Magyar kosárlabda 2013-14: Tömegesítés és előrelépés

A közelmúltban befejeződött a 2013-14-es évad. Bodnár Péterrel, az MKOSZ főtitkárával a mögöttünk hagyott szezon értékelése kapcsán próbáltuk átfogni a sportág egészét, a legkisebbektől a versenyző utánpótláson át felnőttekig és a szabadidős nyári rendezvényekig.

- Pár éve a sportágban az egyik fő cél a tömegesítés volt, azaz, hogy minél többen kezdjenek megismerkedni a sportággal. Hogyan halad a folyamat? - kérdeztük a főtitkárt.

- A Dobd a kosárba program nagyon népszerű, ennek köszönhetően országszerte több mint kétszáz iskolában összesen úgy nyolcezer gyermek ismerkedik meg évente az alapokkal, kerül be a kosárlabdázás vérkeringésébe. A programnak köszönhetően olyan helyekre is eljut a kosárlabdázás amelyek eddig fehér foltokat jelentettek a sportág térképén. A kenguru és gyermek korosztályokban évente úgy négyezer-ötszáz gyermek kezd el igazolt sportolóként versenyezni. E tekintetben nagyot léptünk előre.

- Feljebb, a versenyző korosztályokban mi a helyzet?

- A TAO-programból érkező támogatásoknak köszönhetően esztendőről esztendőre rendesen felszerelve, felöltöztetve és az MKOSZ által megítélt Tao támogatások segítségével felújított csarnokokban, tornatermekben évről évre jobb és jobb körülmények között edzhetnek, versenyezhetnek a fiatalok.

- Mindennek mi lehet a hozadéka a minőségi sportban, az élvonalban és nemzetközi szinten?

- Az első eredmények talán már látszanak. A férfi U20-as válogatott hét év után került vissza az A-divízióba, az U16-os leány csapat tavaly bronzérmes lett az A-divízióban, a most zajló világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett. Reméljük, a többi korosztályban is hamarosan jönnek az eredmények. Ami az élvonalat illeti, ott abban reménykedem, hogy a „Tao generáció” idősödésével pár év múlva már jóval nagyobb lesz a minőségi, nemzetközi szinten is versenyképes magyar kosarasokból a kínálat, ami versenyhelyzetet teremthet és normalizálhatja a játékos-béreket, ami komoly terhet jelent ma a legfelsőbb bajnoki osztályban szereplő sportszervezeteknek.

- Felnőtt szinten szövetségi szempontból milyen a helyzet, milyen volt a nemrég befejeződött szezon?

- Ami az élre kívánkozik, hogy úgy látjuk, a klubok végre egyre inkább felelős, tudatos gazdálkodást folytatnak, nem vállalják túl magukat, addig nyújtózkodnak, amíg a takarójuk ért. Lehet, hogy ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kevésbé jó képességű légiósokat szerződtetnek, de tény: a nemrég befejeződött szezonban összehasonlíthatatlanul, nagyságrendekkel kevesebb tartozási ügyet kellett megoldanunk, mint néhány évvel ezelőtt.

- Jövőre magyar-román közös rendezésű női Európa-bajnokság. Ehhez képest, közel húsz év után nem indul csapatunk az Euroligában, ráadásul a jó kezdeményezésnek, szakmailag előremutatónak tűnő Közép-európai Ligának sem lesz folytatása...

- Ami az Euroligát illeti, sportdiplomáciai siker, hogy bár a létszámot huszonegyről tizenhatra csökkentették, a két magyar hely megmaradt – sajnos csapataink azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, pedig  FIBA-Europe még az utolsó pillanatokban is érdeklődött az MKOSZ-nél, jelentkezett-e valaki... A szövetség egyrészt sajnálja a kialakult helyzetet, ugyanakkor a klubok ezen döntéseit racionálisnak tartja, ami szintén jelzi, amire már előbb is utaltam, hogy nem kívánnak a forrásaikon túl kötelezettséget vállalni. A három-három gazdaságilag, s így játékosállomány tekintetében is nagyon erős orosz és török klub jelenléte miatt a szerényebb anyagi lehetőségekkel működő élcsapataink számára reálisan nézve nincs esélyük kiugró, jó eredményt elérni a legrangosabb sorozatban, így nyilván az ő szempontjukból az ott történő elindulás részben pénzkidobással lenne egyenértékű. Az Európa-kupában több az esély a jó szereplésre. Ami a Közép-európai Ligát illeti, amikor áprilisban próbáltuk kialakítani az új szezon versenykiírását, Szlovákia tagságát nagy összegű tartozása miatt éppen felfüggesztette a FIBA, ami azzal jár, hogy csapatai nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken. Akkor nem lehetett egyeztetni velük a folytatásról, mi pedig közben kidolgoztuk a tízcsapatos bajnokság kiírását. Később, amikor a Szlovákia elleni szankciót feloldották, összeállítottunk egy alternatív versenytervezetet, de ekkor már ez iránt itthonról nem volt érdeklődés. Ami ebben pozitív lehet az az, hogy a tíz csapatos magyar bajnokság menetrendjét alárendelhetjük a jövő évi Női Európa-bajnokságnak, és amennyiben igény van rá, minden hónapban lehet egy olyan hétvége, amikor a női szövetségi kapitány és szakmai igazgató, Farkas Sándor összetartást tarthat a jövő évi Eb-re készülő női válogatottnak.

- A nyári szabadidős rendezvények is egyre népszerűbbek - szövetségi támogatással. Ennek milyen hozadéka lehet?

- A streetball ugye inkább tömegsport jellegű rendezvény, de ott is népszerű a kenguru program, a B33 pedig a versenyszerű, a hivatalos 3-3 elleni FIBA-program rendezvénye. A FIBA-nál érezhető a törekvés, hogy a B33 egy a hagyományos játéktól teljesen különálló szakágként nője ki magát. Ennek kapcsán hamarosan nekünk is lépni kell, hiszen Magyarország az ország népességéhez viszonyított regisztrált 3x3 játékosok száma tekintetében nemzetközi összevetésben igen előkelő helyen áll, s ennek köszönhetően rendre meghívást is kap különböző világversenyekre - ezt pedig szeretnénk kihasználni.

- A főtitkár korábban kitűnő játékvezető volt... a sportág e területét hogyan látja?

- Nagyon magas szintű az oktató munka a játékvezetőknél, csak valahol itt is hasonló a helyzet, mint a játékosoknál – kevés az érdeklődő a játékvezetői hivatás iránt, így nincs versenyhelyzet. A csapatok számának növekedésével ugrásszerűen emelkedett a mérkőzések száma, sajnos ezt a játékvezetők számának változása még nem tudja követni. Így aztán e kényszerhelyzet miatt akadnak akik – főként az alacsonyabb bajnoki osztályokban – nem feltétlenül a teljesítményük miatt kerülnek rendszeresen foglalkoztatásra. Itt is a tömegesítés lenne a megoldás első lépése, azaz, hogy minél többen kezdjenek foglalkozni a játékvezetéssel. Az előző évben az akadémiákat arra köteleztük, hogy 5 játékosukat írassák be játékvezetői tanfolyamra. Ha ez rövid távon nem elég, akkor, elképzelhető, hogy külföldi mintára egy adott bajnoki osztályban minden sportszervezetet kötelezünk majd, hogy delegáljanak valakit a játékvezetői tanfolyamra.

- Most már deklarált, hogy ha valaki nyomós ok, érv nélkül lemondja a válogatottságot, eltiltható, s úgy tudjuk, van is ügy ennek kapcsán. Mi ezzel a helyzet, s a szövetség mit remél, ettől az intézkedéstől?

- Rögtön szögezzük le, nem az a cél, hogy a szabályzati keretrendszerben megteremtett szankcionálási lehetőséget használhassuk! Ugyanakkor a játékosok, akik a magyar kosárlabda sportágnak, az ott kapott képzésüknek, az abban szerzett tudásuknak köszönhetően jutottak el arra a szintre, hogy jó színvonalú egzisztenciát teremthessenek maguknak, kötelességük a válogatottban történő szerepléssel segíteni a sportágat illetve hazánkat. Az elnökség által is tárgyalt ügyben említett sportoló, Dobos Ágnes esetében például, bár néhány nappal a korosztályos válogatottjának felkészülése előtt  találkozott, személyesen beszélgetett korosztályos nemzeti csapatának edzőjével, mégsem jelent meg az edzőtáborban, amely ráadásul Kecskeméten volt, ahol ő is lakik....Miután kirobbant az ügy, rögtön jelentkezett orvosi igazolásokkal, azonban a válogatott szereplést egészségügyi okokra hivatkozva a nemzetközi szabályzat alapján csak akkor lehet kihagyni, ha azokat a szövetség keretorvosa is megerősíti. A dolog most ott tart, hogy az OSEI által kijelölt keretorvos a sportolót megvizsgálja, s a vizsgálatok eredménye után derül ki, lesz-e folytatása az ügynek, vagy sem.

- Több technikai újítás kialakítása van folyamatban a sportágban, gondolunk itt elsősorban egy a játékvezetők munkáját segítő eszközrendszer, valamint a videobíró egyre nagyobb méretekben történő kiterjesztése. Hogy állnak e fejlesztések?

- Folyamatban vannak. A támogatásoknak köszönhetően a vezeték nélküli  síprendszert már fontosabb meccseken, kupadöntőkön teszteltük, és pár csarnokban már kiépítettük. Itt a sípok az időmérő berendezésekkel vannak összeköttetésben, az órák kezelőinek a reakcióidejükből eredő esetleges kellemetlenségek kiküszöbölésére. A következő szezonban már minden NB I. A csoportos helyszínen kötelező lesz a használata. Ami a videóbírót illeti, azt évek óta használják már a csapatok.. Ezzel kapcsolatban olyan nagyobb volumenű rendszer fejlesztésen dolgozunk, amelyet nem csak a vitás eseteknél videóbíróként lehetne alkalmazni, hanem több más feladatra is, például biztonságtechnikai célokra vagy az események streamelésére is lehetne használni.

- Végezetül arra lennénk kíváncsiak, mivel lenne elégedett a főtitkár a nyár végén?

- Remélem, az U17-es válogatott jó vb-szereplése alapot ad majd a többi korosztályos válogatottnak is elérni célját. A hab a tortán azonban az lenne, ha felnőtt férfi válogatottunk tizenhat év után újra kiharcolná az Európa-bajnoki szereplés jogát.

Fotó, Slide: pvsk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus