Húzóemberként számítanak a ProA-ban Pongó Marcellre

Beszélt a parádés debütálásáról, a csapatban betöltött szerepéről és arról is, hogy miben fejlődött a legtöbbet. 

Parádés teljesítménnyel mutatkozott be a ProA-ban (német másodosztály) Pongó Marcell: az Orange Academy irányítója 26 ponttal, 5 lepattanóval és 6 gólpasszal vezette győzelemre újonc csapatát az első fordulóban.

"Semmi különöset nem kért tőlem az edző, mindig ugyanazt várja: hogy irányítsam a csapatot" - mondta a Kezdő5.hu-nak Pongó. "Izgatott voltam a meccs miatt, mert tavaly bajnokok lettünk, de a ProA egy erősebb liga, itt is meg kellett mutatnunk, hogy fel tudjuk venni a versenyt és kivívni egy kis tiszteletet magunknak."

A fiatal játékossal húzóemberként számolnak a csapatnál. "Kezdő irányítóként számítanak rám, ugyanaz a szerepem most is, mint tavaly egy osztállyal lejjebb. Páran ugyan elmentek tőlünk egyetemre, de a csapat magja ugyanaz, mint az előző idényben" - beszélt erről.

Azt is hozzátette: sokat fejlődött, mióta Németországban kosárlabdázik. "Nyáron a klub a fiatalokat, így engem is elküldött Amerikába egy hónapra. Pittsburgh-ben voltunk, de jártunk például a Georgetown egyetemen is, ahol játszottunk az ottani csapattal, illetve megismerhettük Patrick Ewingot is. Ez a túra nagyon sokat jelentett, rengeteget dolgoztunk a dobásomon és azon, hogy a súlypontomat minél lejjebb tudjam vinni. A dobáson kívül szerintem fizikálisan fejlődtem a legtöbbet, mióta itt vagyok, de persze még bőven van hova javulni."

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus