Hangolódjunk: szöveges és videós felvezetők a mai NBI/A-s meccsekhez

Öt találkozót rendeznek ma este, nézzük, hogy mit várnak ezektől a résztvevők. 

Kaposvári KK - Zalakerámia ZTE KK

Fekete Ádám, Kaposvár (delfinek.hu): Ebben a rövid szünetben az lett volna a célunk, hogy regenerálódjunk, és azok a sérülések, amelyek elkísérték az egész szezonunkat azok javuljanak. Sajnos azonban ez nem egyszerű. Csináltunk egy „mini” alapozást, fizikálisan rendben vagyunk, de a sérülések nem olyan ütemben javultak, ahogy azt vártuk, illetve a magyar játékosoknál újak is jelentkeztek. Fő célunk így az volt, hogy a Zalaegerszeg elleni meccsre mindenki hadra fogható legyen. Ez úgy gondolom meg is lesz. Stabilizálódik a játékunk védekezésben és támadásban is. Nagyon fontos, hogy a padról száz százalékos játékosok kerüljenek a pályára, ezen dolgozunk. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb ez is eljön. Ami a ZTE elleni meccset illeti, nagy nyomás alatt játszik majd mindkét csapat. Ha azonban tudjuk hozni, ami benne van a csapatban – amely Gibbs érkezésével komolyabb támadó erővel bír –,  akkor nyerhető ez a mérkőzés, még akkor is ha nagyon nehéz lesz, mint az összes több, ami hátra van az alapszakaszból.

Fekete Ádám (Kaposvár) videóinterjúja:

Bencze Tamás, ZTE (ztekosar.hu): A szünetben a fizikai felkészülés mellett a támadójátékunk csiszolásán is dolgoztunk. A fiúk jó munkát végeztek és úgy gondolom készen állunk az előttünk álló nehéz sorozatra. 

Benke Szilárd (ZTE) videóinterjúja:

KTE-Duna Aszfalt - JP Auto - JKSE

Molnár Márton, Kecskemét (ktekosar.hu): Fehérváron sikerült megállítanunk az Alba gyorsindításait, illetve jól védekeztünk az öt az öt elleni szituációkban. Támadásban szervezetten játszottunk, ennek köszönhető a győzelem. Fontos meccs vár ránk a Jászberény ellen, hiszen szeretnénk megtartani az ötödik helyünket. Nem ez a célkitűzés, hanem az, hogy bekerüljünk a legjobb nyolcba, de mivel mi mindig a legjobbra törekszünk, ezért szeretnénk bejutni a felsőházba.

Molnár Márton (Kecskemét) videóinterjúja:

Szigedi Bence, Jászberény (jkse.hu): A Kecskemét egy igazi egységes csapat, akik tudják, hogy mit akarnak játszani és a csapat magja több éve együtt van már. Hazai pályán sikerült legyőznünk őket, de ez már a múlt, ugyanakkor koncentrált és kemény játékkal esélyünk van a sikerre Kecskeméten is.

Lo Elhadji Malick (Jászberény) videóinterjúja:

Szolnoki Olaj KK - MAFC

Az Olaj TV felvezetője:

Siklós Olivér (MAFC) videóinterjúja:

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - DEAC

Váradi Benedek, Falco (falcokc.com): Nagyon fontos lesz, hogy erre a mérkőzésre is felpörögjünk maximálisan. Sűrűn vannak a mérkőzéseink, nem ünnepelhettünk túl sokáig, kedden már gőzerővel csak a Debrecenre koncentráltunk és készültünk fel. Szerintem ez lesz az egyik legfontosabb dolog. A Debrecen az átigazolási időszakban erősített, ezért nem számítok könnyű mérkőzésre. Nagyon veszélyes támadó sora van ellenfelünknek. A védekezés is kulcs lesz, de az minden meccsen kivétel nélkül az. Számítunk szurkolóink segítségére. Remélem, hogy minél többen kijönnek újra az arénába és együtt újabb győzelmet ünnepelhetünk.

Kósa Tamás és Lajsz Gergely (DEAC) videóinterjúja:

Sopron KC - Atomerõmû SE

Sabáli Balázs (Sopron) videóinterjúja:

Teo Cizmic, ASE (kosarlabda.ase.hu): Keményen edzettünk az elmúlt napokban, de három játékosom pályára lépése is kérdőjeles. Nehéz helyzetben vagyunk. Ricky megsérült a Szolnok elleni meccsen, a derekára esett rá. Úgy jött le a pályáról, hogy nem érezte a lábát, ma edzett először a csapattal. Máté sem gyógyult meg 100%-osan. Troy részt vesz az edzéseken, de nincs jól, fájdalomcsillapítókkal tud csak pályára lépni. Az ő esetében további vizsgálatokra van szükség. Ezek tükrében holnap dől el, hogy kire számíthatok a Sopron elleni mérkőzésen. Nagyon nehéz meccsre készülünk, a Sopron átalakult, amióta Sabáli Balázs lett a vezetőedző. Teljesen különböző helyzetben van a két csapat, nálunk három kulcsjátékos is hiányzik, míg a soproniak több új játékost is igazoltak az elmúlt időszakban. A bajnokság ezen fázisában egyre jobban számít,hogy melyik csapatnak hosszabb a kispadja. Őszintén szólva ebben a helyzetben, felesleges lenne taktikai dolgokról beszélni, minden azon múlik majd, hogy ki tudja vállalni a játékot holnap. Ettől függetlenül szívvel-lélekkel azért fogunk harcolni, hogy elhozzuk ezt a győzelmet.

Ricky Tarrant (ASE) videóinterjúja:

fotó: kosarsport.hu
slide: Szekeres Péter - zaol.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus