A vége a soproniaké volt

Két a végsőkig kimerült csapat fordulatos csatájában a végjátékban pontosabban játszó Soproni Tigrisek csapata a férfi NB II négyes döntőjének utolsó előtti mérkőzésén közel 20 pontos különbséggel verte a DEAC gárdáját.

Casino Soproni Tigrisek - DEAC 92-75  (35-26, 19-24, 13-13, 25-12)

Ld: Pethő 23/6, Erdősi 15/3, Posch 15, Sallay 12 ill. Helgasson 31/3, Lakatos 18/3, Ambrusz 15.

Nagy iramban, de sok hibával kezdődött a "hajnali" összecsapás, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A negyed közepén 13-13-nál egy debreceni technikai után Posch és Pethő vezérletével 6 ponttal ellépek a soproniak egy 13-3-as rohammal. A kosarakban roppant gazdag első negyed két egymást "őrző" játékos, Erdősi és Helgasson pontpárbajával végződött.

Helgasson lendületben maradt, ő és a másik mozgékony magas debreceni játékos, Ambrusz nagyon "élt", kettejük kosaraival a második negyed közepén 3 pontra feljött a DEAC. Az időkérés sem törte meg a debreceniek lendületét, Lakatos Bence ügyes betörések utáni kosaraival egalizált a kelet-magyarországi együttes. A félidő végén Halász és Erdősi villanásaival szerzett 4 pontos előnyt a Tigrisek.

Szünet után mindkét csapat zónával kezdett. Halász gyorsan beszedett két személyit és egy technikait, s kipontozódott, tovább fogyatkozott a soproni csapat, Helgasson villanásaival fordítottak a debreceniek. Ekkor azonban a DEAC került hullámvölgybe, a Tigrisek Pethő és Bálint villanásaival visszaszerezte a vezetést.

A záró szakaszban már mindkét csapat játékosai láthatóan teljesen elkészültek erejükkel. A soproniak játszottak pontosabban, s a palánk alatt ügyesen megjátszott Sallay és Szeles kosaraival 10 pont fölötti előnyt szereztek. A DEAC triplákkal operált, többnyire sikertelenül, így a végén a magassági fölényét kihasználó soproni csapat 17 ponttal nyert.

 

Fotó: sport365.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus