B csoport - 5. forduló

Keleten a veretlenek csatájában elmaradtak a várt izgalmak, a Kecskemét hazai pályán simán fektette két vállra a Baja gárdáját. Otthon nyert a Salgótarján, idegenben aratott győzelmet az Eger, csak úgy, mint a Tiszaújváros, amely a Nagykőrös pályán járt sikerrel. Debrecenben játszottak a forduló egyik legizgalmasabb mérkőzést, ott a végigvezető DEAC az utolsó pillanatokban vesztette el a Kaszások elleni derbit.

Nyugaton a sírból mentette hosszabbításra és nyerte meg a SMAFC elleni megyei rangadót a Győr. A Bonyhád, ha nem is könnyen, de "rutinból" hozta a kötelezőt Pasaréten. Kiütéses győzelemmel menekül az alsóházból a MAFC, Veszprémben viszont valami nagyon nem stimmel. A TF ellen alaposan megizzadt, de újabb szoros csatában megőrizte veretlenségét a Törökbálint.

 

Keleti csoport:

Nagykőrösi SKE - Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK 62-71 (16-18, 16-23, 11-16, 19-14)

Érett már egy ideje, de a Nagykőrös ellen húzta csak be első idegenbeli győzelmét a Tiszaújváros együttese, aki az első negyed végén vetté át először a vezetést 16-17-nél, ám innentől nem volt megállás a borsodiak számára. 16-2-s futást mutatott be ugyanis Brunyánszky István alakulata, a rendkívül kevés büntetőt kiharcoló hazaiak (mindössze 6 db) pedig futhattak az eredmény után, de öt egységnél közelebb egyszer sem tudtak már férkőzni. A Nagykőrös verségében döntő szerepet játszott, hogy saját pályájukon mindössze 40 %-al céloztak mezőnyből, míg riválisuk jónak mondható, 52 %-os hatékonysággal célzott.  A vendéglátóknál Tóth Viktor volt nagyon aktív a pálya minden szegletében, míg a Candido-Angyal páros a palánk alatt bizonyult hasznosnak, ám az ő hármójuk jó játékával és Rácz Gergő négy triplájával sem volt esélyük, az ismét a kezdőötösükre támaszkodó Tiszaújvárossal szemben.

Nagykőrös: Candido (16 pont, 8 lepattanó, 3 blokk), Angyal (11 pont, 67 lepattanó, 3 szerzett labda), Tóth V. (12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 eladott labda), Rácz (12/12 pont)

Tiszaújváros: Kóthay (14/6 pont, 5 lepattanó), Magyar (11/3 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 eladott labda, 3 gólpassz), Pöstényi (12 pont, 10 lepattanó, 5 eladott labda, 5 gólpassz), Lajsz (12 pont, 7 lepattanó)

EnterHód Vásárhelyi KS - EKF-Eger-HÉSZ SE 51-69 (13-9, 16-22, 12-20, 10-18)

Nem a közönségszórakoztató kategóriába tartozott az Eger vásárhelyi vendégjátéka, a csapatok gyakorlatilag megfullasztották egymást remek védekezésükkel. A csongrádiak rajtoltak jobban, már 10-2-re is vezettek, amikor a volt vásárhelyi játékos, Kováts Róbert a vállára vette a hevesieket és megkezdték a felzárkózást az elképesztően pontszegény első negyedben. A második etapban folytatódott az öldöklő csata, ám a szakasz felénél elkezdték megtalálni a gyűrűig vezető utat Váczi Péter fiai, így a valamelyest jobb támadójátékot bemutató egriek várhatták előnnyel a nagyszünetet. A térfélcserét követően összeomlottak a házigazdák a támadótérfélen és ekkor már a védekezésük sem működött olyan remekül, így az előzetesen esélyesebbnek tartott vendégek egyre közelebb kúsztak a győzelemhez. A végjátékban aztán kulcsembereit (Nyilas, Mócsai, Vejinovics, Szilágyi) is elveszítette a vásárhelyi gárda, Erdeiék pedig az első félidő harmatos játéka ellenére fölényes sikerrel távoztak Csongrád megyéből.

Vásárhely: Mondzinger (13 pont, 12 lepattanó), Mócsai (8 pont, 7 lepattanó, 6 szerzett labda), Vas P. (17/3 pont, 4 szerzett labda, 6 eladott labda)

Eger: Kováts R. (18 pont, 3 szerzett labda), Zsemlye (8 pont, 10 lepattanó), Máté B. (12/3 pont, 14 lepattanó, 5 eladott labda), Erdei (16/6 pont, 3 szerzett labda, 4 eladott labda, 4 gólpassz)

Salgótarjáni KSE - Mezőberényi KK 101-62 (25-23, 27-7, 27-13, 22-19)

Egy negyedig tudta meghúzogatni az oroszlán bajszát a Mezőberény együttese, a második tíz perctől ritmust váltó címvédő végül magabiztosan húzta be az újonc elleni összecsapását. A házigazdák játékosai rendkívül kiegyenlített teljesítménnyel rukkoltak elő, nyolcan szereztek legalább 12 pontot, de a Godena-Gorski-Surmann Peti trió 14-el már gólkirály tudott lenni… Ugyan Likáré lett az egyedüli dupla-dupla (12 pont, 10 lepattanó), de többen is roppant aktívak voltak a pálya minden szegletében. A lepattanóharcot 53-35-ra nyerte a Salgótarján, míg egymást 22-vel több alkalommal hozták kihagyhatatlan helyzetbe, az 52-31-s mezőny dobószázalékokról már nem is beszélve. A vendégeknél ismét Gaál volt a húzóember, de ismét nagyon sokat vállalt az ex-szolnoki játékos, rajta kívül Kiss Gergő 14 pontja és Sütő Gergely 8 pont, 9 lepattanós performanasza érdemel említést még.

Salgótarján: Sebők (13 pont, 9 lepattanó, 5 szerzett labda, 5 gólpassz), Surmann P. (14/12 pont, 4 lepattanó, 5 szerzett labda, 4 eladott labda, 7 gólpassz), Gorski (14/6 pont, 6 lepattanó), Godena (14 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda)

Mezőberény: Gaál (19/3 pont, 7 lepattanó, 6 szerzett labda, 6 eladott labda, 8 gólpassz), Sütő (9 pont, 8 lepattanó), Kiss G. (14/6 pont, 3 szerzett labda)

KTE Kosárlabda Klub - Bajai Bácska FKE 103-49 (28-9, 22-15, 24-6, 29-19)

Elmaradt a megyei rangadó, az élvonalba visszavágyó Kecskemét múlt heti ”riválisa”, az Eger után, a  Baja gárdáját is kiütötte a veretlenek csatájában. Hosszú Gergő révén a vendégek szerezték meg a mérkőzés első kosarát, ám több örömük nem volt a találkozón, a házigazdák szigorú védekezésükkel (23 eladott labdába kergették bele a tavalyi ezüstérmest), jó lepattanózásukkal (46-30-ra nyerték ezt a különharcot) és sokkal mélyebb és minőségibb keretükkel nagyon simán söpörték be a ”kötelező” győzelmet. A hazaiak válogatott irányítója, Wittmann Krisztián közel járt a tripla-duplához, ám pontban (9) és lepattanóban (8) elmaradt a bűvös tízestől, ám a kiszolgálás terén az egész mezőnyben nem akadt párja (12 gólpassz). Mellette a szerb center, Karahodzics és a fiatal Mészáros Máté voltak tarthatatlanok a Benczét nélkülöző vendéglátóknál, míg a túloldalon a Hosszú-Ágfalvi páros mentettem meg a még nagyobb zakótól a bajai együttest.

Kecskemét: Mészáros M. (18/9 pont, 5 lepattanó), Karahodzics (19 pont, 7 lepattanó), Wittmann (9/3 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 12 gólpassz), Dénes (10/6 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda)

Baja: Hosszú (18/12 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 eladott labda), Ágfalvi (17 pont, 8 lepattanó, 5 eladott labda)

DEAC - Óbudai Kaszások 78-79 (24-13, 21-22, 22-20, 11-24)

Alaposan beragadt a rajtnál a jó formában Debrecenbe érkező Kaszások gárdája, a hazaiak Balogh vezérletével – aki 11 pontot vállalt az első szakaszban - állva hagyták ellenfelüket a fiatal egyetemisták. Hiába szedte jobban a lecsorgó labdákat a fővárosi alakulat, a helyzetiket nem tudták gólra váltani, és sorban adogatták el a labdákat Nagy Ágoston fiainak, akik ezt kihasználva, tartották is tíz pont körüli előnyüket egészen a záró felvonásig. Ott azonban szigorított védekezésén az óbudai együttes és remek hajrával utolérte ellenfelét a végjátékra, majd amerikai légiósuk, London Warren betörését követően a vezetést is átvették másodpercekkel a játékidő vége előtt. A DEAC időt kért, ám nem sikerült kosarat szerezniük az utolsó akciójukból és egy nagyon fájó vereséget szenvedtek hazai pályán. A dupla-dupláig jutó Warrenen kívül, a lepattanókat remekül kapkodó Dohar-Mike páros is jó játékkal járult hozzá az értékes idegenbeli győzelemhez, csak úgy, mint a padról érkező Dankó Tamás, aki 14 ponttal és 7 gólpasszal vétette észre magát. Hazai oldalon a már említett Baloghon kívül a Marosi-Bács-Szilhalmy hármas dolgozott hatékonyan a palánk közelében, míg a Nagy fivérek főleg a kiszolgálásban jeleskedtek, de ezúttal a tőlük megszokott ponterős játék elmaradt.

DEAC: Marosi (16 pont, 8 lepattanó), Balogh A. (22/3 pont, 3 szerezett labda, 3 gólpassz), Bács (11 pont, 6 lepattanó)

Kaszások: Warren (23 pont, 14 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 eladott labda), Dankó (14 pont, 7 gólpassz), Mike (9 pont, 9 lepattanó, 2 blokk), Dohar (9 pont, 8 lepattanó)

A csoport állása:

  Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség % Sorozat
1 KTE Kosárlabda Klub 5 5 0 1,00 GY5
2 EKF-Eger-HÉSZ SE 5 4 1 0,90 GY1
3 Salgótarjáni KSE 5 4 1 0,90 GY2
4 Bajai Bácska FKE 5 4 1 0,90 V1
5 Óbudai Kaszások 5 3 2 0,80 GY3
6 Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 5 2 3 0,70 GY1
7 Nagykőrösi Sólymok KE 5 2 3 0,70 V3
8 EnterHód Vásárhelyi KS 5 1 4 0,60 V1
9 DEAC 5 0 5 0,50 V5
10 Mezőberényi KK 5 0 5 0,50 V5

 


 

Nyugati csoport:

Győr SZOL Széchenyi Egyetem - SMAFC NYME 79-73 (21-21, 14-18, 7-12, 18-9, 19-13) – hosszabbítás után

Nem fifty-fifty, sixty-sixty, azaz 60-60 volt az állás 40 perc után. A kiegyenlített első negyed után a másodikban és a harmadikban egyértelműen a vendégek akarata érvényesült. A negyedik elején az "izmos" dupla-duplát összehozó Hegedűs hihetetlen triplája szárnyakat adott a győrieknek, s bénítólag hatott a vendégekre. Pankárék a rendes játékidő végére ledolgozták hátrányukat, többek között egyik soproni illetőségű játékosuk, Horváth Gergő hármasával. A hosszabbításban pedig jött a Győr másik soproni játékosa, az éppen a SMAFC-tól érkezett Halász Tamás, aki két triplával keserítette meg volt csapatát. A meccset bár a Győr nyerte meg, de inkább a katasztrofálisan (9/22, 41%) büntetőző, s a vonalról kritikus helyzetekben rendre rontó SMAFC hibáinak köszönhetően.

Győr: Hegedűs (19/3 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz, 6 blokk), Pankár (16 pont, 10 lepattanó), Papp (12 pont, 6 lepattanó), Drevenka (11/6 pont, 7 gólpassz), Horváth G. (8/3 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz)

SMAFC: Balogh (19/9 pont, 5 lepattanó,3 gólpassz), Karácsonyi (16/3 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz), Szlávik (14/3 pont), Csaplár-Nagy (8 pont, 17 lepattanó)

MKB Euroleasing Vasas - B Beton Bonyhádi KSE 74-81 (15-25, 18-8, 26-26, 15-25)

Az első negyed után úgy tűnt, simán érvényre juttatja nagyobb tudását a Bonyhád, ám a második szakasz közepétől  Gorzsás Krisztián vezetésével egy 9-0-s rohammal ledolgozta hátrányát a támadásban nagyon "leülő" vendégekkel szemben a Vasas. Térfélcsere után a hazaiak kezdtek jobban, ám a negyed közepén már a vendégek vezettek, a fordulatos harmadik negyed után döntetlenre állt a meccs. És még a 34. percben is ugyanez volt a helyzet, de 65-65 után jött a nagyobb rutin, 4 játékosa kosarai révén egy 9-0-s futással eldöntötte a meccset a maga javára a Bonyhád. Érdekesség: a mezőny legeredményesebb játékosa, Gorzsás a 24 pontját 30 mezőnykísérlettel érte el...

Vasas: Gorzsás (24/9 pont,8 eladott labda),  Nagy Sz. (15 pont, 14 lepattanó), Garamvölgyi (14 pont, 7 lepattanó)

Bonyhád: Lukács (22/6 pont, 4 lepattanó, 6 szerzett labda), Lőrincz (12/6 pont, 6 szerzett labda), Tömösvári (11 pont, 10 lepattanó), Jilling (11/3 pont, 4 gólpassz)

TF-Budapest - MTK Törökbálint 84-86 (19-26, 15-18, 27-23, 23-19)

Az első negyed közepén bemutatott 7-0-s futás révén simán vezetett a nyitó szakasz után az MTK. A TF a második negyed elején egy 6-0-s rohammal egy pontra jött fel, majd a negyed közepén Beák triplájával egyenlített is. A félidő hajrája egyértelműen a Törökbálint csapatáé volt, 28-28 után új erőre kapott a veretlen vendégcsapat és egy 9-0-s szakaszt elővezetve megnyugtató előnyt szerzett a nagyszünetig. Beák vezetésével triplaesőt zúdított a Törökbálintra a TF a második félidő elején, s egy pontra fel is jöttek a vendégekre a harmadik negyed közepén. Izgalmas üldözőversenyt hozott a befejező 15 perc. Volt, hogy 8 ponttal is "ment" a Szarvas és Bihari vezette Törökbálint, ám 76-68-as vendég vezetés után 78-77-re küzdötte fel magát a TF. A kritikus helyzetekben valaki mindig "villant" a rutinosabb vendégeknél, akik remek meccsen őrizték meg veretlenségüket.

TF: Beák (27/9 pont, 3 szerzett labda), Béres (16 pont), Szobi (15/6 pont, 5 szerzett labda, 6 gólpassz)

Törökbálint: Szarvas (25/6 pont,5 eladott labda, 4 gólpassz), Bihari (22 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz), Wehner (19/6 pont), Merza (10/6 pont, 5 lepattanó)

MAFC - Veszprémi Egyetem 103-62 (23-19, 22-11, 36-14, 22-18)

Feszülten kezdtek a felek, mindkét csapat még a csapatépítés fázisában van, amihez idő és persze meccsek kellenek, hogy jobban összeálljanak, így a mérkőzés is sok hibával és kapkodással indult. A MAFC tudott hamarabb megnyugodni, és az első negyedben szerzett aprócska előnyt a félidőre még tovább tudta növelni. A fordulást követően tovább javult a hazaiak támadójátéka, míg a veszprémiek csak keresték a gyűrűig vezető utat és védekezésben is rendre lemaradtak a besegítésekről. A majd negyven pontos különbség után már mindkét fél a fiatal játékosait küldte csatába a végjátékra, ami a vártnál simább              fővárosi győzelmet hozott.

MAFC: Lakosa (21/6 pont, 7 lepattanó), Vavra (20 pont, 12 lepattanó, 3 szerzett labda, 6 eladott labda), Lakits (16 pont, 3 szerzett labda), Nagy B. (12/6 pont, 3 szerzett labda)

Veszprém: Szabó B. (14 pont, 5 lepattanó), Oltárczy (10/6 pont, 3 szerzett labda)

A csoport állása:

  Csapat Mérkőzés Győzelem Vereség % Sorozat
1 Bonyhádi KSE 4 4 0 1,00 GY4
2 MTK Törökbálint 5 5 0 1,00 GY5
3 GYŐRSZOL Széchenyi Egyetem 5 3 2 0,80 GY1
4 Budapesti Honvéd SE 4 2 2 0,75 V1
5 SMAFC-NYME 4 2 2 0,75 V1
6 TF-Budapest 4 2 2 0,75 V1
7 MAFC 4 2 2 0,75 GY1
8 MKB-Euroleasing Vasas 5 1 4 0,60 V3
9 Veszprémi Egyetem 5 1 4 0,60 V1
10 PTE-PEAC 4 0 4 0,50 V4

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus