Zsebe szavai Németh István és a Körmend helyzetéről

A Körmend, illetve Zsebe Ferenc ügyvezető közleménye a nemrég visszavonuló Németh István, illetve a vasi klub kapcsolatáról, közös múltjáról:

"A klub vezetése nevében néhány tényt szeretnénk közzé tenni Németh Istivel kapcsolatban, hiszen az ő személye manapság gyakran ad témát a szurkolók számára, pro és kontra.

Szeretnénk leszögezni, hogy Németh Isti számunkra is egy olyan elismert kosárlabdázó, aki méltán vívta ki nem csak a mi csapatunk szurkolóinak, de szerte az országban és Európában a kosárlabdázás híveinek tiszteletét is.

 

Ő a körmendi kosaras család kiemelkedő alakja, aki számunkra is mindig megbecsült, klasszis kosárlabdázó marad.
 
Isti egy ikon, aki ugyanakkor emberből van, így ő is hozhatott pályafutása során rossz döntéseket, mint ahogy a klub képviselői is emberek, és nem tévedhetetlenek.
 
 
A klub és Isti között a kapcsolat mindig kompromisszumokon alapult. Voltak olyan pillanatok, amikor az egyik, máskor a másik fél engedett az elvárásaiból.
Isti a klub szorult helyzetében elfogadott kevésbé jó kondíciókat is, de volt, hogy a klub tolerálta azt, amikor hosszú időbe telt Isti számára a felépülés a súlyos sérülésből.
 
 
2012-ben sokáig bizonytalan volt a klub jövője.
 
Amikor eldőlt, hogy a csapat életben marad és el tud indulni a bajnokságban, akkor két körben tárgyaltunk Istivel, de – valószínűleg a korábban bizonytalan helyzet miatt – végül más ajánlatát fogadta el.
 
 
A következő szezonra már valóban nem kerestük meg őt, mert anyagilag nem éreztük versenyképesnek magunkat, de nem csak vele, hanem más, Magyarországon magasan jegyzett korábbi körmendi játékos estében sem.
 
 
Fontosnak tartjuk kijelenteni, hogy tiszteljük Németh Istit! Reméljük, hogy ő is így érez a körmendi kosárlabdázással kapcsolatban.
 
Isti a közelmúltban bejelentette, hogy befejezi játékos pályafutását.
 
Sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is; kívánjuk, hogy legalább annyi öröme legyen az új munkájában, mint amennyit átélt játékos pályafutása során.
 
 
Végezze tevékenységét akár Körmenden, akár máshol, számunkra ő mindig is körmendi ikon marad!
 
 
A klub vezetősége nevében:
Zsebe Ferenc
ügyvezető"
 
Fotó: vaol.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus