Hangolódjunk: szöveges és videós felvezetők a mai NBI/A-s meccsekhez

Komplett fordulót, hét találkozót rendeznek ma este, nézzük, hogy mit várnak ezektől a résztvevők.

DEAC-Sopron KC

Sabáli Balázs (sakc.hu): A legfontosabb egyértelműen az, hogy  saját “házunk táján” rendet tegyünk. A szerdai mérkőzést követő nap délelőttjén, videózással szembesítettük a játékosokat az ASE elleni meccs első negyedével, félidejével. Az nem fordulhat elő, hogy ennyire puhán kezdjünk egy meccset, hiszen egy félidőben mindössze négy faultot ütöttünk… Jó lenne, ha játékosaink sportemberhez méltó hozzáállással kezdenének el egy mérkőzést, de lehet, ennek eléréséhez nekünk kell más módszereket alkalmazni – remélem, a szerdai ilyen értelemben egy egyszeri kisiklás volt. Szerdán a második félidőben már agresszívebbek voltunk, ezt kellene folytatni Debrecenben, de természetesen a mérkőzés elejétől, nem előnyt adva a riválisnak.

Velkey János (deacbasket.hu): Hozzánk hasonlóan ők sincsenek könnyű helyzetben, a rossz szezonkezdés nagyban befolyásolja a teljesítményüket. Az ilyen összecsapásokon az dönt, hogy ki tud motiváltabban és egyben nyugodtabban kosárlabdázni. Nagyon készülünk a mérkőzésre, a Szombathelyi találkozó után nem is utaztunk haza egyből Debrecenbe, Budapesten aludtunk, és reggel még a fővárosban edzettünk, hogy minél kevésbé szakítsuk meg a megszokott ritmusunkat.

Bár már csak öt forduló van az alapszakaszból, még mindig nagyon messze van a bajnokság vége. Továbbra is az a célunk, hogy elkerüljük a kiesésről döntő play-outot, ehhez viszont újra el kell kezdenünk gyűjteni a győzelmeket. Szerintem jót tett a csapatnak ez a rövid szünet a bajnokságban, az új érkezőkkel pedig sokat javult a játékunk. A Sopronra jóval nagyobb nyomás nehezedik, hiszen ha szombaton kikapnak, akkor ők már tényleg nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. Nekünk most az a legfontosabb, hogy türelmesen és higgadtan játszunk, és mindegy, hogy milyen játékkal, de megnyerjük a mérkőzést.

Ami leginkább befolyásolja azóta a játékukat, az El-Amin érkezése, ő az, aki képes saját magának is helyzetet teremteni, és elég jó százalékkal is értékesíti azokat. Rajta kívül Watkins semlegesítése lesz még kulcsfontosságú, ő már ősszel is nagyon megnehezítette a dolgunkat. Nagyon fontos, hogy a lepattanóharcot megnyerjük, és a saját ritmusunkban tudjunk játszani. Fegyelmezetten, csapatként kell majd pályára lépnünk, és akkor jó esélyünk lehet megnyerni a mérkőzést.

Zalakerámia-ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bencze Tamás (zaol.hu): Szerdán, Kaposváron is betegen játszott Ivica Radic és Benke Szilárd, így ők eleve kihagyták a csütörtöki átmozgatást. Az esti tréning és a szombati nap dönti el, hogy számíthatok-e rájuk, de mindketten ott akarnak lenni a pályán. Vaughn kapott még egy ütést a derekára, de vele is számolhatok. Ugyanannyi időnk volt készülni szombatra, mint a Falcónak, de van egy-két dolog, amit a bajnoki szünetben beépítettünk a játékunkba, s ez még jól jöhet. Ismerjük az ellenfelet, van 8-9 emberük, akik képesek eldönteni mérkőzéseket és különösen hátvédposzton erősek. Az akarat, a sikeréhség megvan a csapatomban, így tudtunk Kaposváron is fordítani. A Falco más stílusú csapat, nem szabad ellenük görcsösnek lennünk. Különösebb teher nincs a fiúkon, csak annyi, hogy nyerni kell…

Szrecsko Szekulovics (zaol.hu): – A ZTE szervezett csapat, és rutinos játékosai a kritikus pillanatokban nem ijednek meg. Egységesnek kell lennünk, a csapatvédekezés fontos lesz, és az, hogy uraljuk a lepattanókat. Plusz motivációt jelent, hogy a második helyre léptünk, és jó lenne ezt megtartani.

Alba Fehérvár – Atomerőmű SE

Kovács Ákos interjúja:

Teo Cizmic (kosarlabda.ase.hu): Troy és Máté nélkül álltunk ki Sopronban, illetve Ricky sem volt teljesen egészséges, a bemelegítés alatt döntöttük el közösen, hogy pályára lép aznap. Fókuszáltan, igazi csapatként játszottak a fiúk a szerdai meccsen. Az az igazság, hogy egyik győzelem sem könnyű a kosárlabdában, sok energiát tettünk ebbe a mérkőzésbe is. Természetesen más a Sopron ellen játszani, mint az Alba ellen. 

Ami a mai mérkőzést illeti, hazai pályán az Alba az esélyes, de Székesfehérváron is nyerni szeretnénk, egy meccsre sem állunk ki feltett kézzel. Azt remélem, hogy végig játékban tudunk maradni, mert akkor bármi megtörténhet. De nem áltatjuk magunkat a kupa bronzmeccs eredményével, akkor Lóránt és Simpson sem játszott a fehérváriaknál. Lóránt remek játékos, sokat tesz a csapatáért. Nagyszerű csapat az Alba, gyorsan játszanak és agresszívan védekeznek. Nem tudjuk, hogy a hat légiósuk közül kik fognak ma pályára lépni. Nálunk Máté és Troy is visszatérnek ezen a meccsen, nem tudom, hogy mennyit fognak bírni. Negyedről negyedre fogunk fókuszálni, és szívvel lélekkel harcolni.

JP Auto-JKSE – Naturtex-SZTE-Szedeák

Kerpel-Fronius Balázs interjúja:

Kiss Zsolt (szte-szedeak.hu): Nekünk hatványozottan fontosak voltak az edzőmeccsek, mert Levi, Bolta és Ciro sem játszott az elmúlt időszakban. A két szerb légiósunk már játszott, jó formában voltak, Levinél még várat magára a visszatérés. Motiváltan várjuk a szombati, fontos meccset. Ez a jászberényi csapat egy nagyon kemény ellenfél lesz, a Szolnok ellen is nagyon szoros találkozót tudtak játszani.

MAFC – KTE Duna Aszfalt

Lakits András interjúja:

Forray Gábor (ktekosar.com): Magyarországon sajnos gyakori hiba, hogy az emberek megszoknak bizonyos dolgokat, azokhoz pedig ragaszkodnak. A Jászberényre nem szabad csak úgy legyinteni, hogy „óh, Jászberény…”. A MAFC jó csapat, nem olyan, mint volt három-négy éve. Van négy légiósuk, Fodor Márton személyében egy volt válogatott játékos, aki igen jó formában van, az edző meghosszabbított keze a pályán. Egy komoly, markáns együttessel kell szembenéznünk, amely az életéért küzd, hiszen ha ellenünk nem nyer, akkor Isten sem menti meg a play-outtól. Nehéz mérkőzésre számítok, az első pár csapatot leszámítva abszolút kiegyenlített a mezőny. Azért van ennyi meglepetés, mert a pillanatnyi formák döntenek. Egyik nap valaki megver valakit hússzal, legközelebb pedig az adott fél ugyanennyivel kikap.

Ez egyébként jó, hiszen így izgalmas a bajnokság. Ezelőtt pár évvel előre oda lehetett adni a helyezéseket, most azonban nem. Próbálunk az állandóságra törekedni, mindenkinek vannak rosszabb napjai. Azt gondolom, hogy egy vád nem illetheti meg a csapatomat, mégpedig az, hogy nem tesz meg mindent azért, hogy nyerjen. Ezek a játékosok kőkeményen dolgoznak, ami persze el is várható, hiszen profi sportolók. Soha nem látom azt, hogy valaki nem akar. Olyan van, hogy hibázik, hiszen az természetes, az esztergályos is hibázik. Én építkezem, rosszul tették be az ablakot, de kicserélték utána. Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

PVSK-VEOLIA – Kaposvári KK

Szentendrei Áron videó-interjúja:

Ivosev Tomiszlav (kapos.hu): Biztos nagyon kemény meccs lesz. Remélem ki tudjuk javítani azokat a dolgokat, amiket ezen a meccse nem jól csináltunk. Úgy kell játszani egész meccsen, mint ahogy itt játszottunk 25 percig. Ha úgy játszunk végig, ahogy most kezdtünk az első két negyedben, akkor nagy lehetőségünk van arra, hogy nyerünk Pécsen. Hívok minden szurkolót, hogy segítsenek nekünk, hogy ugyanolyan jó hangulatot csináljanak mint most, és remélem Pécsre is jönnek, és támogatnak minket. Mi szeretnénk visszaadni nekik egy jó meccset, és biztos nyerünk.

Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend

Steven Browning interjúja:

Gasper Potocnik (vaol.hu): Ismét egy nehéz sorozat közepette vagyunk, a folyamatos terhelés nagy erőpróba mindenki számára. Alig értünk haza Olaszországból, máris utazunk Szolnokra. Azt tudtuk, hogy a Venezia egy bombaerős csapat, de azt gondolom, annál többre vagyunk képesek, mint amit mutattunk. Az olaszok gyakorlatilag összeroppantottak bennünket, uralni akarták és tudták is a mérkőzést. A Szolnok elleni bajnoki sem lesz sokkal könnyebb, hiszen a hazaiaknak hosszú a kispadjuk, játékosaik nagyon rendben vannak, ideértve az idegenlégiósokat és a magyar magot is. A célunk, hogy meglepjük a Szolnokot, és javítsunk az elmúlt hetek negatív sorozatán.

fotó: hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus