti Bálint is lázas volt, így edzéseket voltak kénytelen kihagyni.

A szerb, de magyar felmenőkkel is rendelkező Srdjan Sztojanovics honosítása még mindig nem zárult le, így jelenleg csak edzéseken vehet részt, meccseken nem léphet pályára - csak abban (a pécsiek számára nyilván nem kívánt) esetben, ha valamelyik légiós sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot.

Bödör Bence térdében többszörös szalagsérülés és porcsérülés keletkezett, már meg is műtötték és a rehabillitáció nagyjából fél évet vehet majd igénybe. Bíró Olivér játéka pedig beteség miatt vált kérdésessé a mai találkozón, bár Horti és Harazin is ilyesmivel küzdött, ők jobb állapotban vannak.

forrás: bama.hu
fotó: szegedma.hu
slide: pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus