Interjú Benke Szilárddal, a Kaposvár ifjú tehetségével

A hétvégi, Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésen eddigi legnagyobb szerepét kapta meg a Kaposvár felnőtt csapatában Benke Szilárd. A hátvéd-bedobó poszton szereplő 18 éves játékos honlapunknak mondta el gondolatait, érzéseit a mérkőzéssel és a közeljövővel kapcsolatban.

Benke Szilárd a Nyíregyháza ellen bátor játékkal szállt be a kispadról, kilenc percet kapott Fekete Ádámtól, ez idő alatt egyetlen dobáskísérlete egy tripla volt, melyet értékesített is. Emellett szerzett két labdát, adott egy gólpasszt, mérlegét egy eladott labdája rontja csupán.

Hogyan értékeled a mérkőzést?
- Nagyon örülök, hogy nyertünk, hazai pályán úgy gondolom, hogy ezt a meccset hozni kellett. Meg szeretném köszönni az edzőnek, hogy a fiatalok is megkapták a lehetőséget, ennek külön is nagyon örültem, szerintem nagyon jó csapatjátékot mutattunk.

Jövő héten a Falco otthonába látogattok, mit vársz attól a mérkőzéstől?
- Ugyanezt a harcos játékot várom a mérkőzéstől, ugyanezt a csapatmunkát, úgy gondolom, hogy meg tudjuk verni őket még hazai pályán is.

Utána héten az a Kecskemét látogat majd Kaposvárra, akiktől kikaptatok idegenben, szerinted vissza tudtok vágni nekik hazai pályán?
- A csapatunk az akkori csapathoz képest sokat javult, és itthon, hazai pályán mindenképpen meg tudjuk őket verni.

Most kaptad meg a legtöbb lehetőséget ebben a szezonban, mit gondolsz ez minek köszönhető és szerinted a jövőben is elő fog ez majd fordulni?
- Valószínűleg annak köszönhető, hogy kisebb a rotáció a cserepadon és pihenniük kell a többieknek. Nagyon örülök, hogy megkaptam a lehetőséget, a jövőben is szeretnék egyre többet dolgozni és akkor megkaphatom újra.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus