Sopron-Körmend: a vasiakat nem kell motiválni

Mészáros szerint magukkal kell foglalkozni és tanulni a hibáikból, a rövid rotációval nem foglalkozik - Wright nem 100%-os a Körmendnél.

Soproni KC - Egis Körmend

Mészáros Máté, Sopron (Soproni Kosárlabda Club): Be kell vallanunk, hogy az eredmények eddig nem a várakozásoknak megfelelően alakultak, mindenki jobb szezonra számított, de úgy gondolom, hogy semmi sem lehetetlen, ahogy eddig is, a csapat azon dolgozik, hogy minél jobb eredményt érjünk el és ahhoz, hogy a célt elérjük, még nagyon sokat kell dolgoznunk. Azt, hogy foghíjas a társaság, szerintem lehet kompenzálni, de én nem szoktam ezzel foglalkozni, szerintem a kifogások sosem vezetnek el a célig, úgyhogy nekünk abból kell gazdálkodnunk, amink van és ahogy a legutóbbi meccs után is említettem, ezt a hiányt talán a szurkolók tudják nekünk pótolni. Remélem, hogy minél többen lesznek most is és ezt a foghíjas csapatot buzdítani fogják. Magyarország egyik legerősebb játékoskeretével rendelkező csapat érkezik, de nekünk most inkább nem is az ellenféllel, hanem saját magunkkal kell foglalkozni, a saját hibáinkból tanulni, ahogy tettük ezt egész héten, amikor elemeztük a mérkőzéseinket. Remélem, hogy a Körmend úgy fog innen távozni, ahogy nem szeretne és hogy a 2018-as évet mi fogjuk pozitívan kezdeni. 

Gasper Potocnik, Körmend (vaol.hu): Nyerni szeretnénk, ez természetes, vissza akarunk térni a győzelmi szériához. A játékosokat nem kell motiválni, talán csak azt kell nekik hangsúlyozni, hogy mi ugyanaz a csapat vagyunk most is, mint a két vereség előtt. Többé-kevésbé rendben van mindenki, Wright azonban még nem az igazi, bokasérülése miatt még nincs százszázalékos állapotban.

A Kezdő5.hu beharangozója ezen a linken olvasható!

fotó: kosarsport.hu
slide: FIBA.com

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus