Interjú Lajsz Gergellyel, az NYKK új igazolásával

A Marsó-Vagép Nyíregyházi KK Tiszaújvárosból igazolta a fiatal centert, a csapat honlapján jelent meg vele egy interjú.

Mikor kezdtél kosárlabdázni? 

Lajsz Gergely: Sajnos elég későn kezdtem. Az első évem Serdülő A" volt, vagyis  körülbelül 14 éves lehettem. Ez volt az első évem igazolt játékosként. Előtte is kosaraztam, de csak hobbi szinten, illetve testnevelés órán, és az akkori tesi tanárom (még általános iskolában) azt javasolta, hogy próbáljam meg kicsit komolyabban.

Hol játszottál eddig és milyen eredményeket értél el?

Lajsz Gergely: Debrecenben kezdtem, sokáig itt is játszottam, majd 18 évesen átigazoltam Tiszaújvárosba. Eredmények: Debrecennel: Kadett 3.hely, Junior 3.hely, U20 2.hely , diákolimpia 2-3.
Tiszaújvárossal: U20 4.hely, illetve amire nagyon büszke vagyok a felnőtt csapattal Hepp kupa 3.hely!!! Első még nem voltam, de remélem még lehetek.

Sitku Ernő hívószavának gondolom nem lehetett nemet mondani, milyen feladatokat szán neked a következő szezonra?

Lajsz Gergely: Ernőnek nem is akartam nemet mondani, természetesen nagyon örültem mikor megkeresett. 4-5 poszton számítanak rám.
 

Kiket ismersz a jelenlegi csapatból?

Lajsz Gergely: A komplett U23-as csapatot ismerem. Onnan feljátszanak A-ba 4-5en, így nem leszek annyira elveszve a felnőtt csapatba sem.

Mik az elvárásaid magaddal, és a csapattal szemben?

Lajsz Gergely:  Úgy gondolom, még sokat tudok fejlődni. Érzek magamban erőt, minél többet szeretnék tanulni, és emellett segíteni a csapatot. Bízom benne, hogy a csapatot idén nem fogja fenyegetni a kiesés.

Az U23-as döntő előtt már játszottál néhány mérkőzést a nyíregyházi utánpótlás játékosainkkal, méghozzá nem is rosszul. Mit gondolsz a nyíregyházi ifjakról?

Lajsz Gergely: Legfőképpen csodálkoztam! Hogy ezek a fiatalok milyen sebességgel játszanak. Érezhető, hogy páran a felnőtt csapattal edzenek, így sokkal könnyedebb a játékuk ebben a korosztályban.

Van példaképed?

Lajsz Gergely: Van. Sitku Ernőt nagyon tisztelem, szeretem. Gyerekként, mikor Debrecenbe jött játszani, mindig örjöngtem a lelátón, ha kosarat dobott. Kedvenc magyar játékosom volt, és az, hogy most együtt dolgozhatunk, és tanulhatok tőle, ... szerintem nem kell tovább mondanom.

Végezetül mit üzennél a szurkolóknak?

Lajsz Gergely: Remélem, minél többen látogatnak majd ki a mérkőzéseinkre, és ott lesznek velünk a pályán 6. emberként. Nehéz év lesz, szükségünk van a bíztatásukra.


Reméljük, Gergely is eléri céljait amit kitűzött maga elé, és az, hogy példaképével dolgozhat egy évadon át, segíti fejlődésében! Hajrá Gergely! Hajrá Nyíregyháza!

Lengyel Bence
nykk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus