Lóránt: Akkor van esélyünk, ha brutálisan jól dobunk

Jót tett az Alba önbizalmának, hogy végjátékban sikerült nyerni - érződött a rutintalanság - jobb erőkből áll a török csapat. 

Egy hullámzó mérkőzésen az első negyed után kiválóan teljesítő Alba Fehérvár 92-90-re legyőzte a török Pinar Karsiyaka együttesét a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének odavágóján - Lóránt Péter értékelt az albakosar.hu-nak. 

"Mindkét csapat kiválóan játszott, az elején eléggé ránk hozták a frászt a brutális dobószázalékkal, de úgy látszik, hogy a török csapatok Magyarországon ezt nagyon jól csinálják, nemrég Szolnokon volt egy hasonló" - kezdte értékelését Lóránt Péter.

"Amikor elmentünk nyolc-tíz ponttal, ott túl sok ajándék kosarat adtunk nekik, letámadtak és dobtak négy-hat pontot könnyen. Ez picit a csapat rutintalanságának számlájára írható, mindenesetre jó, hogy egy kiélezett meccset megnyertünk, azért volt két lehetőségünk, de mindegy, a pozitív dolgokkal foglalkozzunk" - folytatta az Alba magasembere.

"Ha objektíven látjuk magunkat, akkor ez egy jobb erőkből álló török csapat, mindenképpen jót tett nekünk, az önbizalmunknak, hogy egy ilyen szintű csapatot meg tudunk verni, méghozzá végjátékban is. Aztán meglátjuk, hogy ez hétfőn mire lesz elég, akkor van esélyünk, ha brutálisan extra dobóformát fogunk, azt pedig reméljük, hogy Woods más cipőben játszik majd..." - zárta gondolatait Lóránt. 

forrás: albakosar.hu
fotó: championsleague.basketball

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus