"Szégyen és gyalázat" volt a Sopron hozzáállása Jászberényben

Lazics szerint így a JKSE indulhat meg - a támadójátéka miatt kapott ki a MAFC - fizikai nyomást helyezett ellenfelére az Alba.

Így értékeltek a vezetőedzők a pénteki két NBI/A-s mérkőzést követően:

JP Auto-JKSE - Soproni KC 108-92

Nikola Lazics, Jászberény (kosarsport.hu): - Mindkét csapat hasonló problémákkal küzd. Fontos volt ez a győzelem, mert így mi indulhatunk meg előre. Az első félidő nagyon jó volt, mert akkor a saját ritmusunkban játszottunk, és nagyon sok könnyű kosarat tudtunk szerezni. A kapott 92 pont viszont nagyon sok.

Sabáli Balázs, Sopron (kosarsport.hu): - Soproni részről szégyen és gyalázat volt, ahogy néhány játékos ehhez a mérkőzéshez hozzáállt. Az első félidőben a 64 kapott pont nagy részét egy-egy elleni játékból kaptuk. Nagyon mélyen vagyunk, s innen csak együtt tudunk előrébb lépni. Aki ebben nem tud segíteni, annak ezen el kell gondolkodnia. A második félidőben már jobban játszottunk, dobtunk összesen 92 pontot, de így is vereséget szenvedtünk.

MAFC - Alba Fehérvár 54-79

Jovica Arsics, MAFC (kosarsport.hu): Nagyon sok problémánk volt, a legfontosabb az, hogy hiába védekeztünk jól, az elején sajnos nagyon indiszponáltan támadtunk. Az Alba egy sokkal erősebb csapat, mely ellen nem engedhetjük meg magunknak ezt a gyenge támadójátékot. A második félidőben kijött a két csapat közötti különbség, ők 10 embert tudtak forgatni szemben a mi 6-7 bevethető játékosunkkal. Sajnos a második félidei rossz támadó és védő játék megbosszulta magát. Most nagyon komolyan kell készülnünk a nagyon jó légiósokból álló Jászberény ellen.

Braniszlav Dzunics, Alba (kosarsport.hu): A MAFC első félidei jó játéka nem lepett meg, mert a MAFC fordulóról fordulóra bizonyítja, hogy jó játékra képes. Mi próbáltunk amennyire csak lehet komoly fizikális nyomást helyezni az ellenfélre, ami nem volt könnyű úgy, hogy csütörtökön értünk haza. Most két nap pihenő és utána kezdjük a felkészülést a következő meccsekre.

fotó: kosarsport.hu 
slide: sakc.hu

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus