Trotter a válogatottról és a csapatváltásról

Elsőként nyilatkozott csapatváltásáról, illetve az újjáalakuló magyar válogatott tagjaként szerzett első tapasztalatairól Obie Trotter, aki a Nyizsnyij Novgorod után a szintén orosz Triumph Lyubertsy játékosa lett, s harmadik nyarát tölti kettős-állampolgárként nemzeti csapatunkban.

Ez már a harmadik nyarad, amit a magyar válogatott tagjaként töltesz el. Mik az első benyomásaid ezzel, a némileg kicserélődött társasággal kapcsolatban, valamint az edzői stábot illetően?

Úgy érzem, nagyon hamar megtaláltam az összhangot a csapattal, mely igen fiatal. Ahogy említetted, több helyen kicserélődött a keret, de az új srácokon is látszik, hogy tanulni akarnak, illetve fogékonyak is az új dolgokra. Ez mindenképp egy jó dolog az ország kosárlabdájának is, pláne, hogy az edzői stáb is érti a dolgát. Úgy gondolom, ezek miatt érdekes nyár lesz ez a magyar kosárszurkolóknak.

Hogy van a műtött térded?

Egyre jobb, bár a most lejátszott két meccsem előtt majd három hónapig nem játszottam, meg kellett találnom a ritmust, de nagyon jó volt újra élesben pályán lenni. Nem tudtam a felkészülés elején bekapcsolódni a munkába, tehát volt is mit behoznom, mióta itt vagyok, de most már sínen vagyok.

Miben változott a szereped a nemzeti csapatban?

Elég nagyban változott, hiszen most sokkal többet van a labda is a kezemben és jóval nagyobb felelősségem van a pontszerzés terén is, továbbá ezeken felül is komolyabb szerep hárul rám, mint az előző két évben. Ez egy fiatalabb társaság és az olyan rutinos játékosoknak, mint én is vagyok, húzniuk kell a csapatot és tanácsokkal kell ellátnunk az ezen a szinten újoncnak számítókat.

Mik az elvárásaid a tétmeccsekkel kapcsolatosan?

Mi először most Ausztriában találkoztunk igazán kemény ellenfelekkel és láthattuk, hogy miben van lemaradásunk még. Voltak periódusok, melyekben jól játszottunk a vesztes meccseinken, Bulgária és Észtország ellen is. A jövőre tekintve úgy látom, hogy az első kört, melyben velünk együtt a fehéroroszok és a szlovákok lesznek ott, meg kell tudnunk oldani és továbbjuthatunk, onnantól pedig meglátjuk, mire lehetünk képesek, de előbb ezt a szintet kell teljesítenünk és erre kell koncentrálnunk.

Gratulálunk az átigazolásodhoz, hiszen mától a Triumph Lyubertsy játékosa lettél. Miért váltottál a novgorodi szezonod után?

Ez nem igazán az én döntésem volt, először úgy nézett ki, hogy maradok, majd nem tudom, mi történt, de meggondolták magukat a vezetők és elváltak útjaink. Aztán képbe jött a Triumph és meg is tudtunk egyezni. Maradok Oroszországban, ami jó, hiszen nem kell újabb komolyabb környezetváltáson átesnem és egy másik kultúrába belecsöppennem, továbbá magas szinten játszhatok ebben a szezonban is.

Sokan biztosra vették, hogy az Oroszországból való távozásod után korábbi csapatodnál, a Szolnoknál folytatod. Felmerült a Magyarországra szerződés lehetősége? Kérőből biztosan nem lett volna hiány, hiszen az Alba és a Paks sem igazolt még senki a kezdő irányító posztra.

Megmondom őszintén, hogy nehéz lenne válaszolnom erre a kérdésre, ezért nem is szeretnék.

Mit vársz az új csapatodtól, a Triumphtól és a következő klubszezontól?

Nem igazán tudom, hogy jelenleg hogy állnak a függőben lévő játékosok, kik maradnak és kik mennek el, de a vezetők szerint ütőképes csapatunk lesz, mellyel a VTB Ligában és az EuroChallenge-ben is szép eredményeket érhetünk el az orosz bajnokság mellett.

Köszönjük az interjút!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus