Tóth Péter: a tétlenség a legrosszabb

Az Alba játékosát megműtötték, egyelőre infúzión kapja a táplálékot, de a Szolnok elleni meccsre mindenképpen menni szeretne.

A csütörtöki tréningen szenvedett súlyos sérülést Tóth Péter, az Alba irányítója - erről már beszámoltunk. A csapat honlapja meglátogatta a játékost a kórházban. 

- Nagy fájdalmaim voltak, korábban soha nem éreztem ilyet. Amikor behoztak, pár dolog kimaradt, nem is emlékszem mindenre, csak arra, hogy fekszem a kórházban és várom a képalkotó eljárások eredményét. A műtétet megelőző két óra volt a legrosszabb, amíg nem derült ki pontosan, operáció következik, vagy sem, fájdalomcsillapítót sem kaphattam. A kivizsgálások után az orvos az azonnali műtét mellett döntött, két helyen varrta a vékonybelet és elővigyázatosságból kivette a vakbelet, hogy a folytatásban azzal se legyen semmilyen probléma. Vigyáznom kell magamra. Az életem lassan visszaáll a normális kerékvágásba. Amikor az intenzívről felhoztak, felültem, egyéb mozdulatokra nem vállalkoztam. Ma már sétálhatok, eleinte az épületben, reggelente ballagtam a folyosókon – nem nagyon tudok aludni, korán felébredek -, ma már az udvarra is lemerészkedek, amikor meglátogat a barátnőm, ugyanis egyedül nem akarok lenn sétálgatni. Fájdalmaim még vannak, néha kérnem kell gyógyszert a nővérektől, amúgy egyre jobban érzem magam. Keddtől már ihatok végre teát, nem csak infúzión keresztül kapom a táplálékot, a hétvégén talán haza is mehetek. Ha az orvosok úgy döntenek, még maradnom kell, akkor legalább a szombati, Szolnok elleni meccsre szeretnék kimenni, azt feltétlenül szeretném megnézni a helyszínen. A srácok rendszeresen látogatnak, Csorvási jött elsőként, már a műtétet követően, minden nap jött hozzám valaki, a srácok meglátogattak a soproni meccs előtt és után is. A tétlenség a legrosszabb, a folyamatos fekvéstől a hátam is megfájdult – mondta Tóth Péter az albakosar.hu-nak

fotó, slide: albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus