Így értékeltek a résztvevők a FIBA Europe Cup meccsek után

Váradi Benedek szerint a védekezésre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a továbbiakban - Dzunics Braniszlav és Kovács Ákos szerint a védekezés feljavulása hozta meg az Alba sikerét - a Novgorod edzője nagyon kiakadt saját játékosaira, Dragan Alekszics és Kovács Péter is kiemelték a szurkolókat - Gasper Potocnik szerint a végén szerencséjük is volt.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Karpos Szokoli

Váradi Benedek (falcokc.com): - Nagyon jó ritmust kaptunk el a mérkőzésen. Örülünk a győzelemnek természetesen, de a védekezésünkre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a későbbiekben. Köszönjük szurkolóinknak a biztatást! Megyünk tovább, szombaton már újabb magyar bajnoki idegenbeli találkozó vár ránk, ahol szintén nem lesz könnyű dolgunk.


Alba Fehérvár - BC Cmoki Minszk

Dzunics Braniszlav (albakosar.hu): - Az első félidőben ismét nagyon sok hibát vétettünk. Túléltük az első húsz percet, egyre jobban dolgoztak a fiúk, a negyedik negyedben egyértelműen a fehéroroszok fölé kerekedtünk. Feljavult a védekezésünk, ebből következően a Minsk nem dobott jól, ezzel sikerült megnyernünk a találkozót. Erős csapatot győztünk le, fontos volt, hogy egy pillanatra sem adtuk fel, ez az akarat és a hit diadala volt. A játékunkban még nagyon sok dolgot össze kell raknunk, főként támadásban. Az utóbbi hetek vereségei után különösen fontos volt a győzelem, amit nem értékelünk túl. Dolgozunk tovább.

Kovács Ákos (albakosar.hu): - Sajnos úgy indult ez a meccs, ahogy az előző pár találkozó, de a második negyedtől kezdve keményítettünk a védekezésen, és ami még fontosabb, hogy járt a labda támadásban, jó ritmust találtunk, és így jó helyzeteket alakítottunk ki, amiket jobb százalékkal értékesítettünk is. Ezt tudtuk tartani végig. A második félidőben hatalmas dicséret illeti a csapatot, hiszen mindenki foggal-körömmel küzdött, csúszott-mászott minden labdáért, ami meg is hozta az eredményét, nagyon sok szabad labda a mienk lett. A kulcs szerintem a jó ritmusú támadójáték volt, hiszen az utóbbi időben nem nagyon jutottunk 60-70 pont fölé, most ezt sikerült átfordítani. Bízunk benne, hogy ez tartós is lesz, és ez az a játék, amivel tudunk mi érvényesülni.

Kellett a rossz támadójáték is az első negyedben a sok kapott ponthoz, hiszen tudtak gyorsan indulni, az üres hármasokat pedig bedobták, ebben sikerült javítanunk a második negyedtől kezdve, és így csak kikényszerített helyzeteket tudtak vállalni jobbára, amik nem is mentek be nekik. Azt hiszem, ez a meccs mindenki lelkének jót tett egy kicsit és az önbizalmunknak is. Ez nagyon fontos, hiszen ebből lehet majd építkezni előre, úgyhogy ebből a meccsből kell kiindulni, és így tovább!


Szolnoki Olaj KK - Nyizsnyij Novgorod

Zoran Lukics, a Novgorod vezetőedzője (olajtv.hu): - Gratulálok a Szolnoknak, tudták, hogy mit akarnak ettől a meccstől. A csapatomból pedig mindenki szégyellje magát!

Kovács Péter (olajtv.hu), miután megköszönte a szurkolóknak a buzdítást: - Úgy gondolom, hogy mind védekezésben, mind támadásban is felülmúltuk őket, sikerült megvalósítani azt, amit edzésen elterveztünk és megbeszéltünk. Úgyhogy nagyon jó munkát végzett a csapat.

Dragan Alekszics (olajtv.hu) a szurkolók mellett a csapatot is nagyon dicsérte: - Az első negyedben voltak problémáink, hiszen nyolc, vagy kilenc támadólepattanót is szedett az ellenfél. Ezt követően viszont kizártuk őket a palánk alól és ez a gondunk megszűnt. Jó ritmusban támadtunk.


Egis Körmend - Keravnos

Gasper Potocnik (vaol.hu): - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, elmondtam többször a játékosaimnak, hogy mire számíthatunk. Régóta nem játszott a csapatom olyan gárda ellen, amelyik így tud védekezni. Kiválóan teszik ezt, gratulálok hozzá! Nagyon keményen kosaraztak, ami ellen nehéz játszani. Jól kezdtünk ma támadásban és védekezésben is, jó volt a ritmusunk. De később az ellenfél megmutatta, hogy milyen rutinos, tapasztalt gárda. Elvesztettük a ritmusunkat, sokat hibáztunk, de a játékosaim most is a legjobbjukat adták és a végén volt egy kis szerencsénk is. Sok sikert kívánok a Keravnosnak!

Christophoros Livadiotis, a Keravnos vezetőedzője (vaol.hu): - Gratulálok a Körmendnek és nem csak a mai győzelemhez, mert évek óta remek munkát végeznek a nemzetközi porondon. Nagyon nehéz legyőzni őket itthon. A mai mérkőzésen remek volt a hangulat, talán ez is hozzájárult Ahhoz, hogy mi rosszul kezdtünk, gyorsan nagy hátrányba kerültünk. Ezt követően viszont megmutattuk az igazi arcunkat, nagyot harcoltunk. A végén apróságokon múlt, egy büntető döntött.


Foto, Slide - albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus