Mi a baj a magyar utánpótlással?

Déri Csaba fejtette ki véleményét a magyar férfi utánpótlás helyzetéről a válogatottak nyári eredményeinek tükrében - szerinte gyökeres, drasztikus szemléletváltásra van szükség.

Végéhez közeledik az U16-os leány Európa-bajnokság, ezzel pedig lezárulnak a nyári utánpótlás-tornák. A lányok gyakorlatilag minden korosztályban minimum remekül, esetenként pedig kiemelkedően teljesítettek, a fiúkról viszont nem mondható el ugyanez.

Hosszú évek óta folyamatosan szállítják a sikereket a női utánpótlás-válogatottak, ráadásul közben komoly egyéniségeket is nevelnek, úgyhogy minden tiszteletem a szakágban dolgozóké és óriási gratuláció jár nekik. Sokszor annyi pénz van a férfi kosárlabdában, mint a nőiben, a világon az a "főfolyam", a labdarúgás után ez az egyik legnézettebb sport, a női ilyen szempontból hátrányban van. Nálunk viszont ez is kiemelt szerepet kap és mivel én több országban, több évig dolgoztam női csapatoknál is, tudom, hogy mekkora munka a lányokból profi sportolót nevelni, szóval tényleg gratulálok az edzőiknek - mondta a Kezdő5.hu-nak a (többek között) Körmend, a Falco és a MAFC korábbi vezetőedzője, Déri Csaba.

A fiúknál mégsem látszik ennek az eredménye: sem a válogatottak nem szerepelnek kiemelkedően utánpótlás-szinten, sem az A csoportos bajnokság nincs tele fiatal tehetségekkel.

Sosem voltak még ilyen feltételek az utánpótlás-nevelésben, mint manapság. Az eszközöket tekintve a legkomolyabb technikák adottak, vannak anyagi lehetőségek mindenhol a komoly szakmai stábhoz, a szakmai munkához, vannak akadémiák, stb., mégis olyan állapotban kapják meg a fiatalokat a nemzeti válogatottak, hogy ott már behozhatatlan a hátrány. Fizikálisan, erőben, dinamikában, gyorsaságban, technikai elemekben, mentálisan, minden téren óriási a lemaradás... lassú a passz, teljesen rossz a dobás, puha a labdavezetés, stb. Ezeket egy nyár alatt, egy válogatott felkészülés során nem lehet kijavítani.

Mekkora lemaradásról beszélünk?

Az A divízió meccseit is néztem és azt kell mondanom, hogy szakadéknyi a különbség az A és a B között. Az A-ban olyan játékosok vannak a nagyobb válogatottaknál már az U18-ban is, de az U20-ban egyértelműen, akik mehetnek az NBA-be, Euroligába, komoly helyekre kosárlabdázni, kész játékosokról beszélünk fizikálisan, mentálisan, technikailag, mindenhogyan. Mi az ennél sokkal-sokkal gyengébb B divízióban is inkább az alsó régióba tartozunk és ott tartunk, hogy fizikálisan a második-harmadik vonal csapatai is előrébb járnak nálunk. Végignéztem a mieink összes meccsét, sőt, az érdekesebbeket vissza is néztem még egyszer és lesújtó véleménnyel vagyok, rossz nézni a válogatott játékosaink testbeszédét, ahogy viselkednek, ahogy csinálják ezt az egészet. 

Sokszor szóba került ezen a nyáron is az utánpótlás-válogatottakkal kapcsolatban, hogy éppen a legfontosabb elem hiányzik sokszor: a jó dobás.

Így van, ennek a játéknak még mindig az a legfontosabb része és ez az, ami sokszor teljesen rosszul van összerakva a fiataloknál. Ha nézzük a bemelegítéseket, már ott sokszor látszik, hogy ezek a játékosok hogyan dobnak, látszik, hogy rossz a mozdulat, rossz az egész és ebben elképesztően nagy a hátrány az európai szinthez képest.

Az is sokszor előkerül, hogy "poszttalan" játékosok kerülnek ki az utánpótlásból.

Az ötös posztra születni kell és valamennyire az egyesre is, de annak nagy részét azért már lehet tanítani. A kettő között viszont világszinten futószalagon jönnek a játékosok: van egy alap technikai csomag, amivel mindenkinek rendelkeznie kell, vannak elemek, amiket a legmagasabb szintű ellenfél ellen is meg kell tudni csinálni. Dobás, labdavezetés, passz, ma már mindenkinek tudnia kell mindent, a totális kosárlabda felé megyünk, az említett 2-3-4-es posztok teljesen összemosódnak, de már az 5-ösöknek is kell dobniuk kintről, stb. Nálunk viszont az a helyzet, hogy már az alap technikai csomag is hiányzik, nem hogy az egyes elemek kicsiszolása, olyanról meg ne is beszéljünk, hogy ezeknek a technikai dolgoknak a felgyorsítása, ami ugye alapvető lenne a következő szinthez. 

Sokan mondják, hogy a fiatalok nem kapnak elég lehetőséget és elég motivációt sem, mert sok a légiós a magyar bajnokságban.

Nem ronthatjuk le a bajnokság színvonalát tudatosan, az öt külföldi igenis jót tesz a színvonalnak, van rálátásom, mondhatom, hogy elismert, tiszteletnek örvendő az NBI/A most már Európában, az ügynökségeknél is. A kluboknak és az utánpótlás-edzőknek el kell fogadni, hogy olyan játékosokat kell képezni, akik felveszik a versenyt a légiósokkal, ráadásul nincs olyan edző Magyarországon, aki ne tenné be azt a magyar játékost, aki elég jó ahhoz, hogy betegye. De a szurkolók néha olyan fiatalokat követelnek az NBI/A-s keretbe, akik mondjuk az NBI/B Zöld csoportban sem állták meg a helyüket - hozzáteszem, hogy szerintem egyébként tökéletes ez a "háromszintes" versenykiírás az MKOSZ részéről. Ehhez még annyit, hogy az öt légiós mellett nagyrészt itthon voltak a válogatott alapemberei is, ami tovább emelte a színvonalat az A csoportban, de én örülök, hogy Perl Zoli és Keller Ákos is külföldön folytatja, vagy hogy Golomán Gyuri is külföldön szeretne játszani. Ez megkönnyíti a szövetségi kapitány dolgát is, mert nagyon más az, ha valaki az itthoni biztos, biztonságos, védett környezetben teljesít és más az, ha valaki légiósként komoly elvárásoknak felel meg, folyamatosan tűzben van.

Meddig lehet egyébként "fiatal tehetségként" tekinteni egy játékosra?

Ez is érdekes, mert a délszláv térségben például nincs utánpótlás-korosztály 18 éves kor felett, nem véletlenül. Aki 20 évesen még nem lett kész, jó kosaras, az már nem is lesz az, azt már ne tekintsük fiatal tehetségnek, ott már felnőtt szinten kell teljesíteni. 

Na de akkor mi a megoldás?

Gyökeres, drasztikus szemléletváltásra van szükség az utánpótlásban, az utánpótlás-edzők körében. Sokkal több munkára van szükség a fiúknál, míg a lányoknál elég egy bizonyos szint ahhoz, hogy európai szinten jegyzett csapataink legyenek, a fiúknál ez nem így van, ide több kell. Mindenki csapatban gondolkodik, de egyéniségeket, karaktereket senki nem akar képezni: meg kell érteni, hogy utánpótlás-szinten semmit nem számít a csapatsiker, egy nevelő klubnál, egy akadémiánál az a lényeg, hogy hány profi, felnőtt játékost ad a magyar kosárlabdának. Azt is meg kell érteni, hogy egy mostani mondjuk 14 éves játékos nyolc-tíz év múlva lesz érett, kész felnőtt játékos, azt kell megcélozni, hogy milyen lesz a kosárlabda tíz év múlva, mert a már most is elavult módszerekkel kapott képzéssel a gyereknek addigra esélye sem lesz. Az az érzésem, hogy szétfolyik a rengeteg beáramló pénz, de nincs látszatja, nincs eredménye és nincs számonkérés sem. Van az a mondás, hogy csak növeli, aki elfedi a bajt, én is ezt vallom: tavaly sem történt semmi a válogatottak eredményei után, nem volt felháborodás, nem változott semmi. Az MKOSZ részéről azért érzem én az erőt, hogy nem fogják ennyiben hagyni ezt, bízom is bennük. A magam részéről anyagi megszorításokat alkalmaznék, mert tényleg borzasztó sok a pénz a kosárlabdában, sosem voltak még ilyen feltételek és azt hiszem, hogy a klubok, az edzők csak az anyagiakból értenek. Végezetül annyit mondanék, hogy mindezt nem bántó, hanem építő, javító szándékkal mondom és vitaindítónak szánom.
 

fotók: fiba.basketball, HUN U16 fiú kosárlabda válogatott Facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus