Ivkovics és a válogatott: Románia után - Ausztria előtt

Egy szoros és egy nagyobb különbségű vereséget szenvedett Romániában a férfi válogatott. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány szerint hasznos, tanulságos túrán van túl a csapat. A nemzeti csapat keretéhez még többen is csatlakoztak, csatlakoznak a következő időszakban!
 
Szövetségi kapitányunk kiemelte, remek vendéglátóknak bizonyultak a románok, ideális körülmények között készülhetett kint is a társaság. Ami a szakmát illeti, bár nem az eredmény volt az elsődleges, kikapni senki nem szeret, Ivkovicsról pedig ez közismert, éppen ezért e tekintetben nem volt túl boldog, nem lehetett elégedett. Ugyanakkor ez a generációváltás közben lévő, fiatal csapat az első meccsen végig partiban volt a hazaiakkal. A második, amelyet 81-63-ra vesztett el a válogatott, Ivkovics szerint elsősorban arra volt jó, hogy lássa, szinte "hendikepes", nehezített helyzetbe mire képes a csapat. A harmadik negyed közepén már Simon, Vojvoda és Ferencz is 4-4 személyivel állt. Nos, a helyzetet, amikor e kezdő külső sor tagjai fault problémákkal küzdöttek, nem igazán sikerült jól megoldani, de mint a kapitány mondta, éppen arra jók ezek a felkészülési meccsek, hogy rávilágítsanak, min kell javítani. Ezen az összecsapáson a mezőnyemberek faultproblémái mellett Tóth Ádámnak kifordult a bokája, a paksi centerének várhatóan bő egy hetet kell kihagynia.
 
Ivkovics számára az már látszik, hogy a Simon, Wittmann, Vojvoda, Ferencz, Keller ötös tudja diktálni a tempót, meg tudja adni a játék ritmusát. Szabó Zsolt mellett a két Tóth, Ádám és Gergely is bevethető négyesben sőt ez utóbbira Keller és a most megsérülő Tóth Ádám, valamint Lekli mellett szükség esetén akár ötös poszton is számíthat a kapitány. Eddig a pontok jórészt kintről jöttek, e tekintetben nagyobb egyensúlyra kell törekedni, fiatal centereink eddig hullámzóan teljesítettek a mérkőzéseken, viszont ők is - mint mindenki - hibátlan hozzáállással dolgoztak.
 
Ivkovics kiemelte, szép lassan kezdi mindenki megtalálni a helyét, szerepét a csapaton belül. A keretbe hívott fiatalok pedig érezhették saját bőrükön, miben kell előrelépniük, velük ennek kapcsán külön is elbeszélgetett a kapitány. A cél, hogy az egyelőre az edzésmunkát segítő tehetséges játékosok olyan szintre jussanak, hogy 1-2 év múlva már a válogatott aktív rotációjának lehessenek a tagjai.
 
A héten egy érdekes új feladat, szakmai kihívás vár a szakmai stábra: be kell integrálni az alakuló gárdába Trotter Obie-t, aki vasárnap este már edzésbe állt a válogatottnál. Sztojan Ivkovics még annyit hozzátett: az U20-as Eb után Rosco Allen is csatlakozik a csapathoz, sőt, tervei szerint még további fiatalokat is elhív majd a kerethez tanulni.

A csapat a Romániában töltött hétvége után a következő hétvégén Ausztriában, egy nagyszabású tornán vesz részt a házigazdák mellett az észt s a bolgár válogatottal egyetemben. Utána pedig a szombathelyi tornán Ausztria mellett a szlovéniai Eb-re készülő Montenegró lesz majd az ellenfél.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus