Poscic: Úgy érzem, jó helyen vagyok

A soproniak hivatalos honlapja, az sakc.hu interjúja a horvát centerrel:

Pályán kívül vidám, jó kedélyű fiatalember új középjátékosunk, a horvát Matija Poscic. Színes, érdekes egyéniség, a parketten nem ismer pardont. Szurkolóink a vele folytatott beszélgetésből megtudhatják többek között, ki a példaképe és hogy milyen kalandos előzmények után került csapatunkhoz. És természetesen azt is, milyenek első benyomásai a Soproni Sördögökről, amelyet eddigi 2 meccsén 74%-os dobóteljesítménnyel 15 pontos és 9,5 lepattanós, remek átlagaival segített győzelmekhez.

- Kipróbáltál más sportágakat is, mielőtt kosarazni kezdtél?

– Igen, hiszen csak úgy kilenc-tíz éves koromtól kosarazom. Előtte kipróbáltam a karatét és a pingpongot.

- Elkezdtél kosarazni, s ez nyilván egyre komolyabb lett. Találtál példaképet magadnak, olyan játékost, akihez hasonlítani szerettél volna?

– Reggie Miller a példaképem. És mielőtt kérdeznéd, persze, ő bedobó volt, én pedig center vagyok, úgyhogy tudtam, hogy nem játszhatok hozzá hasonlóan. Nem is annyira önmagában, “szakmailag” a játéka tetszett, hanem a mindenáron való győzni akarása, mentalitása ragadott magával.

- Kikerültél egyetemre az Egyesült Államokba. Ez hogyan történt?

– Játszottam otthon, Horvátországban, a korosztályos csapatokban. Érkezett egy megkeresés, szeretnék-e kint tanulás mellett kosarazni. Amerika, a híres ottani egyetemi kosárlabda és egy amerikai diploma megszerzése, mind olyan kecsegtető lehetőség volt számomra, amelyet nem hagyhattam ki.

- Milyen szakon végeztél?

– Kommunikáción.

- Egy leendő kolléga… Sok később az NBA-be kerülő játékossal vagy ellen játszottál?

– Igen, de bocs, elég rossz a névmemóriám. Arra emlékszem, hogy többek között a legendás Patrick Ewing fia ellen kosaraztam, no meg a neves orosz center, Szasa Kaun ellen. De tudom, hogy kb. egy csapatra való játékos került az NBA-be azok közül, akik ellen játszottam.

- Visszatértél Európába, itt folytattad a profi karrieredet. Ez hogy alakult?

– Játszottam Svédországban és otthon is. Utána kerültem el Nyíregyházára…

- Ahol pár hónapot kosarazva, légiósként csapatkapitány lettél. Hogy is történt?

– Nagy vonalakban úgy, hogy gyengén kezdtünk, voltak játékoscserék, edzőváltás, és lemondott posztjáról a csapat kapitánya, Mohácsi Máté, akivel éppen az előző meccsen találkoztam Zalaegerszegen. Volt egy szavazás, és nagyon nagy meglepetésemre szinte egyhangúan engem választottak meg. Engem, aki korábban még soha sehol nem voltam “cséká”. A nyíregyházi szezonnak volt még egy személy szerint nekem nagyon különös része. A csapat leigazolta azt a Will Walkert, akivel együtt játszottam az egyetemi csapatban, sőt aki ott szobatársam is volt. Öt éve nem láttam, és hirtelen újra a csapattársam lett.

- A jelenlegi szezon elejét Olaszországban töltötted, mi történt, hogy zajlott ez az időszak?

– Elég mozgalmas volt, rengeteg utazással. Megérkeztem a csapathoz, aztán úgy volt, hogy egy másodosztályú gárdában fogok játszani. Oda is elmentem, majd visszahívott a Cremona. Aztán megint úgy volt, hogy mégsem kellek, kicsit hazamentem, de megint hívtak. Utaztam és edzettem. A légiós keret megvolt, négy amerikai játékossal, aztán igazoltak a posztomra egy olasz válogatott játékost. Perceket játszottam, pedig egy erős bajnokság, szívesen kipróbáltam volna, mit tudok, ha sok időt tölthetek a pályán. Ebben a helyzetben szólt az ügynököm, hogy a Sopron centert keres. Nem tudtam, hogy Barovics nem maradt, belevágtam.

- Hogy érzed itt magad, hogy tetszik új csapatod?

– Amióta itt vagyok, két meccsből kettőt megnyertünk, és a bajnokság élén állunk. Kell ennél több? Komolyra fordítva a szót, az előző szezonból kiindulva azt látom, hogy itt Sopronban szinte teljes egészében együtt maradt a tavalyi csapat. Egy működő rendszerbe pedig könnyebb beilleszkedni, mint ahol teljesen új emberekkel próbálják kialakítani a játékot, a stílust, szinte a nulláról kezdve a csapat építését. Úgyhogy úgy érzem, jó helyen vagyok, értékes, színvonalas az edzésmunka, jól érzem magam, és megy is a csapatnak.

- Hallhatnánk kicsit a magánéletedről?

– Nem sok mindent tudnék erről mondani. Úgy érzem, még fiatal vagyok a családalapításhoz, most elsősorban a kosárlabdára koncentrálok.

- És a szabad idődben mit szeretsz csinálni?

– Otthon, Horvátországban van egy régi gitárom, időnként azt “nyúzom”, de kizárólag a saját szórakoztatásomra. Néha pár haverral is zenélgetünk, de azt is csak úgy magunknak, nem együttesként fellépve. Emellett szeretek olvasgatni, számítógépes játékokkal játszani. Leggyakrabban azonban pihenni próbálok, mert kívülről tűnhet bármennyire is kellemesnek, azért fizikailag elég fárasztó és megterhelő a profi kosárlabdázó élete.

Forrás - sakc.hu
Foto, Slide - Tóth Zsombor (sakc.hu)