Remek hangulatú, nagy csatát vívott a Körmend

A Decin játékosa és vezetőedzője is kiemelte a remek hangulatot - Gasper Potocnik most nem volt elégedett a fiatalokkal, mindent ki kellett adniuk magukból a győzelemhez.

Az Egis Körmend hivatalos facebook-oldaláról:

Robert Landa, a Decin játékosa: Nagyon jó és egyben kemény mérkőzés volt, remek hangulatban. Nagy csatát vívtunk, és bár 10 pontos hátrányba kerültünk, vissza tudtunk jönni a meccsbe, sőt, vezettünk is. A végén mindkét csapatnak volt esélye győzni, apróságok döntöttek.

Andre Hollins: Valóban, én is azt mondhatom, hogy nagyon szoros mérkőzés volt. Az ellenfelünk agresszíven jött ki, és nagyon jól dobott. Mi el tudtunk lépni nagyobb előnyre is, de a Decin keményen harcolt, agresszíven játszott. Szerencsére jól tudtunk dobni, így mi lettünk a jobbak.

Pavel Budinsky, a Decin vezetőedzője: Először is gratulálok a Körmendnek, és köszönjük a kedves fogadtatást, ezt az itt töltött 24 órát! Nem volt könnyű dolgunk, tegnap is játszottunk Szlovéniában az első meccsünket, aztán utaztunk, de büszke vagyok a csapatomra, mert úgy érzem, hogy nagyon sok erőt mozgattunk meg ezen a találkozón. De nem volt könnyű dolgunk, nagyon fizikális volt a mérkőzés. Voltak nagyon jó periódusaink, amikor zsinórban jöttek a pontok, de néha hibáztunk is, kimaradtak a helyzeteink. Persze ez egy másik ellenfél és másik edzői stáb volt, mint a tegnapi. Azt gondolom, hogy a legnagyobb különbség a festékben szerzett pontokban volt, a hazaiak itt hatékonyabbak voltak. Tudtuk előre, hogy a körmendiek tudják jól, hogyan játsszák a pick-and-rollokat, és hogy nagyon szervezett csapatuk van. Néha szerencsénk is volt, máskor a gyors indításaink sem sikerültek, és a büntetőzésben is lehettünk volna hatékonyabbak. A második félidőben már ez is jobb volt, és a lepattanózásra sem lehet panaszunk. 14 támadólepattanó szerintem szép eredmény, igaz, ezeket nem mindig tudtuk pontokra váltani, de nagyon jó meccs volt, remek hangulatban. Remélem, otthon még jobbak leszünk.

Gasper Potocnik: Köszönöm a gratulációt, és gratulálok a csapatomnak, én is minden jót kívánok a Decinnek a folytatásra. Nagyon jó és egyben nehéz meccset játszottunk, mindent ki kellett hoznunk magunkból a győzelemhez. Kicsit nehéz lábbal játszottunk, nem volt sok pihenőnk előtte, de a Decin is ugyanebben a helyzetben volt. Tegnap játszottak, sokat utaztak, úgyhogy ez nem számíthatott, hasonló volt a helyzetünk. A lényeg, hogy megnyertük a mérkőzést. Ma nem vagyok elégedett a fiataljaink teljesítményével, játszhattak volna jobban. Számos dolgot lehetett volna másképp megközelíteni a pályán, de a másik oldalon a Decin 14 támadólepattanóját kivéve egy korrekt mérkőzést játszottunk az általam említett konzekvenciákkal együtt is. Még egyszer gratulálok a csapatomnak! Most jöhet egy kis pihenés, amit megérdemelnek a fiúk, aztán megyünk tovább.

Az MTE TV sajtótájékoztatóról készült videója:

Forrás - Egis Körmend hivatalos facebook-oldala
Foto, Slide - vaol.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus