Mi újság Kaposváron? - interjú Monok Tiborral

Az újfent meglepetést okozó Kaposvárnál egyelőre két új igazolást jelentettek be amellett, hogy a teljes magyar brigádot megtartották. Monok Tibornál, a csapat ügyvezetőjénél érdeklődtünk, hogy hogyan is áll a csapatépítés a somogyi megyeszékhelyen.

A csapathoz hamar érkezett két légiós, az egyiküket ismerhetjük, a másikról viszont szinte semmit nem tudunk.

-Nik Raiviót már ismerjük korábbról, megbízható, kiváló képességű fehér amerikai játékos, akire nagyon nagy szükségünk van. Nagyon jók a statisztikai mutatói, különösen lepattanózásban kiváló, illetve stabilan, nagyobb hullámzás nélkül tudja hozni a pontokat, ami szintén nagyon fontos volt nekünk. Emellett fontos volt még számunkra a jelleme, ő egy nagyon jól edzhető, szorgalmas sportoló, erre a mentalitásra mindenképpen szükségünk van. Sekulovic egy fiatal, intelligens center, aki első profi évére készül, tele van akarattal és bizonyítási vággyal – hívták olasz, görög, román első ás másodosztályú klubok is, de neki az volt fontos, hogy meglegyen a játéklehetősége és fejlődhessen, ezért szerződött Kaposvárra. A tehetsége megvan, itt lépheti meg azt az utolsó lépcsőfokot, ami ahhoz kell, hogy az igazán nagy klubok versengjenek érte.

Ők voltak a reálisan elérhető legjobbak, vagy az elképzelt szerkezetbe ők illettek a legjobban?        

-A játékosigazolás legnehezebb pontja, hogy olyanokat kell igazolni, akik a többiek játékát és mutatóit is javítják, hiszen így válik kerek egésszé a csapat. Niknél nincs zsákbamacska, ott tudjuk, hogy milyen stílusú játékos és úgy ítéltük meg, hogy beilleszthető – hogy a kérdésre válaszoljak, mindig az az első, hogy a társakhoz ki illeszkedik a legjobban. Sekulovicnál azt vettük figyelembe, hogy Hendlein mellé hogyan passzol és hogy fognak párt alkotni, illetve nálunk  fontos, hogy harmincöt-negyven percet tudjon játszani a centerünk, mert nincs meg a lehetőségünk a megfelelő rotációra. Így nem igazolhatunk statikus ötöst, Mihajlo pedig elég mozgékony, végig tud küzdeni egy meccset, de ha a montenegrói centerek nem tudták leizmozni, talán Magyarországon sem lesz ezzel probléma.

Ki lehet a harmadik légiós, milyen stílusú játékost keresnek?

-Egyes posztra keresünk, egy abszolút irányítót. Nagyjából az kell, mint tavaly Hinnanttől, csak dinamikusabb, jobb védőmunkájú, fiatalabb, gyorsabb kell, hogy legyen. Ha össze kell foglalni, akkor egy öt évvel ezelőtti Hinnant a kiszemeltünk…konkrét nevet még nem mondhatok, akivel tárgyalásban állunk, ő egy szerb játékos, kért két hét gondolkodás időt, aztán meglátjuk.

Ezen felül egy hely kiadó még a csapatban. Mire lehet itt számítani?    

-Ez abszolút nyitva van még, attól is függ, hogy mennyire sikerül azt hozni légiósnak, akit szeretnénk. Dávid Gergely jelezte már, hogy nem kíván visszatérni a klubhoz, Simon Balázs egyelőre szintén nem akart hazatérni, Kiss Kornél posztján pedig nagy a konkurencia, valószínűleg ő sem lesz a keret tagja. Ide nincs jelenleg „kiválasztottunk”, a harmadik külföldi igazolásunk sikerüljön jól, és meglátjuk milyen lehetőségeink maradtak. Hendlein Roland térdét rehabilitálják jelenleg, fájdalmakkal játszott tavasszal, reméljük a szezon rajtjára 100%-os lesz – de ebben csak találgatni tudunk, majd akkor derül ki, ha elkezdődnek a meccsek.

Mik lehetnek a célok?

-Úgy gondolom, hogy jóval nehezebb lesz a négy közé jutni jövőre, mert a mögöttünk végzők közül az Alba, a Jászberény és a Körmend is jóval komolyabb erősítéseket hajtott végre már most, mint mi, de a playoff mindenképpen cél, ott pedig bármi történhet, igyekszünk minél feljebb végezni.

Fotó: delfinek.hu           

slide: kaposvarmost.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus