Wittmann a csapategységben hisz

Lassan három hete zajlik a felkészülés a magyar férfi válogatottnál, a csapat most már az edzőmeccseknél tart az augusztusi selejtezők előtt. Az edzőtáborban Wittmann Krisztiánt, a gárda irányítóját értük el.

Hogy telik a felkészülés, hol tart ebben a csapat, milyen a hangulat a válogatottnál?

- A hangulat teljesen jó, de ez már megszokott, itt a válogatottnál ebben sosem volt hiány. Ez már a harmadik hét, hogy együtt vagyunk, összeszoktunk, volt már két edzőmeccsünk. Eleinte főleg alapvető dolgokat gyakoroltunk, védekezésben és támadásban is elsősorban ezekre koncentráltunk, most pedig a két mérkőzésünk videóit elemeztük ki, megtaláltuk azokat a pontokat, ahol hibáztunk, ezek kijavításán dolgozunk.

A szlovákok elleni meccsekből mit tudtatok tanulni, mi működött és mi nem? Hogyan értékelnéd ezeket?

- Igazából itt az eredmény abszolút nem volt fontos. Persze jó lett volna mindkét találkozót megnyerni, de itt elsődlegesen nyilván a begyakoroltak megvalósítása volt a fő feladat. Az azért fontos volt, hogy más ritmusban, más csapat ellen, éles helyzetben próbálhattuk ki magunkat és nézhettük meg, hogyan is működik a csapat, a második találkozón már frissebbek voltunk és jobban is ment a játék.

Saját szerepedről, teljesítményedről mit gondolsz? Te leszel/lehetsz a csapat vezére?

- Itt már nincs olyan, hogy valaki kiemelkedik és egymaga húzza a csapatot, itt csapatként kell teljesítenünk. Úgy gondolom, hogy mindig lesz két-három ember az ellenfél szerkezetétől függően, aki képes lesz hozni a pontokat, melléjük pedig, ha lesz még egy-két, talán kissé váratlanabb jó teljesítmény, akkor nem lesz okunk panaszra. Nem hiszem, hogy célt érhetünk azzal, ha én, vagy bárki más megpróbálja egyedül a hátára venni a válogatottat, én a csapategységben hiszek, keressük a jó megoldást és ez majd hozza a többit.

Milyen céllal utaztok Ausztriába, a Négy Nemzet Tornára?

- Itt is úgy gondolom, hogy elsősorban a mutatott játékkal, a tervezett dolgok tudatos megvalósításával kell törődnünk és ha ezeket jól csináljuk, azok hozni fogják az eredményt is. Egy fokkal talán most már jobban fog az is számítani, de nincs konkrét cél vagy elvárás ilyen téren.

Milyen érzésekkel vágtok neki az augusztusi selejtezőkörnek? Milyen esélyeket látsz/láttok a kijutásra, mik az elvárások ettől a kerettől?

- Mindenképpen bizakodóak vagyunk és minden meccset meg akarunk nyerni, a hozzáállásunkra nem lehet majd panasz. Hogy ez mire lesz elég, ezt még nehéz megjósolni, erősek az ellenfelek, soktényezős egyenlet ez még. Nagyon számítani fog, hogy kinek hogy sikerül majd a formaidőzítése, nyilván ha a mi keretünk is még kiegészül, akkor erősebbek lehetünk - bár most Tóth Ádám egy kisebb sérülést szenvedett, bokájával-talpával van némi gond, de szerencsére nem komoly, tud majd játszani Ausztriában is. Az biztos, hogy ami Sztojan csapataira mindig jellemző, a kemény védekezés, szervezett támadás, a nagyon jó csapatszellem és az egymásért küzdés az erősségünk lesz, leginkább talán ezekben bízhatunk és bízunk.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus