Hendlein: Nem jött össze semmi

A Kaposvár csapatkapitánya szerint a jászberényi vereség szégyen rájuk nézve, nem játszottak csapatként, de javítanának a ZTE ellen.

Az Alba elleni óriási győzelem után kisebb (vagy nagyobb) mélyütés volt a jászberényi vereség.

Az Alba ellen igazi csapatként játszottunk, és nagyon jó százalékkal értékesítettük a dobásokat, a szombati mérkőzés viszont ennek a teljes ellentéte volt. Se csapatként, se egyénileg, se dobásban, se védekezésben nem jött össze semmi, ezt pedig a Jászberény nagyon jól kihasználta és diadalmaskodott a meccsen.

Mi volt a probléma szerinted szombaton?

Egyrészt a védekezés volt kulcsfontosságú szerintem, ugye az elején Dramicsanyint nem tudtuk megállítani, utána pedig Kerpel-Fronius is elég jól betalált, 31 pontot dobott, ez azt hiszem pályafutása legjobb meccse volt. Nagyon jó napot fogtak ki, és nagyon jó százalékkal dobtak kintről… szóval az a 92 pont, amit dobtunk, az azt mondom, hogy még elég is lett volna, de a védekezésben voltak komoly gondok, hiszen 112-t kaptunk. Nem játszottunk csapatként igazán, nem volt meg az a csapatjáték, ami az Alba ellen igen.

Ott, Fehérváron mi volt a kulcs, mitől volt ott meg az, ami most nem?

Akármennyire is csapatjáték a kosárlabda, azért mégis egyéni megoldásokon alapul. Ott Raivio és Gibson az elején nagyon jól betalált, elmentünk több mint tíz ponttal, és utána ezt tudtuk is tartani. Jött az Alba, de ott a cserepadról is aki beállt, bedobott egy nagyon fontos kosarat, védekezett egy nagyot és pluszt adott a csapatnak. A szombati mérkőzésen ez abszolút nem volt így, bármilyen zónát, emberfogást találtunk ki, abszolút nem sült, nem tudtunk jól védekezni. Nem a mi napunk volt.

Marko Spica érkezésének nagyon örült mindenki Kaposváron, és azonnal meg is változott teljesen a játékotok, viszont ponterőben még nem tudja azt hozni, amit talán lehet tőle majd várni.

Igen, a műtéte még nem volt olyan régen, az edzések mellett végzi a rehab programját minden héten, de hát a visszatérés ilyenkor nem megy napról-napra. Nagyon kellett ő, van egy domináns center a palánk alatt, aki nagyon jó passzoló, ha kell, akkor bedobja, készülni kell belőle az ellenfélnek, ezáltal több helyem van nekem is és a többieknek is. Bízom benne, hogy hamarosan a régi Spica lesz, de erre szerintem még egy kis időre szüksége van – tapasztalatból tudom sajnos, mert amikor nekem is hasonló műtétet végeztek el, két-három hónapba telt, amire megtaláltam magam.

Összességében hogyan lehet értékelni az eddigi szerepléseteket? Monok Tibor mondta korábban, hogy a szegedi vereség nem volt bekalkulálva, de azóta gondolom Fehérváron kompenzáltatok.

Erre nagyon nehéz bármit is mondani, mert a centerünket kerestük egészen Marko érkezéséig. Próbálkoztunk mindennel, de nem találtuk meg a megoldást, aki segített volna, sőt, volt egy játékos, aki fent volt a pályán, de a csapat hasznára nem volt. Spicával itthon a Paks ellen is lett volna esélyünk a győzelemre, Szegeden szintén… ez a jászberényi vereség abszolút nem volt bekalkulálva, és még egyszer mondom, nagyon nagy szégyen, hogy kikaptunk, megpróbálunk szerdán javítani a ZTE ellen. Az Albát megverni idegenben nagyon nagy szó volt, de a jászberényivel lett volna teljes a sor. Nem vagyok megelégedve azzal, ahogy szerepelünk, de bízom benne, hogy fel tudunk állni, hiszen a Nyíregyháza-meccsel elindult valami a csapaton belül, egy komolyabb csapatjáték és stílus, ami most sajnos elég szépen felborult… de ebből kell építkeznünk a jövőben.

A következő meccs otthon a ZTE ellen lesz, hogyan készültök, mi lehet a kulcs a győzelemhez?

Megmondom őszintén, nem nagyon láttam idén még egyik meccsüket sem, de természetesen fogunk videózni az összecsapás előtt. Talán centerposzton gyengébbek, ott lehet némi előnyünk, de hazai pályán mindenképpen hoznunk kell a mérkőzést. Egy jó védekezéssel a mi csapatunk bármire képes, de ehhez kell a jó védekezés és abból a gyorsindítások. Meg a centerjáték pluszban, és akkor ez garancia lehet a sikerre.

fotó, slide: delfinek.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus