B csoport - 18. forduló

Tovább tart a Törökbálint menetelése a Keleti csoportban, Hajmásyék immár nyolc forduló óta nem találtak legyőzőre. Mostani áldozatuk csak hosszabbításban adta meg magát, a egy fantasztikus mérkőzésen maradt alul a 40 pontig jutó Délity vezette Baja. Az Eger hozta otthon a kötelezőt, a Salgótarján edzőmeccsnek sem beillő összecsapáson gázolt át a legjobbjai nélkül felálló Kecskeméten, míg a Tiszaújváros a forduló (egyik) legnagyobb bravúrját szolgáltatva otthonában győzte le a Vásárhely együttesét.

A fővárosban a Dózsa György úton született a hétvége (másik) legnagyobb meglepetése, a Honvéd "elkapta" a listavezető Nagykanizsát. Kevés hiányzott Győrben egy még ennél is váratlanabb eredményhez, a Treff ismét nagyon megszorongatott egy élcsapatot, de a siker ezúttal is elmaradt. A Veszprém visszavágott a súlyos őszi vereségért a TF-nek, és ehhez Kováts Viktor 9 (!) triplája is kellett.

 

(Az eredményre kattintva a mérkőzés statisztikája jelenik meg.)

Keleti csoport:

EKF-Eger-HÉSZ SE - Óbudai Kaszások 81-63 (24-20, 21-7, 14-18, 22-18)

Egyik legjobbjuk, a sérült Máté Balázs nélkül is győzni tudott a listavezető a Kaszások ellen, főleg második negyedbeli teljesítményüknek köszönhetően. Krasznai vezérletével villámrajtot vett a házigazda, de az óbudaiak vissza küzdötték magukat a mérkőzésbe és sikerült egál körüli eredményre kihozni az első etapot. A második tíz percben viszont teljesen szétesett a vendégek támadójátéka, nem találták a gyűrűig vezető utat, míg a hazaiak a támadólepattanókból gazdálkodva fokozatosan húztak el ellenfelüktől. A második félidőben védekezést váltottak a fővárosiak és többször is tíz ponton belülre tudtak jönni, de közelebb már nem engedte őket az Eger, a végig 14-15 pont körüli különbséget csak egy utolsó másodperces tripla növelte 18-ra. A hazaiak hátvéd párosa tarthatatlannak bizonyult a vendégek számára, Krasznai 26, Erdei 14 pontot tett be a közösbe, míg Zsemlyével a palánk alatt gyűlt meg a baja a Kaszásoknak, a rutinos center 13 pattanóval zárt. A vesztes oldalon a Dohar-Horváth-Korona trió teljesítménye emelhető ki, de ők sem tudtak csodát tenni a házigazda hevesiek ellen.

Eger: Krasznai (26 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz), Erdei (14 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 kiharcolt fault), Zsemlye (9 pont, 13 lepattanó)

Kaszások: Dohar (19 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda), Horváth M. (10 pont, 7 lepattanó), Korona (8 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda)

Salgótarjáni KSE - Kecskeméti Főiskola 128-53 (35-3, 32-14, 26-18, 35-18)

Szombati játéknap lévén a Kecskemétnek ismét esélye sem volt a győzelemre, még ha az ellenfél a bajnoki álmokat dédelgető Salgótarján is volt. A legjobbjaik nélkül érkező vendégek ugyan minden tőlük telhetőt megtettek, de érezhető volt a fiatal csapaton, hogy bizony meg vannak kicsit szeppenve a rutinos, sokat látott tarjáni gárdától. Hazai oldalon hatan a pontokban, nyolcan a teljesítményindexben lépték túl a tízes határt, főleg a Godena-Likár center duó volt megállíthatatlan, de a Sebők Tamás-Surmann Gábor fémjelezte mezőnysor is kitett magáért alaposan. 30-al több lepattanót és 20-al több gólpasszt jegyzett a tarjáni csapat, valamint egészen kitűnő, 67 %-os pontossággal céloztak mezőnyből, szemben a vendégek 29 %-ával….

Salgótarján: Godena (28 pont, 10 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Sebők T. (17 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 kiharcolt fault, 8 gólpassz), Surmann G. (18 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 kiharcolt fault, 4 gólpassz), Likár (17 pont, 100 %-os dobóteljesítmény – 8/8 mezőny, 1/1 büntető -, 8 lepattanó)

Kecskemét: Jurászik (20 pont, 4 lepattanó, 4 kiharcolt fault), Faragó E. (5 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 6 kiharcolt fault, 5 gólpassz)

EnterNet Vásárhelyi KS - Tiszaújvárosi Tisza TV 56-63 (18-17, 17-15, 14-17, 7-14)

A Vásárhely ezzel a vereséggel gyakorlatilag búcsút inthet a négy közé jutási terveinek, míg a Tiszaújváros már-már ott érezheti magát a legjobb nyolcban, amivel elkerülhetik, hogy a kiesés ellen kelljen harcolniuk. A felek végig fej-fej mellett haladtak az egész mérkőzés folyamán, a hazaiak tudtak párszor meglépni, de a fiatal borsodi együttesből mindig akadt valaki, aki lökött egyet a csapat szekerén, így az utolsó percekig ott lihegtek az esélyesebb csongrádiak nyakán. A végjátékban öt pontos hátrányba került a Vásárhely, ezért a hazai játékosok kénytelenek voltak szabálytalankodni, ami sikeres taktika is lehetett volna, mivel a vendégek nyolcból csak egy büntetőt értékesítettek, de a túloldalon képtelenek voltak a gyűrűbe találni Kukláék, így meglepetésre győzni tudott a Tiszaújváros együttese.

Vásárhely: Vas P. (20/12), Kukla (15/3), Mócsai (11)

Tiszaújváros: Csabák (17), Kóthay (12), Tóth T. (11), Lajsz (10)

MTK Törökbálint - Bajai Bácska FKE 104-101 (22-20, 20-25, 21-29, 26-15, 15-12) – hosszabbítás után

A forduló (egyik) legizgalmasabb meccsét játszották Törökbálinton, ahol a szinte végig vezető Bajának csak egy kicsi hiányzott, hogy megtörje a házigazdák hét mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. A brillírozó Délity vezérletével többször is tíz pontra tudták hizlalni előnyüket a vendégek, de a hazaiak nem adták ilyen könnyen a bőrüket és az utolsó negyedben is vissza tudtak kapaszkodni mínusz 11 pontról, sőt a vezetést is átvették négy másodperccel a vég előtt. Ágfalvi ellen azonban faultot ítéltek a játékvezető sporttársak, a bajai játékos pedig nem hibázott a vonalról, hosszabbításra mentve a találkozót. A ráadásban is a bácskaiak jártak előrébb, de a Törökbálint ismét fordítani tudott és nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, megszerezve nyolcra növelve veretlenségi szériáját. Szarvas, Szabó és a kipontozódott Bihari is extra teljesítménnyel rukkolt elő a győztes oldalon, míg a bajaiaknál az elképesztő dobóformát mutató Délity Bence volt megállíthatatlan (40 pont), de a Hosszú-Ágfalvi-Mándtiy trióval kiegészülve sem tudták megtartani többször is felépített előnyüket.

Törökbálint: Szarvas (25 pont, 5 eladott labda, 9 kiharcolt fault, 12 gólpassz), Bihari (24 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda), Szabó B. (15 pont, 13 lepattanó, 6 kiharcolt fault),

Baja: Délity (40 pont – közte 8 tripla, 5 lepattanó), Ágfalvi (19 pont, 5 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz), Hosszú G. (21 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 eladott labda, 7 gólpassz)

A csoport állása:

  Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség % Sorozat
1 EKF-Eger-HÉSZ SE 16 14 2 0,94 Gy8
2 MTK Törökbálint 16 14 2 0,94 Gy8
3 Salgótarjáni KSE 16 13 3 0,91 Gy3
4 Bajai Bácska FKE 17 10 7 0,79 V1
5 Enternet Vásárhelyi KS 16 8 8 0,75 V2
6 Kecskeméti Főiskola 15 7 8 0,73 V5
7 Tiszíújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 16 7 9 0,72 Gy2
8 Nagykőrösi Sólymok KE 16 7 9 0,72 V4
9 DEAC 16 5 11 0,66 V1
10 Óbudai Kaszások 16 3 13 0,59 V1
11 Szerencs VSE 16 0 16 0,50 V16

 


Nyugati csoport

 
A kapkodó, csapkodó nyitó negyed után a második szakasz elején Balogh és a cserejátékos, Vesztergom vezetésével egy 12-0-s rohamot mutatott be a SMAFC, s ezzel lényegében el is döntötte a meccset. Bár a második negyed lendületes, látványos játékát leszámítva a soproni csapat sem sziporkázott, de biztosan hozta a kötelező győzelmet a támadásban gyakran tanácstalan Kozármisleny ellen.
 
Érdekességek a statisztikából:
 
SMAFC: Balogh G. (24 pont, 4 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 eladott labda, 5 gólpassz), Csaplár-Nagy (10 pont, 9 lepattanó), Halász (9 pont, 4 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 eladott labda, 6 gólpassz), Vesztergom (8 pont 4 lepattanó, 4 gólpassz), Kovács B. (5 pont, 12 lepattanó, 3 blokk)
 
Kozármisleny: Gémes (12 pont, 9 lepattanó), Lánczos (10 pont, 4 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz)
 
 
Szünetig még a levegőben lógott a meglepetés, az utóbbi hetek legszervezettebb játékát mutatva Kalmár eredményességére építve még vezetett a sereghajtó a tompa pécsi együttessel szemben. Térfélcsere után fordítottak a pécsiek, akik a záró szakaszban tették egyértelművé a sikerüket.
 
Érdekességek a statisztikából:
 
Sárvár: Kalmár (20 pont, 4 lepattanó), Horváth D. (9 pont, 4 lepattanó, 7 eladott labda, 3 gólpassz), Feigl (5 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz)
 
PEAC: Halász Á. (22 pont, 10 szerzett labda, 4 eladott labda, 7 gólpassz), Csernák (13 pont, 7 lepattanó), Sipos (10 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz)
 
 
A közelmúltban két összecsapását is nyert helyzetből bukta el az érdi együttes. Győrben három negyeden át úgy tűnt, érvényesül a papírforma, azaz ha nem is könnyen, de hozza a kötelezőt a hazaii együttes, hiszen a záró szakasz előtt 12 ponttal vezettek Kozma Tamás fiai. Talán már ők maguk is győzteseknek érezték magukat, s így nagyon "leült"a játékuk, a vendégek pedig megérezték a lehetőséget, vérszemet, s fonalat kaptak, s fokozatosan közelítették meg a hazaiakat .A végjáték igen feszült lett, egy hazai részre becsúszó technikai után át is vette egy pillanatra a vezetést a Treff, de az utolsó szó a győrieké volt. Hegedűs remekelt hazai részről, ám azért a nevéből kiindulva mégis barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy a győriek elhúzták az érdiek nótáját...
 
Érdekességek a statisztikából:
 
Győr: Hegedűs (21 pont, 12 lepattanó (6 támadó), 4 gólpassz, 4 eladott labda, 6 blokk), Baruta (17 pont, 4 lepattanó (3 támadó), Pankár (11 pont, 5 eladott labda)
 
Treff: Tóth (19 pont, 10 lepattanó), Drevenka (16 pont, 4 lepattanó, 4 eladott labda, 3 szerzett labda), Zelenyák (14 pont, 6 lepattanó)
 
 
Számszakilag a lehető legegyszerűbb 21 pontos diadalt aratta a Veszprém, az első negyedet 6, a többit pedig 5-5 ponttal nyerve. A vendégek szívósan küzdöttek, de a tapasztaltabb játékosokból álló Veszprém Kováts Viktor szédületes tripladobó formájára építve végig vezetve biztosan nyert, s törlesztett valamit az őszi sokkoló, kiütéses fővárosi vereségért.
 
Érdekességek a statisztikából:

Veszprém: Kováts (31 pont, 9/12 tripla),  Faragó (17 pont, 3  szerzett labda, 7 gólpassz), Nagy R (10 pont, 5 gólpassz, 5 eladott labda)
 
TF: Béres (12 pont, 7 lepattanó), Katona (12 pont, 4 szerzett labda), Moravcsik (11 pont, 4 eladott labda)
 
 
A fordulatos első félidő után egyértelműen már a hazaiak őrizték, sőt növelték a második negyed remek játékával megszerzett előnyüket. A meccsen mindkét gárda remek csapatunkával rukkolt ki, hiszen a hazaiaknál 6, a fővárosiaknál pedig 5 kosaras ért el 10 vagy annál több pontot, s talán éppen ez az egy játékosnyi különbség döntött a bonyhádiak javára.
 
Érdekességek a statisztikából:
 
Bonyhád: Kovács B. (18 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda, 6 gólpassz), Panta (16 pont, 4 lepattanó), Tömösváry (15 pont, 11 lepattanó), Jilling (14 pont, 4 gólpassz)
 
MAFC: Kovács Á. (25 pont, 9 lepattanó, 10 kiharcolt fault), Fodor (21 pont, 6 lepattanó), Radovics (15 pont, 4 lepattanó)
 
 
A forduló, sőt talán az egész tavasz eddigi legnagyobb meglepetése, hogy a középcsapat "elkapta" a listavezetőt. A kiegyenlített első félidő után a harmadik negyedben Tursics és Kwame vezetésével a Honvéd szinte lejátszotta a pályáról a Nagykanizsát. A két játékost szabályosan nem igazán tudták tartani a vendégek. A végén hiába tett meg mindent a fordítás érdekében a Kanizsa, csak azt érte el, hogy 10 ponton belülre került. A Honvéd sikerével még nagyobb lett a káosz a még felsőházi rájátszást érő negyedik hely környékén.
 
Érdekességek a statisztikából:
 
Honvéd: Kwame (21 pont, 9 kiharcolt fault), Tursics (18 pont, 4 gólpassz, 9 kiharcolt fault), Taga (13 pont)
 
Nagykanizsa: Beák (22 pont, 7 kiharcolt fault), Bausz (15 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz), Hoffmann (14 pont, 5 lepattanó)
 
A csoport állása:
 
  Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség % Sorozat
1 Kanizsa KK DKG-EAST 18 15 3 0,92 V1
2 Veszprémi Egyetem 17 13 4 0,88 Gy2
3 Győrszol Széchenyi Egyetem 18 13 5 0,86 Gy1
4 Bonyhádi KSE 17 12 5 0,85 Gy3
5 SMAFC-NYME 18 12 6 0,83 Gy1
6 Budapesti Honvéd SE 18 11 7 0,81 Gy3
7 PTE-PEAC PVSK 17 10 7 0,79 Gy1
8 TF-Budapest 18 8 10 0,72 V1
9 MAFC 18 5 13 0,64 V4
10 Ceragem Kozármisleny SE 18 4 14 0,61 V1
11 Treff 07 SE 18 2 16 0,56 V7
12 FKSZC-Sárvár 17 1 16 0,53 V11

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus