Szlovákokra hangolnak Sopronban

Holnap este Szlovákia legjobbjait fogadja Európa-bajnoki előselejtezőn férfi válogatottunk, amely több, mint két évtized után játszik újra Sopronban. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány taktikai jellegű edzést tartott szombaton este. Ezen óriási lelkesedéssel, hihetetlen precíz aprólékossággal magyarázott fiainak, s közben mindenkihez volt egy-egy kedves, biztató szava. A soproni "katlanban" - ez egyelőre a hőségre vonatkozik, de reméljük, holnap már a hangulat is forró lesz - készséggel válaszolt honlapunk kérdéseire.

- Minszkben, a fehéroroszok ellen eléggé hullámzó meccset játszott a csapat. Mi volt ennek az oka?

- Amíg ellenfelünk abban a szerkezetben és aszerint a taktika szerint játszott, amelyet videón elemeztünk, addig egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, uraltok a játékot. Később ellenfelünk egy olyan szerkezettel játszott, amelyben négy mezőnyember mellett játszott egy magas kosaras, majd pedig egy olyan ötössel zónáztak, amelyben a legmagasabb játékos a hármas poszton játszott. Ez sajnos megzavarta nemzetközi szinten elég csekély tapasztalattal rendelkező csapatunkat. E szerkezet ellen próbáltuk a palánk alatti játékot erőltetni, de egyrészt ekkor elég magas fault-küszöböt húztak a játékvezetők, másrészt pedig sajnos kihagytuk a büntetőket. Az azonban mindenképpen dicséretes, hogy volt tartás a fiúkban, a meccs végére sikerült rendezni a sorokat és a továbbjutás szempontjából végül sikerült biztató eredményt elérni.

- A srácok lábában ott van egy meccs és egy oda-vissza út minden fáradalma, a szlovákok viszont elvben frissen érkeznek. Ennek milyen hatása lehet a holnapi meccs kimenetele szempontjából?

- Na ez az, amivel nem szabad foglalkozni. Nem volt egyszerű az utunk, de a holnapi, az már egy másik történet. Ahhoz, hogy egy jó, sikeres új csapat alapjait le tudjuk rakni, egyrészt nem szabad ilyesmivel foglalkozni, mert ez nem más, mint esetleges kifogáskeresés, másrészt pedig hazai pályán hozni kell a meccseket - ezt holnap a szlovákok ellen kell elkezdeni.

- Mennyire sikerült feltérképezni a holnapi riválist?

- Egy Észtország elleni felkészülési mérkőzésüket mérvadónak tekinthetjük. Érdekesség, hogy a fehéroroszokkal is megmérkőztek, de persze ekkor egyik csapat sem játszotta ki kártyáit. Azt láttuk, hogy egy nagyon harcos, agresszív, gyors kosárlabdát játszó együttes a szlovák. A támadások gyors befejezésére törekednek, egy-egy elleni játékkal operálnak. Próbáltunk a lehető legalaposabban felkészülni belőlük, remélem, ők nem tudnak majd meglepni minket. 

- A soproni közönség mennyit segíthet a csapatnak?

- Játszottam is korábban Sopronban, amikor pedig ellenfélként és ellenfél csapat edzőjeként jöttem ide, akkor is láttam, hogy itt nagyon szeretik az emberek a kosárlabdát. A válogatott régen játszott itt, nem véletlenül esett Sopronra a választás. Bízom benne, hogy holnap sokan segítik majd a válogatottat és egymásra talál majd a csapat és a közönség.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus