Halász Ákos jól érzi magát Körmenden

Az irányító úgy érzi, hogy a fejlődése szempontjából a legjobb helyen van. 

A hungarysport.hu interjúja Halász Ákossal:

– Nehezen született meg a döntés még a nyáron, hiszen nagyon jó kapcsolatom volt a társakkal, a vezetőkkel. Csirke Ferencnek pedig kifejezetten sokat köszönhettem, hiszen keze alatt fejlődhettem és így figyeltek rám fel a rivális csapatok.

Korábban említetted, hogy leginkább a nemzetközi kupamérkőzések miatt döntöttél a Körmend mellett. Megtaláltad a számításod?

– Mindenképpen, hiszen egy nagyon erős keretnek a tagja vagyok. Igyekszünk kihozni magunkból a legtöbbet, sajnos ez nem mindig sikerült. Azon dolgozunk, hogy minél eredményesebb szezont zárjunk a szurkolóink legnagyobb örömére.

Mondhatjuk, hogy Pécs után új otthonra találtál Körmenden?

– Abszolút. Bátorítanak az emberek, sokan leszólítanak, tanácsokkal látnak el. Nagyon könnyű beilleszkedni egy olyan közösségbe, ahol ennyire szeretik az embert és a kosárlabdát. Nagyon jól érzem magam Körmenden.

Mi az, amiben változtatni szeretne Halász Ákos?

– A játékomon mindenképpen szeretnék javítani. Talán az önbizalmam is fejlesztése szorul. Viszont úgy érzem, hogy a fejlődésem szempontjából a legjobb helyen vagyok.

fotó: FIBA

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus