Így látták belülről: A védekezés van fókuszban Szolnokon

A Jászberény ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Szolnoki Olajbányász, íme Dragan Alekszics első benyomásai az újjáalakult gárdáról.

Alaposan átalakult a nyár folyamán a gárda, hiszen Vojvoda Dávid, Strahinja Milosevic, Tóth Ádám és Benke Szilárd is távozott. Érkezett viszont Tóth Norbert és Juhos Levente, nem maradt tehát válogatott magyarok nélkül Szolnok - mik a benyomásai az új játékosokról?

Nem az volt a célunk, hogy távozó játékosokat pótoljuk, hiszen Vojvodát vagy Milosevicet pótolni lehetetlen. Egy új csapatot kellett a nyár folyamán összerakni, amibe Tóth Norbert és Juhos Levente érkezett a belső posztra. Tóth Norbert a játék kevésbé látható elemében lesz a csapat hasznára: védekezésben, elzárásokban, kizárásokban. Ő végzi el a piszkos munkát. Juhos Levente emberi nagyságát mutatja, ahogyan rendezte viszonyát a szolnoki táborral. Sajnálatos sérülése mellett rengeteget dolgozik azon, hogy fizikálisan ne maradjon le. Az ő visszatérését nagyon várja mindenki, mert szélesebbek lesznek a rotációs lehetőségeink, a csapat erősebb lesz. 


A kulcsszerep egyértelműen a légiósoké, a pontok nagyjából 90%-áért ők felelnek. Mi volt az elsődleges szempont a kiválasztásukkor, és hogyan illik egymás mellé a játékuk?

A támadásban valóban kulcsszerep hárul a légiósainkra. Andre Jones személyében egy igazi „go-to guy” érkezett a csapatba, aki a gyengébb estéin is észrevétlenül képes 20 pont fölött termelni. Speedy Smith egy „pass first” irányító, aki eddig 11 és 13 gólpasszt osztott ki az első két fordulóban, mindösszesen 4 eladott labda mellett. Képes a tempót diktálni, a pick and roll játékban folyamatosan jó döntést hoz. Tucker fregoli a hármas négyes poszt között, extra külső dobással. Nemanja Krsticet eddig csak négyes poszton láthattuk játszani Juhos sérülése miatt, de ha Levente felépül az ő játéka is várhatóan komlexebbé fog válni. Morant a bajnokság egyik legruganyosabb ötös centere. Fejlődőképes, veszi az új információkat és azonnal építi a játékába. 


Szó esett arról korábban, hogy nagyobb szerep hárulhat a fiatalokra, főleg a Pallai – Rudner duóra. Hogy lehet őket eredményesen beépíteni a csapatba úgy, hogy közben az eredmények is jöjjenek?

Rengeteget kell még fejlődniük, de ezen vagyunk az edzői stábbal, hogy ezt a munkát megkapják. Pallai Tamás munkamorálja példaértékű. Minden egyes edzésen extra motivált, legyen szó az első vagy a második csapat edzéséről. Rudnernek a védekezésben kell fejlődni, ahhoz, hogy huzamosabb ideig tudjon a pályán lenni. Azzal, ha ők fejlődnek, a csapat is jobb lesz és az eredmények is jönni fognak.   


Az Alba jól játszva győzött a Ligetben az első fordulóban, milyen csorbák kiküszöbölésére helyezték a hangsúlyt? Mik voltak a leginkább szembetűnő hibák azon a meccsen?

Elvehetetlen az Albától, hogy nagyon jók voltak az első fordulóban. A mérkőzés kielemzése után szembetűnő volt, hogy rengeteg helyezkedési hibát vétettünk a védekezésben, amit a fehérváriak kiváló dobószázalékkal használtak ki. Nem voltunk kellően agresszívak a labdás játékoson az egy-egy helyzetekben, emellett a gyenge oldali besegítés utáni rotációnk volt lassú. Ebből tudtak 15 triplát értékesíteni mindössze 30 kísérletből. A védekezésünkön dolgoztunk egész héten. A Jászberény elleni mérkőzés első 5 percét leszámítva úgy gondolom, hogy sikerült szintet lépnünk agresszivitásban. 

 

A JKSE ellen már „olajozottabban” ment a gárdának, mik a levonandó tanulságok?

Úgy érzem Morant dominanciája és energikus játéka volt az egyik fő kulcsa a győzelmünknek. Egyéni edzésekkel telt el számára a hét, amik alatt iskoláztuk az alsó poszt befejezéseit. Emellett sokkal keményebb védekezéssel és kollektívabb csapatjátékkal rukkoltunk elő, amit a kiosztott 25 gólpasszunk bizonyít. Ez a csapat 80-90 pontot képes bárhol bárki ellen megdobni, fontos lesz, hogy mindenki kellően tisztelje a játék védekezés oldalát is. 

 

Fotó: nemzetisport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus