Mit várnak a résztvevők a hétvégi NBI/A-s meccsektől?

Körkép: hangolódjunk a ma este kezdődő második fordulóra a résztvevők szavaival!

Nézzük, hogy ki mit vár a hétvégi NBI/A-csoportos mérkőzésektől a résztvevők közül:

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Alba Fehérvár

Tóth Norbert, a Falco magasembere szerint több dolog is fontos lesz - ez ide kattintva tekinthető meg!

Peresztegi Nagy Ákos, Alba (albakosar.hu): – A helyszínen tekintettem meg a múlt szombati, paksi mérkőzést, a hazaiak mindent bedobtak, a vasiaknak nem sikerült semmi. Nagyon gyenge napot fogtak ki, nem volt elég agresszív a védekezésünk, valamint kinti dobásaik sem mentek be, pedig ez az erősségük, hogy mezőnyembereik magabiztosan tüzelnek távolról. A hétvégén, hazai pályán biztosan jobbak lesznek, hatékonyabbak védekeznek és támadnak, mint tették szombaton, Tolnában. Jó csapattal találkozunk, amely a legutóbbi szezonban nem véletlenül került a döntőbe. Úgy gondolom, akkor nyerhetünk, ha kihasználjuk, hogy a visszarendeződés nem az erősségük, valamint a centereik talán kicsit lassabbak, mint a mi belső embereink. Bízom a győzelemben.

KTE-Duna Aszfalt - Pécsi VSK-VEOLIA

Forray Gábor, KTE (ktekosar.com): – Tiszteljük a PVSK-t, ismerem Csirke Ferencet, évek óta szisztematikus építkezés zajlik náluk, úgy gondolom, hogy idén komoly célokért küzdhetnek majd. Bár a felkészülés során egyszer legyőztük őket, de azzal a találkozóval nem szabad foglalkoznunk, egyrészt, mert edzőmeccs volt, másrészt pedig azért, mert akkor még nem volt ott velük Nebojsa Djukic. Jabril Durhamre nagyon oda kell figyelnünk, ő tulajdonképpen meghatározza az egész csapat játékát, Budimir pedig már évek óta bizonyít a magyar bajnokságban. Nem szabad megfeledkeznünk a többiekről sem, hiszen a Szolnok elleni mérkőzésen láthattuk, hogy a fiatalokra is lehet náluk számítani, Antóni, Simon és Demeter közösen harminckét pontot dobtak. Ismerjük a Pécs játékát, van egy-két új taktikai elemük, amikből igyekeztünk maximálisan felkészülni. Nehéz meccsre számítok, de bízunk a győzelemben.

Supola Zoltán, PVSK (pvskpanthers.hu): – A KTE-ról amúgy is tudtuk, hogy erős csapat, de Witmann és Dramicsanyin érkezésével még jobbak lettek. Amúgy is régóta együtt van a csapatuk magja, nagyon összeszokottak, szóval oda kell figyelni ellenük. A Szolnok elleni meccsből is tanulnunk kell, sokkal összeszedettebb, jobb védekezésre lesz szükségünk, és a dobásainkra is jobban kell figyelnünk. Mi még most is az összecsiszolódás fázisában vagyunk, de jó úton haladunk. Bizakodó vagyok a pénteki meccs kapcsán.

Egis Körmend - MAFC

Fodor Márton, MAFC: – Két meccset láttam a Körmendtől, nagyon agresszívek védekezésben és az ellenfél térfelén is, az egyértelmű, hogy magasan ők a találkozó esélyesei. Mi felkészülünk, megpróbálunk szoros meccset játszani, és a végjátékban esetleg a magunk javára eldönteni a találkozót. A célunk a bajnokságban az, hogy jó kosárlabdát játsszunk, lehetőleg telt ház előtt vívjuk a hazai meccseinket, és kiharcoljuk a bent maradást.

Halász Ákos (Körmend) felvezetője ezen a linken elérhető!

Kaposvári KK - JP Auto-JKSE

Fekete Ádám, Kaposvár (delfinek.hu): – A lehetőségeink felmérése után olyan kosárlabdázókat igazoltunk, akik már bizonyítottak Magyarországon és meghatározónak számítanak  Miután a szándékaink ellenére végül sajnos nem sikerült magyar játékost igazolni, így a felszabaduló összeget a külföldiekre tudtuk fordítani. Így esett a választásunk Ivosevre, Spicára és Dunnra. Ők képesek arra, hogy kiélezett végjátékban is felvállaljanak döntéseket és nyerő emberré váljanak. Az elmúlt szezonhoz képest ebben is szeretnénk fejlődni. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy az utóbbi évek legerősebb, legkiegyensúlyozottabb bajnoksága rajtolt most el. A legjobb nyolc közé kerülésért (ami a mi alapcélunk is) legalább tucatnyi csapat versenyez majd. Több együttes is jól erősített a nyáron, úgy vélem a mezőnyből a nemzetközi kupában érdekelt négy együttes emelkedik ki. Ami a felkészülésünket illeti a paksi tornáig a tervek szerint haladt. Ott Hendlein Roland hiányzott gyermeke születése miatt, ráadásul Papp Péter és Marko Spica is megsérült. A korábban kieső Baki mellett ez már nem tette lehetővé a megszokott edzésmunkát. Spica és Papp is visszatért a héten, ám nincsenek még száz százalékos állapotban. Erre azonban nem szabad fognunk semmit. Pénteken este hazai pályán nyernünk kell a jászberényiek ellen! A sikerhez az esetleges görcsösségünket kell legyőzni. Több előkészületi meccs felvétele alapján térképeztük fel a berényieket, akik időközben még egy külföldit (az ötödiket) igazoltak. Lazics edző stílusát már évek óta ismerjük. Ez alapján állíthatom, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de a szurkolóink segítségével begyűjthetjük a győzelemért járó két pontot.

DEAC - Atomerőmű SE

Velkey János, DEAC (debka.hu): – Négy jó képességű amerikai légiósuk mellett Ellingsfeld és Ruják András is tapasztalt, bizonyított játékosok, akiket tehetséges fiatalok egészítenek ki. Teljes kerettel sem mi lennénk a találkozó esélyesei, de nekünk első sorban most saját magunkkal kell foglalkoznunk. Kielemeztük a Szeged elleni meccset, igyekszünk kijavítani a hibákat. Sokkal felszabadultabban és pontosabban kell játszanunk, és akkor a Paksnak is okozhatunk kellemetlen perceket, szeretnénk, ha borulna a papírforma.

Eilingsfeld János, Paks: – Ugyanolyan energiával kell pályára lépnünk, ugyanolyan intenzitással kell védekeznünk. Ez kijöhetett volna a felkészülés alatt is, de jobb, hogy most történt meg a Falco ellen. A DEAC otthonában és minden más mérkőzésen is így kell játszanunk, mert vissza akarjuk helyezni a Paksot az erősorrendben oda, ahol a tavalyi évet megelőző szezonokban volt. Felkészülünk a debreceniek játékából, kielemezzük őket, és megpróbálunk nyerni.

Naturtex-SZTE-SZedeák - Zalakerámia ZTE KK

Andjelko Mandics, Szedeák (Aréna): - Nem úgy lépünk pályára, hogy mennyivel nyerünk, de nyerjünk, az nagyon fontos. A legfontosabb viszont az, hogy sok szurkoló jöjjön ki és legyen erős a hazai pálya. Megteszünk mindent.

Bencze Tamás, ZTE (zalakosar.hu): Hétfőn videózással kezdtünk, hogy mindenki szembesülhessen azzal, hogy mit nem csinált a mérkőzésen. Elsődlegesen az volt a probléma, hogy a fiúk nem tartották be a taktikai utasításokat és ez egy széteső, pontatlan játékhoz és vereséghez vezetett. Elemeztük a Szeged játékát és felkészültünk belőlük. Előre vetíteném, hogy egy nagyon jó hazai pályát játszó csapattal találkozunk. Nagyon nehéz dolgunk lesz, még akkor is, ha betartják a fiúk, amit kérek tőlük. Természetesen szeretnénk mindent megtenni a sikerért. 

Szolnoki Olaj KK - Sopron KC

Luksa Andric, Szolnok (olajtv.hu): Nagyon kemény mérkőzés lesz. Néhány napja volt egy számunkra jól sikerült meccs, de kipihentük magunkat, amennyire ez lehetséges volt. Feltérképeztük őket, úgyhogy száz százalékig készen állunk.

fotó: albakosar.hu
slide: SzegedMa.hu

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus