A jövőt építik Oroszlányban

Az NB II megnyerésével több mint 2 évtized után jutott fel az NB I B-be az egykor honi élcsapatnak számító Oroszlány együttese. A régi OBSK - Oroszlányi Bányász SK - bajnoki ezüstérmes is volt az élvonalban. A maiak a soproni osztályozón küzdötték vissza magukat a legjobbak közé. A magasabb osztályba való lépés amellett, hogy új kihívást, a vezetőség számára új feladatokat is jelent. Erről beszélgettünk Beck Ferenc elnökkel.

- Hogyan zajlott, mivel telt a nyár a magasabb osztályba lépő csapat vezetősége számára? - kérdeztük az elnököt.

- Rengeteg olyan dolgunk volt, ami ha nem is közvetlenül a csapathoz kapcsolódik, de valahol mégis. Ami a nyáron legfontosabb előrelépés az az, hogy végre minden adminisztratív akadály elhárult a csarnok bővítése elől. Az összes engedély, terv a birtokunkban van, most már „csak” az anyagi forrásokat kell elő teremteni. A teljes mellszélességgel a csapat és az egész oroszlányi kosárlabda mellett álló önkormányzat szándékai szerint a csarnok bővítését akkor is tervezi, ha csak részben, vagy egyáltalán nem lesz rá TAO-s forrás. Természetesen nagy erőkkel folyik a TAO-s támogatók keresése, és bízom benne, hogy meg is találjuk.

- És magának a csapatnak háza táján mi a helyzet?

- A feljutó együttes gerince együtt marad. A múlt héten kezdte meg a felkészülést a társaság Kovács Nándor irányításával. A háttérben sokan dolgoztunk és dolgozunk, hogy az MKOSZ-ben elfogadják, NB I B-s mérkőzések lejátszására alkalmasnak minősítsék a jelenlegi pályát. Ennek kapcsán már egyeztettünk a szövetséggel, és az ajánlott átalakításokat a csarnokban el is végeztettük. Új vonalazást kapott a pálya, a parkettáját csiszolták és új palánkok kerültek a csarnokba. Mivel a csiszolás még a héten is zajlott, ezért a szabadban edzettek a srácok, részben egy gyönyörű kis oroszlányi tó körül futottak, részben pedig az uszodában edzettek a fiúk. A jövő héttől pedig már kezdődhetnek csarnokban is az edzések.

- Mik a tervek a játékoskerettel kapcsolatban, és mi az elvárás a csapattal szemben?

- Ahogy hallani, több csapat is jelentősen átalakul, megerősödik. Mi már tavaly is úgy erősítettünk, hogy több szezonra terveztünk a játékosokkal, ezért együtt tartottuk a feljutó csapatot, de 2-3 játékossal még tárgyalunk, szeretnénk bővíteni a keretet. Az első NB I B-s évünkben szeretnénk stabilan megkapaszkodni a másodosztályban, úgy, hogy közben a helyi utánpótlásból is folyamatosan jönnének fel a fiatalok. Hosszabb távon pedig reményeim szerint a már elkészülő új csarnokban nagyon szeretném, ha majd A-csoportos meccseket is láthatnának az oroszlányi szurkolók, újra szeretnénk vidéki kosaras fellegvár lenni.

Csarnokbővítés, a csapat apró lépésekkel történő tudatos megerősítése, hosszabb távon a helyi erők, a saját utánpótlásbázisból felnövő fiatalok fokozatos mély vízbe dobása szerepel a tervekben. Mindebből úgy tűnik, Oroszlányban komolyan gondolják a hosszútávú építkezést.

Foto, Slide - Makovi Péter

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus