Stefan Timbus a nyárról és a közelgő szezonról

A MAFC edzője, Stefan Timbus nyilatkozott a csapat facebook-oldalának a nyárról, Lakosa Zsoltról és Kovács Ádámról, valamint a szezonról.

A MAFC facebook-oldalának interjúja:

4 nap múlva kezdődik az NB1/A bajnokság, szombaton Nyíregyházára látogatunk az első mérkőzésre. Ennek apropóján Stefan Timbus, a MAFC vezetőedzője nyilatkozott oldalunknak a felkészülésről és az elkövetkező hétvégéről:

Hogy alakult a nyarad? Mikor derült ki, hogy visszatérsz a csapathoz?

- A nyarat végigdolgoztam a svéd Universiade válogatottal, amellyel a körülményekhez képest remek sikereket értünk el, végül 12. helyen végeztünk. Végig kiváló hangulatban telt a munka, büszke vagyok az elért eredményre. De Magyarországtól ott se tudtam ’elszakadni’, rengeteg magyarral találkoztam kint illetve a helyszínen néztem és szurkoltam végig, ahogy a magyar vízilabda válogatottat megnyerte a tornát. A maradék időmet igyekeztem a családommal eltölteni.

Mikor derült ki, hogy visszatérsz a csapathoz?

- Már viszonylag korán elkezdtem tárgyalni a vezetőséggel a folytatásról, de sokáig kérdéses volt a MAFC és az én jövőm is. Szerettem volna visszatérni, mert úgy éreztem, hogy elkezdtünk egy közös utat, de még nem értünk a végére. Főként szentimentális döntés volt a részemről a maradás, tetszik a csapat és az azt körülvevő kultúra is, szeretném tovább építeni a csapat játékát. Rengeteget dolgoztunk tavaly, végül mégse sikerült a pályán kiharcolni a bennmaradást. Úgy gondolom, ha folytatjuk a munkát, akkor idén a folyamatos fejlődés mellett már több sikerélménye is lesz a csapatnak.

Hogy alakult a felkészülés? Elégedett vagy az igazolásokkal?

- A felkészülés során érződött, hogy ez nem egy újrakezdés, hanem egy folytatása a tavalyi munkának, könnyebben is tudtunk haladni, mint tavaly. Az igazolásaink jól sikerültek, olyan típusú játékosokat találtunk, amilyeneket kerestünk és a klub lehetőségeihez mérten jó megoldásokat találtunk a hiányos posztokra.

A tavalyi év egyik húzóembere, Lakosa Zsolt Körmendre igazolt. Mi a véleményed erről?

- Lakosa Zsoltnak ezúton is sok sikert kívánok, azt gondolom, hogy remek helyre került, örültem, hogy ilyen nívós csapat szerződtette. Egy edzőnek illetve klubnak mindig két célja van, mégpedig hogy a csapat eredményes legyen illetve a játékosok egyénileg is minél többet fejlődjenek. A MAFC – nak nagy elismerés Zsolt megkeresése. Rajta kívül több játékosunk iránt is érdeklődtek más élvonalbeli klubok, de örülök, hogy ők végül a maradás mellett döntöttek.

Igazolni is sikerült egy tehetséges fiatalt Kovács Ádám személyében, ráadásul ő MAFC – os nevelés, így külön öröm, hogy nálunk folytatja a karrierjét. Milyennek ismerted meg Ádámot?

- Nagyon örülök Kovács Ádi érkezésének, egy egészen más dimenziót ad a csapatnak. Van benti és kint játéka egyaránt, nagyon okos, és fiatal kora ellenére is tapasztalt játékosnak számít. Úgy gondolom, hogy ő a nyerő mentalitást tudja behozni a csapatba.

Mit gondolsz az idei bajnokságról?

- Az új szabályok szerintem korrektebbé és erősebbé tették a bajnokságot. Szerintem ez fejleszteni fogja a magyar kosárlabdát és a magyar játékosokat is.

A Gabányi László Sportcsarnok jelenleg is felújítás alatt áll, így az első hat mérkőzést idegenben játsszuk. Szerinted ez milyen hatással lehet a csapatra?

- Mentálisan erősnek kell lennünk, hogy jól viseljük ezt a szezon kezdetet. Se tehernek se kifogásnak nem szabad felfognunk. Szerintem hasznos lesz, mert agyilag, azaz mentálisan jobban fel kell készülni. Mindazonáltal azt se felejtsük el, hogy a jövő évet pedig hat hazai mérkőzéssel kezdjük.

Szombaton bajnoki rajt, idegenben a Nyíregyháza ellen kezdünk. Mit vársz a mérkőzéstől?

- Egyértelműen győzelmet várok. A múlt évet megkaptuk, hogy fejlődjünk, ebben az évben csak úgy állhatunk hozzá a mérkőzésekhez, hogy mindig a győzelemért megyünk, bárki ellen is játszunk.

Köszönöm az interjút, sok sikert Nektek! Hajrá MAFC!
 

Forrás - MAFC Kosárlabda facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus