Hatalmas bravúr lenne a döntő Fehérváron

Góbi Henrik szerint a játékosok nagyon jól dolgoznak, a védekezésen viszont van még mit javítani. 

Az albakosar.hu Góbi Henriket, a TLI-Alba Fehérvár másodedzőjét kérdezte. 

- Erre számítottál a kupát megelőzően?
- Természetesen bíztam a sikerben, szerettünk volna örömet szerezni drukkereinknek. Az MBK Komarno ellen ugyan már vívtunk hazai pályán két edzőmeccset – az elsőt egy ponttal elveszítettük, a másodikat 25-tel nyertük -, ám ott még az elején tartottunk. Ezúttal már négy külföldivel álltunk fel, érthetően erősödtünk az elmúlt hetekben. Örültem a győzelemnek, sok jó dolgot láttunk, amiket hetek óta gyakorolunk az edzéseken, úgy gondolom, ezekre lehet a továbbiakban is építeni.
 
- Ez a siker mennyire lehet értékmérő? Milyennek ítélted a torna mezőnyét?
- Úgy gondolom, komoly játékerőt képviselő együtteseket sikerült idehozni. Értékes győzelmeket arattunk, leginkább azért, mert jó volt a hárompontos dobszázalékunk mindkét összecsapáson, ez döntött. Védekezésünkön is van mit javítani, persze, a támadáson is. Eddig folyamatosan érkeztek a játékosok, ezért még nem csiszolódott össze a csapat tökéletesen.
 
- A légiósokkal elégedett vagy?
- Nem az én tisztem véleményt formálni róluk, úgy gondolom ez a vezetőedzőnk dolga. Annyit azonban elmondhatok, szerintem mindegyikük hasznára lehet a csapatnak.

- Október 3-án, szombaton, 18 órakor a ZTE ellen kezdjük a bajnoki szezont. Gondolom, más eredményt el sem tudsz képzelni, mint hazai diadalt.
- Fontos a jó rajt, valóban. A nyitó bajnokit megelőzően még játszunk Kaposváron, kedden,19 órakor, ezzel zárjuk a felkészülési meccsek sorozatát. Aztán szombaton azt a Zalaegerszeget fogadjuk, amely hozzánk hasonlóan rossz idényt futott, még nálunk is rosszabbat, jócskán elmaradtak a várakozástól, a végjátékban a bennmaradásért voltak érdekeltek. Azóta erősítettek, Bencze Tamás személyében új edző, valamint több hazai és külföldi kosarast is érkezett, érthetően abban bíznak, hogy az új szezonban felülmúlják a tavalyit.


 
- A tavalyi idényt vezetőedzőként fejezted be, aztán Dzunics Branislav mellett vállaltad a másodedzői szerepkört. Zökkenőmentes a közös munka?
- Igen, harmonikusan dolgozunk. Tavaly beugró voltam, végül velem zártuk a szezont. Úgy gondolom, a rövidesen rajtoló idény nagyszerű eredményt hozhat. Tanulságos volt számomra a tavalyi pontvadászat, sok tapasztalatot szereztem. Az edző mindig tanul, főleg egy jobb trénertől. Dzunics elismert, sikeres szakember. Amikor 2013-ban, az utolsó bajnoki címet és kupagyőzelmet szereztük, már dolgoztunk közösen, eredményesek voltunk. Bízom abban, hogy a két évvel ezelőtti sikerek visszatérnek. Nagyon remélem, hogy jövő tavasszal döntőt játszhatunk.
 
- A tavalyi 9. hely után valóságos csoda lenne.
- Valóban hatalmas bravúrt jelentene. Úgy gondolom, ez a keret alkalmas lehet rá, a játékosok nagyon jól dolgoznak, mindenki tisztában van azzal, mi a feladata, mit kell tennie ahhoz, hogy újra sikeresek legyünk. Az elmúlt két, érem nélküli évet nagyon szeretnénk feledtetni.
 
- Említetted, akár a fináléra is képesnek tartod az együttest. Kik lehetnek a legnagyobb riválisok?
- A csapatok többséget nem láttuk játszani, de az eredményeket természetesen figyeljük. Ebből igyekszünk következtetéseket levonni. Sok helyen cseréltek már játékosokat, döntően sérülés miatt, érthetően mindenütt keresik a legjobb megoldást, az egyesületek az új szabályok adta lehetőséggel éve, igyekeznek a legésszerűbb döntést hozni a külföldiek tekintetében. A többség egyértelműen erősített a tavalyihoz képest. A tavalyi pontvadászattal ellentétben a Szolnok már az alapszakasztól kezdve ott lesz a mezőnyben. Ők biztosan ismét erősek lesznek, nyilván olyan csapatot építenek, ami helyt áll a hazai és nemzetközi mezőnyben egyaránt.

forrás és fotó: albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus