Minden idők legprofibb szemléletű csapata épül Berényben

A két év után a JKSE-hez főtámogatójaként visszatérő Top Cop Security Zrt. elnök-tulajdonosa, Dr. Fábián Péter nyilatkozott. 

A jksedrukker.hu interjúja:

A két év után újra klubunk főtámogatójaként visszatérő Top Cop Security Zrt. elnök-tulajdonosát, Dr. Fábián Pétert kerestük meg kérdéseinkkel, aki készséggel állt rendelkezésünkre.

A Top Cop Security két év után újra névadó szponzorként segíti a klubot. Mi játszott szerepet abban, hogy a cég újra visszatérjen a jászberényi sportéletbe?

Mint önök is tudják, 3 éve kezdődött az együttműködés, és az alapszakasz után kinyilvánítottam azon szándékom, hogy hosszabbítunk. Azonban számos olyan esemény történt, amellyel nem értettem egyet. Nem rossz dolgok, egyszerűen olyan, amelyről más volt a véleményem. Senkit sem akarok megbántani, de a Fortress bekapcsolódása, számomra, cégünk számára olyan tényező volt, amellyel nem tudtunk azonosulni és közösséget sem tudtunk vállalni. Azt gondolom, hogy az akkori vezetés csak jót akart, mert nagyot álmodni, de nem jó lóra tett. Aki sokat ígér, mindig keveset ad. A közös munka anno egy nagyon sikeres szezont hozott, sőt egy kis szerencsével még jobb lehetett volna. Kitűnő csapatunk volt, és rend volt, jó híre volt az egyesületnek. Korrekt és megbízható volt az egyesület a játékosok felé is. Úgy érzem, hogy a következő szezonban több pénzből, még több ígéretből, sikerült ezt az eredményt lerombolni.

Az előző szezonban Gulyás Csaba barátom megkeresett, és elmondta elképzeléseit, s hívott, legyek partner benne. Más jellegű elfoglaltságom és üzleti terveim sem engedték, s őszintén szólva, nem is voltam maximálisan biztos benne, hogy a csapat túléli ezt a krízist. Úgy érzem, anno korrekt támogatói és partnerei voltunk az egyesületnek, de ez kétoldalú kérdés. A nevünket adtuk valamihez, s mint mondtam, voltak olyan események, tényezők, amelyekhez nem tudtuk és nem akartuk adni.

Csaba kivételes ember, ezt korábban is tudtam. A barátomnak érzem, s remélem, ő is engem. Hasonlóan látjuk egy egyesület működési sikereinek a titkát. Ugyanis nem elég a sportban az eredmény, ettől még az egyesület tönkremehet. Fegyelem, tervszerűség, jogszerűség és ésszerűség: ezek nélkül a bajnoki cím sem ér semmit. Csaba munkáját őszinte tisztelettel néztem és elismeréssel nyugtáztam. Ezért is kerestem meg pár hete és ajánlottam fel, hogy örömmel térünk vissza, alapvetően az ő személye miatt. El kell, hogy mondjam, nem távoztunk rossz szájízzel, bár a város és köztünk lévő agreementből a város részéről csak az ígéretek voltak és maradtak is, más nem. Ezt azért érzem fontosnak elmondani, hogy nem kérünk és nem várunk semmit, amit adunk, a sportért, a kosárlabdáért és a jövőnkért tesszük.

Egy hosszútávú, 5 éves megállapodást kötöttek az egyesülettel. Milyen koncepciót és célokat tűztek ki erre az időszakra?

Három éve is az volt a cél, hogy jó kosárlabdát csináljunk, ne jó csapatot, mert ha jó a kosárlabda, akkor jó lesz a csapat is. Sajnos elszaladt a ló és nem akart felszállni a rózsaszín köd. Persze az eredmény jött, de aki aktívan sportolt, tudja, nem ez a helyes út. Aki repülni akar, annak meg kell tanulnia először járni. Ez egy folyamat. Alapokra kell építkezni, mert különben a ház bedől. Ezt láthattuk is. Most is jó kosárlabda csapatot szeretnénk, de jó sportot és jó kosárlabdát is. Szeretnénk minél több fiatal, berényi játékost beilleszteni a csapatba. A következő szezonban nincs eredményt tekintve elvárás, részemről egészen biztosan nincs. A szezon végén fogjuk értékelni az eredményt, és az alapján tűzünk ki célt a továbbiakra. A cél a csapat stabilizálása, új edzővel, új szemlélet, új alapok lerakása. Most a jövőt szeretnénk építeni. Azonban természetesen szeretnénk jó csapatot és jó mérkőzéseket, és azokból minél többet nyerni!

Korábban olvasni lehetett, hogy aktív szakmai és vezetői feladatokat is vállalnak a klub elnökségében. Kifejtené kicsit bővebben, hogy elsősorban milyen tevékenységekre vonatkozik ez?

Gondolom sokan tudják, hogy magam is aktív NB I-es játékos voltam, a kosárlabda iránti szeretet innen fakad. 3 éve is aktív szerepet vállaltam az elnökségben, de akkor az általam elfogadható gazdálkodási fegyelmet, a feladatok racionalizálását nem sikerült megvalósítani. Ez egy profi sportegyesület, amely profi szemlélet és profi vezetés mellett tud csak működni. Csaba igényt tart a munkámra, tudásomra az Elnökségen belül is, amely megtisztelő számomra. Profi vezetői szemléletet szeretnék megvalósítani, olyan fegyelmet, amely az üzleti életben elvárt és szükséges. Természetesen a sportszakmai vezetés a szakvezetés dolga, és itt szigorú vonalat kell húzni! Dolga, azaz joga, feladata és kötelessége is. Az Elnökség a stratégiai döntéseket hozza meg, felelőse a gazdálkodásnak, a pénzügyi, jogi hátteret irányítja. Ebben örömmel és felelősséggel veszek reszt.

Mit üzen a szurkolóknak? Milyen csapatunk lesz?

Túlzások nélkül állíthatom, hogy minden idők legprofibb szemléletű csapata kezd el formálódni idén Berényben. Az eddigi legstabilabb pénzügyi és vezetői háttérrel, koncepcióval. Részleteket nem mondhatok, hogy Gulyás elnök úrral milyen további, jelentős léptékű támogatókat sikerült az ügy mögé állítanunk. Olyanokat is, akik szinten hosszú távú elkötelezettséget vállalnak, és azt gondolom, hogy nem kis meglepetést fog okozni kilétük a városban. Számos más, hazai és nemzetközi szinten is jelentős támogatót sikerült találni. Többet erről nem mondhatok, Elnök úr azt hiszem, hogy a megfelelő időben részletesen ismertetni fogja ezt. De azt ígérhetem, hogy az országban egyedülállóan profi szemlélettel, háttérrel és stabil pénzügyi körülményekkel nézünk nem a szezon, hanem a következő 5 év elé! Egy dologra viszont nagyon nagy szükségünk lenne! Arra az 1000 emberre, aki kijön minden mérkőzésre szurkolni, és szétszedi a csarnokot. Erre nagyon! Mi mindent megteszünk, s olyan csapat lesz, ahol a szakvezetés és a játékosok is. De Önök még kellenek!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus