A magabiztos MAFC a másik döntős

MAFC-Kecskemét döntő lesz a férfi Hepp-kupában. A várt nagy csata elmarad a második elődöntőben. A jó hazai kezdést követően a MAFC szervezett, egységes csapatjátékával a két középső negyedben egyértelműen uralva a játékot, magabiztos, fölényes győzelemmel jutott a döntőbe. A fővárosiak érdemeit nem csökkenti, hogy több győri kulcsember is mélyen valós tudása alapján teljesített. Sőt, ez  inkább dicséri a MAFC védekezését.


Győr SZOL Széchenyi Egyetem - MAFC 63-78  (15-16, 13-27, 13-23, 22-12)

Vavra duplájára Drevenka révén hármassal feletek a hazaiak s ettől lábra is kaptak. A MAFC-ban a negyed közepéig csak a rutinos Vavra tudott pontot dobni, Hegedűs vezérletével meg is ugrott a Győr. Azok után, hogy 15-9-es hazai vezetésnél Misek révén megszülettek a MAFC-nál az első nem Vavra-pontok, jókora fordulat következett. Az addig egyemberes MAFC elkezdett csapatként működni, többen is megvillantak a fővárosiaknál, akik egy 7-0-s rohammal és minimális vezetéssel zárták a nyitó negyedet. Lendületben maradt a MAFC egyre több játékos tett hozzá a csapat összteljesítményéhez, a Győr pedig leblokkolt támadásban A MAFC megnyugodott, elhúzott, a Győrt cserejátékosai, Csiszár és Baruta tartották triplákkal versenyben, de a hazaiak "tisztes" 6-8 pontos távolságból követték a fővárosi együttest. amelynek mindenre volt válasza. A félidő végén Fekete remek megmozdulásai még sötétebbé tették a hazaiak helyzetét, szünetben 15-tel vezetett a MAFC.

 

Szünet után Hegedűs és Papp eredményessége révén hamar 10 pontra jött föl a Győr. Ekkor Lakosa hármasa egy az egész meccs végkimenetele szempontjából döntő, 16-4-es MAFC-roham kezdetét jelentette, a hazaiaktól a szakasz hátralévő részében csak Hegedűs jelentett veszélyt a vendégek kosarára. A várt nagy izgalom elmaradt, a harmadik negyed után 25 ponttal vezetett a MAFC. Mivel a meccs eldőlt, a záró szakaszban a szombati helyosztókra gondolva mindkét szakvezető többnyire cserejátékosait szerepeltette.

Győr: Hegedűs (25/6 pont, 12 lep.,, 4 blokk), Pankár (14/6 pont, 4 lep., 3-3 szerz. és gp.,  ea).

MAFC: Lakosa (19/3 pont, 7 lepattanó, 4 gp.), Vavra (12 pont, 6 lepattanó), Nagy B. (12/9 pont, 4-4 lepattanó éa gp.), Fekete (12/6 pont, 5 lepattanó), Horváth M. (10 pont).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus