Simon: "Hiszem, hogy ott leszünk a legjobb négyben"

Az Alba csapatkapitánya szerint jó felkészülésen vannak túl, bizakodó a rajt előtt - öt másik csapatot is megnevezett esélyesként. 

Tavaly nyáron tért vissza Fehérvárra az irányító Simon Balázs. A TLI-Alba Fehérvár csapatkapitánya bizakodó a szombaton rajtoló idénnyel kapcsolatban. A játékos az albakosar.hu-nak nyilatkozott:
 
- Azt gondolom, kemény alapozáson jutottunk túl, rengeteget dolgoztunk, a csapat magyar magja majdnem két hónapot tréningezett közösen, közben folyamatosan érkeztek a légiósok. Aztán elkezdtük játszani a meccseket, bár a játékunk még csiszolásra és javításra szorul, értünk el olyan eredményeket a felkészülési meccseken, ami adhat önbizalmat, valamint okot a bizakodásra. Az eredmények hullámzóak voltak ugyan, de a játékunk feltétlenül bíztató. Hazai pályán négy meccset játszottunk, hármat nyertünk, egyet - a legelsőt - veszítettük el az utolsó pillanatban. Mentségünkre szolgáljon, előtte pár nappal álltunk össze, sokáig vezetünk, végül egy ponttal kaptunk ki a Rieker Komarnótól. Nagyáradon egyértelműen pozitívan zártuk a tornát, túl azon, hogy sikerült nyernünk, a hibák ellenére energikusan és helyenként jól is játszottunk. Ami csalódást keltett, a szombathelyi két meccsünk, mindegyiket elveszítettük, főleg a második, Paks elleni volt fájó, ahol 20 pontos vezetés után sikerült kikapnunk. Veszíteni természetesen nem öröm, de úgy gondolom, ezek a hibák most jöjjenek ki, mint később, amikor már komoly tétre megy minden. A múlt hétvégi, fehérvári tornán tízpontos győzelmeket arattunk, erős csapatok ellen, legyőztük a Kecskemétet és a Kassát.
 
-  Tehát minden jól alakult.
- Meggyőződésem, jó felkészülésen vagyunk túl, bár még van fejlődni valónk védekezésben és támadásban egyaránt. Az alapok megvannak, ezeket kell csiszolni, úgy gondolom, a gárda olyan állapotban van, hogy nyugodtan kezdheti a bajnokságot. A felkészülési meccsek eredményei nem elsődlegesek, ám jól hangzik, hogy több győzelmet arattunk, mint amennyi vereséget szenvedtünk. Ez feltétlenül jó, sokat segít a jó közösség kialakításában.
 

-  Az ellenfelekről mi a véleményed?
- Nehéz bármit is mondani, mivel csak felkészülési meccseket vívtunk, néhány hazai riválissal, nem derült ki, a többi klub hol is tart valójában. Látatlanban, figyelve az ellenfelek eredményeit, a Körmend, a Szolnok, a Paks, a Szombathely, talán a Sopron is ott lehet a végelszámolásnál.
 
- Az Albát hova sorolod?
- Optimista vagyok, mindig előre tekintek. Bízom abban, ahogy haladnak a mérkőzések, egyre jobbak és magabiztosabbak leszünk, jönnek az eredmények. Remélem, sikerül elérnünk azokat a célokat, amelyeket a vezetők kitűztek. Azt mondom, haladjunk lépésről lépésre, legyünk először az első nyolcban, ott már bármi megtörténhet. Hiszem, hogy ott leszünk a legjobb négy között.

forrás, slide és fotó: albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus