Mikrofonnal a kézben - Interjú Németh Zsolttal

Németh Zsolt, Johnny, Bélabá. A körmendi műsorközlő, a városi televízió főszerkesztője, főállású kosárlabda szerető ember. Közvetlensége, szakértelme már első találkozásunkkor megragadott, így mindig örömmel fogadom észrevételeit, tanácsait. Ebben a nagyobb lélegzetvételű interjúban a kosárlabdával való megismerkedéséről, munkájáról, kosaras élményeiről kérdeztem, valamint arról, hogy milyen lesz a körmendi klub jubileumi, 50 éve.

Mikor és kinek a segítségével kerültél közelebbi kapcsolatba a kosárlabdával? Miként fonódott egyszer szorosabbra a klub és a te kapcsolatod?

Nekem a legelső élmény az első hazai NB I-es bajnoki meccs, a Körmend – MAFC. Németh „Csicsa”, Németh Isti apukája vitt kézen fogva először a csarnokba. ’67-ben születtem, én a Gangóba még nem járhattam kosármeccsre, mert túl kicsi voltam. Ezt a mai napig sajnálom egyébként. Amikor még nem is volt teljesen kész a csarnok, de úgymond csarnokavató fenti meccs volt az első találkozóm. Ott már engem is elkapott egy érzés, hogy ez valami különleges, valami jó. Később szurkolóként jártam a meccsekre. Aztán Györkös Imre, amikor a klub mellett dolgozott a ’90-es évek elején, ő kért meg, hogy legyek ott műsorközlő. Én akkor már zenélgettem bulikban, szórakozóhelyeken (szerk.: mint DJ). Megkért, hogy menjek oda a zsűriasztalhoz és zenéljek a meccsek előtt, szünetekben és legyek én a műsorközlő. Így kerültem egy picit közelebb a csapathoz. Aztán jött a televízió és én elkezdtem kosárlabda mérkőzéseket közvetíteni. Először csak összefoglalókat készítettem a Szombathelyi Városi Televízió számára, mert ott dolgoztam. Majd jött, hogy teljes mérkőzéseket közvetítettem, később sokszor együtt utaztam a csapattal, így alakultak ki személyes kapcsolatok is. A szeretet, a kötődés már korábban megvolt, de ezek voltak a fokozatok, ahogy egyre közelebb kerültem hozzájuk.

A csapat körüli teendők mellett a városi televíziónál, a MTE TV-nél is sok munkát végzel. Hogy telnek a napjaid?

A mindennapokat az határozza meg, hogy nekem most fix munkahelyem nincsen. 3,5 évig voltam Szentgotthárdon főszerkesztő az ottani tévénél. A körmendinél már lassan 10 éve ugyanezt a posztot töltöm be, de ez nem ad annyi munkát, ami napi nyolc órát adna ki, tehát ne úgy képzeljük el, mint egy főállást. Feladat van, de nem úgy, hogy az ember bemegy a munkahelyére és ott tölti az idejét. Több mint egy éve nem dolgozom már Szentgotthárdon, azóta önálló tudósítói feladatomat látom el, amit szintén régebb óta végzek. 6 éve a Duna TV-hez szerződtem, mint külsős, önálló tudósító. Folyamatosan lesem a híreket, hallgatom a szirénázást, ülök a számítógép mellett és figyelem, hogy hol, mikor és mi történik, keresem a jó témákat, témaajánlatokat küldök. Tavaly november óta a RTL Klubnál is dolgozom külsős tudósítóként a nagykanizsai irodán keresztül. Az ottani kollégákkal régóta jó a kapcsolat. Novemberben ott emberhiány volt és megkértek, hogy bizonyos napokon ugorjak be szerkeszteni. Azóta márt az RTL Híradóban is feltűnik egy-egy anyagom. Ha kell, akkor Nagykanizsán vagyok, vagy épp itthon Körmenden, végzem a mindennapi feladataimat. Most például könyv készül a körmendi klub alakulásának 50 éves évfordulójára, ez ad nekem nagyon sok munkát. Illetve a Körmendi Városi Televízióban a műsorkészítés, ami hetente új műsort jelent, ez is ad feladatot bőven. Kötetlen munkaidőben, de napi 24 órában dolgozom, gyakorlatilag mindig van mit csinálni.

Visszatérve a kosárlabdára. Melyik a legemlékezetesebb meccsed, mint szurkoló és melyik, mint tudósító?

Igazából ez a kettő össze is függ. A ’87-es bajnoki döntőre, az első bajnoki címnél konkrétan a meccsre nem emlékszem. Pedig ott voltam a nézőtéren, de a mérkőzésből nincsenek emlékeim, az ünneplésből viszont igen! Ahogy állunk a 8-as közepén, a Fényes előtt, ahogy bent bulizunk a csapattal a Zenésben. Ez egy óriási élmény volt. De a meccsélmény, amire azt mondom, hogy nagyon megmaradt és még most is beleborsódzik a hátam, az a 2007-es rájátszás, Falco elleni elődöntő 5. meccse. Erre mondom azt, hogy a mérkőzések közül a csúcs. Az valami olyan élmény volt, amit az ember soha nem felejt el. Sőt, nekem már a mérkőzés napja is olyan volt, hogy valami furcsa feszültségben telt. Én is úgy vártam a meccset, hogy közben éreztem, hogy ez valami sorsfordító lehet, bármi áron meg kell lennie. Tudtuk, hogy hiányoznak a csapatunkból kezdőjátékosok. A Fodor testvérek, aztán Marqus Ledoux előtte Székesfehérváron Achilles-ín szakadást szenvedett. Így maradt Metelski és Leslie a légiósok közül, de a magyarok közül is voltak még sérültek. Gyönyörűen játszott a csapat, vezetett több mint 20 ponttal, akkor jött Leslienek az a váratlan térdkalácstörése, és ami az után történt, az maga volt a csoda. Az annyira felemelő, és hihetetlen volt. Együtt lélegzett az egész csarnok, a csapat és valami olyasmi történt, ami tényleg erőn felüli, ritkán lehet megismételni. Nagyon sok meccsen voltam, sok jó dolgot átéltem, felemelő dolgokban volt részem, de ha egy meccset kell választani, akkor mindenképpen ez a találkozó a legemlékezetesebb.

Áttérve a magyar bajnokságra. A tavalyi szezon, a bajnoki döntővel bezárólag, ki lehet jelenteni, hogy színvonal emelkedést hozott. A nyár és a válogatott szereplése az EB pótselejtezőn egy kicsit visszavetette az embereket. Az idei pontvadászat is jó kosárlabdát tartogat magában, ehhez társul a Szolnok EuroChallenge menetelése. Véleményed szerint a bajnokság színvonala és a klubok helyzete mit vetít előre?

Nehéz kérdés. Én azt látom, hogy kezd szétszakadni a mezőny. Van néhány csapat, ahol van egy viszonylag biztos háttér és igyekeznek tényleg erős, ütőképes csapatot kialakítani, ami talán még nemzetközi szinten is eredményes lehet. Ebben a csoportban benne van a Szolnok, az Albacomp, a Körmend. A Falco mondhatjuk, hogy –nem minősítésként- talán gyengébb állományból, de nagyon jó csapatot állított össze, Bencze Tamás irányításával. A többiek persze igyekeznek, vannak is meglepetés eredmények, szorongatják a jobb csapatokat. De lehet, hogy abba az irányba tartunk, mint pár éve volt a női NBI. Volt egy-két kiemelkedő csapat, akik eldöntötték egymás között a bajnoki címet, a többiek pedig a fennmaradó helyekért harcoltak. Lehet, hogy egy ilyen folyamat indult el most a férfi kosárlabdában is. Hogy ez jó, vagy sem, azt én nem tudom, ezt mindenki saját maga ítéli meg. Nyilván azoknak a szurkolóknak, csapat körül lévő embereknek, akiknél van háttér, tudnak minőségi játékosokat igazolni és jó csapatuk van, nekik ez nagyon jó, mert eredményesek. Hogy ez a többi gárda, a magyar kosárlabda szempontjából jó-e, vagy sem, azt döntse el mindenki magában. Én nem is mernék rá vállalkozni, hogy megmondjam, hogy jó-e az irány, vagy sem. Nyilván itt is a piac diktál és lehet, hogy igaza lesz a körmendi klubtulajdonosnak, Szabó - Forrai Zsoltnak, aki tavaly azt mondta, hogy valamilyen szinten a Körmend egy kicsit előrébb jár a többi csapathoz képest. Abban a tekintetben, hogy nincs a klubban önkormányzati tulajdon, hanem egyfajta magántulajdon felé indul el és lehet, hogy ez függetlenséget jelent, lehet, hogy ez a jó irány a jövő tekintetében.

A már általad is említett 2007-es évhez képest (szerk.: bajnoki és kupa ezüst) mennyiben változott a csapat és szurkolók összhangja? Szerinted visszahozható-e a csarnokba az a régi hangulat, mely többek szerint már nincs meg?

Ez a kérdés nagyon sok összetevőből áll és szét lehetne boncolgatni apró, pici darabokra. Hogy mitől volt meg akkor, az a fajta összhang, egység, lendület?! Biztos az is számított abban, hogy még inkább körmendi játékosok adták a csapat gerincét. De biztos, hogy valakiktől, kívülről is megkapták a plusz töltetet, hogy az a teljesítmény kijöjjön. Nem akarok senkit megbántani, de én azt látom, hogy volt két év, amikor biztos, hogy nagyon-nagyon jó szándékkal irányították ezt a klubot, de nem igazán jól sültek el a dolgok. Én azt gondolom, hogy az a két év, mondjuk ki, elég sokat ártott ilyen tekintetben is. Ott megbomlott egyfajta egység, bizalom és a szurkolók is egyre kritikusabbak lettek és egyre kevésbé hittek a vezetőség szavának. Voltak olyan dolgok, amik megjelentek, majd pár nappal később, hogy nem igazak, most ebbe, most abba az irányba megyünk, jöttek, mentek a légiósok. Talán hitelét vesztette a szurkolók szemében a klub, ott megtört valami. Ami szerintem a legfontosabb, hogy a csapat mellett mindig elhivatott embereknek kell dolgozni. Minden területen!

A nézőtéren is van megosztottság, a szurkolótáboron belül sincs meg az az egység, ami régen megvolt. Nagyon fontos tényező ebben a dologban, hogy az embereknek sokkal nagyobb gondjaik vannak a magánéletben, a megélhetésben. Frusztráltak az emberek, nem úgy mennek oda a meccsre, hogy maguk mögött hagynak minden problémát. A kosárlabdától várják egyedül azt, hogy valami jó történjen velük és elfelejthessék a problémákat, nehézségeket.

Nagyon jó példa erre, hogy a csapat élen áll a bajnokságban, bejutott a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé, igaz, hogy a visszavágón nem játszott jól, de az eredmény megvan. Most is, rengeteg elégedetlen hang van. Valamikor ilyen eredményért, ilyen ütőképes csapatért a fél karunkat odaadtuk volna. Most itt is nagyon sok kritikát hallani, sok az elégedetlen ember. Pedig én azt mondom, hogy most már a klubnál egyre inkább jó irányba mennek a dolgok. Igyekeznek korrektül, pontosan tájékoztatni a szurkolókat, én azt látom, hogy a háttér is megvan, stabil, nyugodt. Most van egy olyan időszak, amikor vissza lehetne szerezni a bizalmat a szurkolók részéről és klubon belül. Én azt gondolom, hogy minden játékos átérzi, hogy miért küzdenek, hajtanak a meccseken, de lehetne még tenni klubon belül azért, hogy ezt még jobban átérezzék. Annak idején voltak olyan elbeszélgetések, lelki ráhatások, közös programok, amitől még több pluszt kaptak a játékosok. Hangsúlyozom, nagyon jó irányba mennek a dolgok, szakmában, háttérben, minden szinten. De lehet, hogy valahogy nagyobb összetartást lehetne kicsikarni és ez átragadna a szurkolókra is. Talán megnőtt az étvágya, igénye is a drukkereknek, kevesebb a türelmük, megértésük.

Ezt az én szememben nagyon jól példázta Dávid Gergely esete, aki ebben a szezonban valóban nem teljesített úgy, mint az előzőben. De tegyük hozzá, hogy Dies mellett bemenni a pályára nem ugyan az, mint Townes mellett. Az előző idényben sokszor örültünk neki, hogy nem Dies van fent. Dávid Geri lelkes volt, határozott volt, védekezésben is tudta mi a dolga. Most egy Darian Townes mellett cserecenternek lenni nem ugyan az. Nagyon gyorsan elfogyott a szurkolók türelme, megtalálták. Engem ez személy szerint elszomorít. A mieinkkel szemben nekünk több türelem, több megértés kellene. Nyilván nem kell örülni annak, ha valaki nem játszik jól, de a gyereket sem verik otthon agyon az első egyesért, hanem leülnek és megpróbálnak beszélni vele, hatni a lelkére, hogy ezt másként kellene. Picivel több türelem, megértés kellene minden oldalról és akkor visszahozható valami, nem biztos, hogy ugyan az a szellemiség, de valami jó biztosan.

Idén, április 12-én ünnepli első bajnoki címének 25. évfordulóját a csapat, 50 éves a klub. Ünnepekkel teli a 2012-es év. Te mit vársz eredményesség, illetve a körmendi család szempontjából ettől az évtől?

Az ember szíve szerint az mondaná, hogy Magyar Kupa és bajnoki győzelmet. Nyilván nem lenne szabad ezt így kimondani, de a játékosok és vezetők is ezt akarják, csak ugye ez a Szolnoknak sem jött be az 50 éves évfordulón. Ott is látszott, hogy szeretnének egy eredményes, ünnepi évet és nem sikerült, csak egy évre rá. Nem szabad, hogy ez elvárás legyen, de természetesen az ember örülne annak, ha egy jó, szép eredménnyel tudnánk ünnepelni. A hivatalos ünneplés április 22-én fog megtörténni. Nekem az lenne az igazi, nagy ajándék ebben a kettős jubileumi évben, hogy ha azt látnám, mondjuk április 22-én, hogy minden fontos szereplője a körmendi kosárlabdázás 50 évének együtt van, együtt ünnepel. Ez is nagyon sokat tudna hozzátenni ahhoz, hogy az a körmendi szellemiség, csarnokhangulat, egyedi feeling ami ott van, az visszatérjen is megerősödjön. Ez az év egy lehetőség arra, hogy közeledjenek egymáshoz olyan emberek, akik eltávolodtak, de mind a körmendi kosárlabda értékei. Ez lehet a legnagyobb hozadéka ennek az évnek. Az más kérdés, hogy a csapat megnyeri-e a kupát, vagy a bajnokságot, arra nincs garancia. Vannak nagyon erős ellenfelek. Akármennyire is nem szeretik Körmenden a Falcot, nem szabad leírni őket, az Albacompot, Szolnokot nagyon komolyan kell venni. Nem garantált senkinek sem a siker. Szeretném, hogy ezek az eredmények megvalósuljanak, de ennek az évnek az igazi hozadéka az lenne a számomra, ha a jubileum azt hozná magával, hogy bizonyos ellentétek, problémák enyhülnének, erősödne az összetartás, ezáltal még jobb irányba indulna el a körmendi kosárlabdázás, mert rengeteg tudás, képesség van talonban, amely szívesen szolgálná a piros-fekete színeket!

Zárszóként szeretnék elnézést kérni Oláh Tamástól, akinek már a nyár óta ígérek egy interjút, de még nem kerítettünk rá sort. Ígérem, hogy neki is fogok válaszolni a kérdéseire és bízom benne, hogy nem lesz sértődés abból, hogy itt előbb jelennek meg a gondolataim! :-)

Köszönöm a beszélgetést, interjút!

Nagyon szívesen, én köszönöm a lehetőséget!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus