Zagorac a fiatalok mentora volt az Eb-győztesnél

A Sopron KC Európa-bajnok játékosa, Sasa Zagorac a klub hivatalos honlapjának adott hosszabb interjút, amelynek témája természetesen az Eb és annak megnyerése volt.

Az sakc.hu interjúja az Európa-bajnok Sasa Zagoraccal:

– Milyen volt Szlovéniában a fogadtatás az óriási bravúr után, hogy megnyertétek az Európa-bajnokságot?

– Úgy érzem, nem túlzás azt állítani, hogy Szlovénia transzban volt. Zuhogó esőben érkeztünk haza, mégis a repülőtéren tízezren, bent Ljubljanában pedig úgy huszonöt-harmincezren várták a csapatot. Ezt látva biztos vagyok benne, hogy jobb időben ennek a létszámnak a többszöröse is összejött volna. Felemelő, szavakkal nehezen leírható élmény, s egyben óriási boldogság volt látni, mekkora örömöt szereztünk honfitársainknak. Kedden pedig szűkebb pátriában ünnepeltünk. Ljubljana egyik elővárosában csak miattam ötezren gyűltek össze – az egész Európa-bajnokság életre szóló élmény marad.

– A kosaras szakma, hatalmas meglepetésnek tartja a sikereteket. Milyen reményekkel utaztatok el az Európa-bajnokságra?

– Egy olyan egyértelmű céllal, amellyel egyben nyomást is helyeztünk a saját vállainkra: mindegy milyen színűt, de érmet akartunk szerezni, Szlovénia történetének első kosárlabda Európa-bajnoki érmét.

– Mikor éreztétek, hogy valóra válthatjátok vágyaitokat?

– Nem tett rosszat az önbizalmunknak, hogy veretlenül nyertük meg a csoportunkat, például a végső győzelemre is esélyesnek tartott francia csapat magabiztos legyőzésével. Amikor ezt sikerült megnyerni, nos, szerintem akkor mertünk igazán nagyot álmodni. Összességében pedig azt kell mondjam, kétség nem férhetett a sikerünkhöz, hiszen mind a kilenc meccset megnyertük. Nehezen “indultunk be”, a finneket és a görögöket is nagy csatában “gyűrtük le”, de később a két legutóbbi Eb győztesét, a franciákat és a spanyolokat nagyon simán győztük le, teljesen megérdemelten lettünk Európa-bajnokok.

– Hárman maradtatok hírmondónak az előző Európa-bajnokságon szereplő válogatottból, a korábbi kontinensviadalokon talán nevesebb játékosok alkották a szlovén keretet. Miben érezted a legnagyobb különbséget, s ez már csak azért is érdekes lehet, mert két éve a szlovén legenda Jure Zdovc volt a kapitányotok?

– A korábbi világversenyeken válogatottunk többször is hasonlóan veretlenül, vagy jó eredménnyel jutott túl a csoportkörön, de az egyenes kieséses szakasz első meccsén rendre elvérzett. Az már egy egészen más játék, ott már nem szabad hibázni. Ebben a szakaszban ellenfeleink az adott tornán a korábban látottnál jóval agresszívebb stílust alkalmazva, rendre kizökkentették csapatunkat a megszokott és addig jól működő játékából. Most eldöntöttük, ezt nem hagyjuk, megpróbáljuk felvenni a kesztyűt. Azt gondolom, a legfontosabb lépés a lettek elleni negyeddöntő megnyerése volt, ezt a meccset sok szakértő az Európa-bajnokságok történetének legjobb meccsének titulálta. Ami pedig a két évvel ezelőtti és az idei szereplés összehasonlítását illeti, Zdovc a védekezésre fektetett nagy hangsúlyt, Kokoskov felfogása sokkal inkább a támadójátékot helyezte előtérbe. Mindkét edző ennek megfelelően alakította ki keretét, az idei jóval fiatalabb és talán tapasztalatlanabb volt, mint a két évvel ezelőtti. Igaz, akkor meccsenként úgy hatvanöt, most viszont kilencven pont körül dobtunk átlagban.

– A mostani csapatben te voltál a legidősebb játékos. Milyen volt a kapcsolatod a válogatottatok legfiatalabb játékosával, a tini zseni Luka Doncic-csal?

– Kokoskov kapitány bízott bennem, és abban nagyon számított rám, hogy koromnál, tapasztalatomnál fogva megpróbálom pályán kívül összefogni a csapatot. Ez elsősorban a fiatalokkal való törődést, a rájuk való figyelést jelentette, ők ugyanis még szélsőségesebben tudnak megélni egy-egy sikert vagy kudarcot, akár egyénileg is egy jobb, vagy gyengébb játékot. Ez előbbi esetben a “földön tartásukat”, utóbbiban pedig a motiválásukat jelentette, volt tehát egyfajta mentor szerepem. Ennek próbáltam a lehető legjobban megfelelni, bár nem volt gond a fiatalokkal.

– Említetted milyen fontos szereped volt a pályán kívül. Személyesen neked a pályán veled történt események közül mi volt a legemlékezetesebb?

– Ilyen dolgokat általában nem szoktam számon tartani, de amikor az elődöntőben a spanyolok kiváló NBA-s centere, Marc Gasol támadóhibát vétett ellenem, nos, azt a pillanatot biztos, hogy sokáig nem fogom elfelejteni.

– Luka Doncicot már érintettük beszélgetésünk során. A döntőben, a harmadik negyed közepén, amikor jöttek föl a szerbek és ő megsérült a bokáján és kivált a játékból, mi volt az első gondolatod, érzésed?

– A félelem és az aggodalom. De abszolút nem a döntő eredménye, hanem Luka állapota miatt. Nem sokkal az Eb előtt a spanyolok irányítója, Sergio Lull szenvedett igen súlyos sérülést, nagyon reméltem, hogy Luka nem jut erre a sorsra, nem lesz ilyen balszerencsés. Ami a játékot illeti, kiesése okozott némi zavart, de csak két-három percig, utána úrrá lettünk a nehézségeken.

– A végjátékra pedig az első számú vezér, Dragic is kivált, a szerbek pedig fordítottak…honnan volt erőtök egy újabb nagy rohamra, az Európa-bajnokságot eldöntő huszáros hajrára?

– Amit már korábban említettem, amikor egy ellenfél keményebb, agresszívebb stílusra váltott, mi mindig fel tudtuk venni a kesztyűt. Volt több, a mostaninál jobb egyéni képességű játékosok alkotta szlovén válogatottak, de egységesebb, mentálisan erősebb szerintem még nem, s ennek az egységnek, erőnek köszönhettük a sikert, amelyhez a kulcsjátékosok mellett kiegészítő embereink is nagyon sokat tettek, mint például a szobatársam, a hallgatag, de fizikailag és mentálisan is nagyon erős centerünk, Vidmar.

– A te életedben – és itt nem csak a kosaras pályafutásodra gondolok – mit jelenthet ez a győzelem?

– Erre nagyon nehéz szavakat találni, különösen az otthoni fogadtatás után. A kosárlabda az életem, és az Európa-bajnokság megnyerésével egy álmom vált valóra. Történelmet írtunk, ez a siker aranybetűkkel kerül Szlovénia sporttörténelmének lapjaira, és ennek én is részese lehettem. Ez nagyon nagy büszkeséggel, boldogsággal tölt el.

– Kicsi, kétmilliós ország a tiétek – Magyarország fővárosában laknak nagyjából annyian, mint Szlovéniában – és a kosárlabda mellett más, világszerte népszerű csapatsportágban is roppant sikeresek vagytok, gondolunk itt elsősorban a kézilabdára vagy a jégkorongra. Minek köszönhető ez?

– Szakmai elemzést erről nem igazán tudnék adni. Sportnemzet vagyunk,. Úgy látom, amellett, hogy jó szakembereink vannak, nagyon fontos, hogy a sikereket, a kiemelkedő nemzetközi eredmények elérők példaképekké válnak. Egy-egy kiugró eredmény után ugrásszerűen megnő az érdeklődés az adott sportág iránt. Ha egy sízőnk ért el jó eredményt, a gyerekek síelni akartak. Amikor Anze Kopitar megnyerte az NHL-t a Los Angeles Kings csapatával, jégkorongozni kezdtek. Tudod, hogy az Európa-bajnoki címünk hatására hány szlovén gyerek kezdett kosarazni? Tizenhétezer!

– Éveken át Európa elit bajnokságaiban játszottál. Hogyhogy most egy magyar csapatot választottál?

– Korábban a bátyám is kosarazott Magyarországon, igaz egy másik csapatban, a Falco együttesében. Jól érezte magát, én pedig egyrészt már nem vagyok a legfiatalabb, másrészt túl messzire nem akartam kerülni a családomtól, a három és a négy éves kislányomtól. Megkeresett a Sopron, a testvéremmel is beszéltem a magyar megkeresésről és úgy döntöttem, elfogadom. Mostantól pedig az SKC sikeréért dolgozom.

Forrás - sakc.hu
Foto, Slide - Wolfinger Béla, sakc.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus