Török:"Ezt az egy pontot a szurkolók adták nekünk!"

Tegnap este beszámoltunk róla, hogy az Inkognito Fashion Körmend BC nagy csatában legyőzte a bajnoki címvédő Alba Fehérvár együttesét. A mérkőzés után Török Rollandot kérdeztük a találkozóról.

Török 13 ponttal és 7 lepattanóval zártA Paks elleni hazai debütálás sem Neked, sem a csapatnak nem úgy sikerült, ahogy terveztétek. Aztán múlt hétvégén sikerült megszerezni Pécsen az első győzelmetek. Ma pedig harcos játékkal, végletekig kiélezett, szoros összecsapáson győztétek le a bajnoki címvédő Alba Fehérvárt. Milyen érzés az első hazai győzelmet ünnepelni?

Nagyon vártuk már ezt a győzelmet. Köszönjük a közönségnek, hogy ennyit és így szurkolnak nekünk. Persze ez a meccs is ugyan olyan szoros volt, mint a többi, de szerintem azt az egy pontot a szurkolók adták nekünk, hogy tudjunk nyerni.

Több játékidő áll rendelkezésedre, mint a legutóbbi szezon második felében. Ennek jogosságát igazoltak az előszezonban és a bajnoki mérkőzés során is. Miként értékeled a saját teljesítményed?

Jászberényben való kevesebb percem volt, így azzal a tudattal jöttem Körmendre, az volt a célkitűzésem, hogy sokat legyek a pályán, többet játszhassak és minél többet segíthessek a csapatnak. Szerintem ez egy kosarasnak a fő feladata.

Jövő héten sem lesz egyszerű a dolgotok, hiszen Sopronban látogattok. Játékostársaid számára több, korábban Körmenden játszó játékkossal néztek majd szembe. Miként készültök majd arra a meccsre?

Egyelőre örülünk a győzelemnek, aztán majd hétfőtől kezdjük meg a felkészülést a Sopron elleni meccsre. Már játszottunk ellenük idén egyszer, Zalaegerszegen. Az a mérkőzés sem lesz könnyű. Ki lehet mondani, hogy ebben a szezonban egyik sem lesz az. Minden találkozón pár pont fog dönteni, mint ahogy ezt az előző fordulókban is láthattuk.

Fotó: vaol.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus